Budapestinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Korábbi cikkeink


 Több mint 4 milliárd forintot nyertek Pest megyei települések a csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztésére


 EU-biztos: a pénzügyi szektornak az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia

 Összekötik a 2-es főutat és az M2-t

 M5: lezárás és forgalomelterelés lesz a hétvégén

 Hadrendbe áll az idén a jégkármérséklő rendszer

 Hárommilliárd forintból modern sertésvágó és feldolgozó üzem épül Sárrétudvariban

 Az EU engedélyezte a Bayer számára a Monsanto felvásárlását

 Az Európai Bizottság bemutatta javaslatait a digitális nagyvállalatok megadóztatására

 Több útszakaszt és hidat újítanak fel idén Békés megyében

 Tizenegy előadás a Komlói Amatőr Színházi Találkozó versenyprogramjában


 Az EU hozzájárulásával kétmillió ember juthat ivóvízhez a Gázai övezetben

 Közel harmincmilliárd forintból állítják helyre a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a vízszintet

 Tízmilliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtést a hajdú-bihari kormányhivatal

 Újabb üzemcsarnokot adtak át a bonyhádi ipari parkban

 NGM: megjelent a belterületi utak fejlesztését támogató pályázati felhívás

 Elindult az EU ingyenes wifi programja

 Hét végi kiállítás: minden, ami az autóról szól

 Egy napra bezár a Nyugati pályaudvar

 POSZT: 170 darab közül választották ki a 14 versenydarabot

 Egyre sikeresebb a fogyatékossággal élő emberek álomnapja


 Íme a POSZT versenyprogramja


 Több megyében továbbra is harmadfokú a figyelmeztetés

 Egy góllal győzedelmeskedtek a pécsi vízilabdások

 Női kosárlabda NB I - Egy ponttal győzött a PINKK-Pécs


 Több megyére másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat


 Mára már létszükséggé vált az internet

 Kiemelten ellenőrzi a biztonsági övek használatát a rendőrség

 Három városban koncertezik a Halott Pénz


 Mától egyszerűbb és gyorsabb a csok igénylése

 Fácán módjára tudott csak repülni a híres dinoszaurusz

 Számos programra várják a családokat a fővárosban


 Megválasztották német kancellárnak Angela Merkelt

 Meghalt Stephen Hawking világhírű elméleti fizikus


 Magyar Filmdíj: átadták az elismeréseket

 A helytelen életmód a gyermekeket is cukorbetegséggel fenyegeti


 Mérséklődik a tavaszias meleg

 Női kosárlabda NB I - Sima pécsi győzelem a fővárosban


 Coworkid: bölcsőde és közösségi iroda egyben


 Pszichológus: a nőknek ma is több területen kell helytállniuk

 Lassan, de biztosan érkezik a tavasz - na de mit vegyünk fel?

 Európai Bizottság: megjelentek az országjelentések


 Régi malomépület ég Soroksáron

 Bajnokok Ligája - Nyolc között a Real Madrid és a Liverpool


 Ma lejár az országos listák bejelentésének határideje

 Nagyon belehúztak a lakáshitelesek


 Európai Örökség címet kapott a Dohány utcai zsinangóga

 Biztosítóberendezéseket cserél a MÁV: komoly fennakadások lesznek!

 Oscar-díj: négy kategóriában diadalmaskodott A víz érintése


 Választás - Finisébe ért az ajánlásgyűjtés


 Már 17,5 ezren jelentkeztek a külképviseleti szavazásra


0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kilenc éve halt meg Carrie Fisher, szívszorító sorokkal emlékezett lánya a Star Wars színésznőjére

2016 karácsonya után egy nappal, mindössze hatvan évesen halt meg Carrie Fisher, a Star Wars Leia Organája, betölthetetlen űrt hagyva maga...

Az aszalványok helye az egészséges étrendben

Az aszalt gyümölcsök szerepe már évezredek óta kiemelkedő, különösen a téli hónapokban, hiszen a hazai gyümölcsfajtákból csak...

Megjött a kijózanodás az elektromos autóknál: átírják a terveket a világ legnagyobb gyártói

2025-ben látványos fordulat állt be az autóipari elektromos átállásban. A gyártók sorra írják át elektromos autós terveiket, a...

Charles Gati: Éljen Orbán! Éljen a Párt!

Washingtoni magányomban kiderítettem, hogy Orbán Viktor alábbi, rendkívül őszinte beszéde a békeharcról Rákosi Mátyás régi, 1950...

Holtan találták meg a hetekkel ezelőtt Mosonmagyaróvárról eltűnt osztrák férfit

A hetekig tartó, nagyszabású kutatás után már csak a holtteste került elő. A férfire, akinek a kutyájával együtt veszett nyoma,...

Ennyi volt: jól ismert autómárkák dőlhetnek be teljesen jövőre

Az élénk piaci verseny, a lejáró pénzügyi támogatások és a gyengülő belső kereslet miatt egyre nehezebb dolga van a helyi gyártóknak,...

Megrángatták a szegedi BYD-t, így szerepelt

Tisztességesen teljesített a jávorszarvas-teszten, és jól szerepelt a nagy sebességű szlalomon: a BYD Dolphin Surf számára nem okoz gondot...

A „White Tiger”-ügy: hogyan vezetett egy online barátkeresés kényszerített öngyilkossághoz

Egy rendkívül súlyos és megrázó példa arra, milyen veszélyeket rejt az internet azon sötét oldala, ahol kifejezetten sérülékeny...

Kucsera Gábor fia megszólalt: így élte meg szülei különválását

Ritka őszinteséggel mesélt a család egyik legnehezebb időszakáról Kucsera Gábor és Tápai Szabina kamasz fia.

„Nem sietünk, de nincs időnk szarakodni” – Ismerkedés 35 felett

Z. Kocsis Blanka érintettekkel járt utána annak, milyen ma, a randiappok dömpingjében, némi múlttal és egy-két-több gyerekekkel a hátunk...

Tilos lesz a kutyahúsfogyasztás, végre észbe kaptak a koreaiak

Látványosan felgyorsult a kutyahús-termeléssel foglalkozó gazdaságok megszűnése Dél-Koreában: a kormány friss adatai szerint a farmok...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton

Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

Hogy mi van? Emelnék a nyugdíjkorhatárt és csökkentenék az ingyenes egészségügyi szolgáltatások számát

Elkerülhetetlenné vált a nyugdíjkorhatár egyéniesítése és a jóléti kiadások visszafogása.

0