Ezt olvasta már?


10%-os önerővel is megvalósítható a lakáscél

Az idei évtől az első lakást vásárló fiatalok jogszabályi lehetőséget kaptak arra, hogy minimális önerővel juthassanak hozzá első saját ingatlanjukhoz. Ez annyit jelent: az egyébként elvárt, eddig érvényben lévő 20%-os önerő helyett, esetükben elegendő lehet akár 10% is a lakásvásárláshoz.

Ezt a kivételes lehetőséget azonban sok esetben nem tudják kihasználni az érintettek – a Credipass pénzügyi szakértői most annak jártak utána, hogy milyen opciók vannak az önerő előteremtésére és persze, hogy kik és milyen feltételekkel jogosultak a kedvezményre.

Az idei évtől élő szabály jól hangzik ugyan, azonban a gyakorlat azt mutatja: az ügyfelek sok esetben nincsenek tisztában a saját lehetőségeikkel, vagy éppen az aktuális banki szabályokkal, feltételekkel, hiszen a 10%-os önerő igénybevétele több tényezőtől is függ – hívták fel a figyelmet a Credipass, a Duna House pénzügyi közvetítői hálózatának szakértői. A fiatalok számára ez egy rendkívül kedvező opció, hiszen az eddigi 20% helyett, lehetőségük van 10%-os önerővel lakást vásárolni, amelyre ráadásul családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül bárki jogosult, aki 41 év alatti, valamint korábban sosem volt 50%-ot elérő tulajdoni hányada semmilyen ingatlanban.

Most néhány olyan alternatív lehetőséget vázoltak fel a szakemberek, amelyek megoldást jelenthetnek mindazok számára, akik szeretnék kihasználni ezt a „könnyítést”, azonban vagy nem áll teljes mértékben rendelkezésükre az adott összeg vagy kérdés merül fel részükről a jogszabályi és/vagy banki előírásoknak való megfelelésben.

Kik jogosultak a kedvezmény igénybevételére?

„Ugyan a jogszabályi előírás kizárólag a 41 év alatti életkort és a meglévő lakástulajdonnal kapcsolatos korlátozásokat írja elő, azonban mégsem működik minden banknál automatikusan ez a fajta finanszírozás. A legtöbb esetben további feltételeknek is meg kell felelnie az ügyfélnek.” – mondta el Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője. „Az igénybevétel függhet banki ügyfélminősítéstől, de van olyan pénzintézet is, ahol a megvásárolandó ingatlan elhelyezkedésétől függ, vagy éppen a meglévő munkahelyen eltöltött idő számít. Sőt, olyan bank is van, ahol kizárólag a CSOK Plusz hitelkonstrukció igénylése esetén támogatott a csökkentett önerő alkalmazása.”

Fontos megemlíteni, hogy ingatlanvásárlás esetén a bankok nem a vételár, hanem az értékbecslő által megállapított forgalmi érték alapján hiteleznek. Így előfordulhat, hogy a vételárnál alacsonyabb forgalmi érték kerül megállapításra, ami az önerő kiegészítését vonhatja maga után, ezért ezzel is érdemes kalkulálni a szakértők szerint. Ezen felül, természetesen az ingatlanvásárlás és a hitelfelvétel egyéb járulékos költségekkel is jár, amikre szintén érdemes lehet tartalékolni! Nézzük tehát, hogy ha meghatározásra került a szükséges önerő összege, milyen finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésre a szakértők szerint:

Személyi kölcsön

A lakásvásárláshoz szükséges önerő kiegészítésére az egyik ilyen lehetőség a személyi kölcsön igénybevétele lehet. Amire ebben az esetben figyelni kell, hogy a személyi kölcsön felvételének legalább 3 hónappal meg kell előznie a lakáshitel igénylését. A másik sarkalatos pont az igazolt fizetés mértéke, ugyanis később, a lakáshitel bírálatánál a személyi kölcsön törlesztőrészlete már terhelni fogja a jövedelmet – hívta fel a figyelmet a Credipass. A legfontosabb szempont a szakemberek szerint mégis annak mérlegelése, hogy a személyi kölcsön és a jelzáloghitel együttes törlesztője (még ha a banki szabályoknak meg is felel) biztonsággal vállalható-e hosszabb távon is?

Egy példán keresztül bemutatva: egy 30 millió forintos vételárú lakás megvásárlásához, attól függően, hogy tudunk-e élni a 10% önerő alternatívájával, 3, vagy 6 millió forint önerő szükséges. Egy 3 millió forintos személyi kölcsön havi törlesztése 8 évre nagyságrendileg ma havi 50.000 Ft, egy 6 millió Ft-os összegnek pedig havi 100.000 Ft körül alakul a szakértő számítása szerint (a jelenleg elérhető legkedvezőbb kamattal, 10,99%-kal számolva). Ehhez kell hozzáadni az említett esetben a 24 millió forintos jelzáloghitel havi törlesztőrészletét, amely 20 éves futamidőre hozzávetőlegesen 180, míg 25 évre 160.000 forint körül alakul.

Pótfedezet bevonása

Ha nincs meg a teljes önerő összege, megoldás lehet az is, ha az ügyfél a megvásárolandó ingatlanon kívül egy másik tehermentes ingatlant ajánl fel a banknak a jelzáloghitel fedezeteként, a szülők például sok esetben segítik ilyen módon a gyermekük otthonteremtését. Ebben az esetben az önerő egy része, vagy adott esetben akár az egész is „kiváltható” a pótfedezet bevonásával. Ezáltal szélsőséges esetben, akár „0% önerővel” is van mód ingatlant venni, viszont arra is fel kell készülni, hogy az eladók többsége nem szívesen tekint el a foglalótól, így szűkül a választható ingatlanok köre. Érdemes ilyenkor is élni az előzetes hitelbírálat lehetőségével, mert a bank hivatalos nyilatkozata a hitelképességről és a kötelezettségvállalása a hitelnyújtásról, segíthet az eladók megnyugtatásában. A pótfedezetként bevont ingatlan egyébként úgy tehermentesíthető, ha az idő előrehaladtával vagy előtörlesztés útján a fennálló hiteltartozás összege csökken.

Másik tehermentes ingatlanra felvett szabad felhasználású hitel

Egy másik tehermentes ingatlan segítség lehet úgy is, ha az önerőhöz szükséges plusz összeget (vagy akár a teljes önerőt) külön, egy szabadfelhasználású jelzáloghitel formájában igényli az ügyfél. Így a lakásvásárlásnál már kéznél van a foglaló, vagy akár a tervezett teljes önrész összege. Mivel a szabadfelhasználású jelzáloghitel kamata kedvezőtlenebb, mint a lakáshitelé, ezért a szakértők szerint érdemes arra törekedni, hogy ez a hitel mielőbb legyen lezárva.

Lakástakarékpénztár – kivárás és megtakarítás

„Amennyiben a fenti megoldások közül egyikkel sem tud élni az ügyfél, akkor célszerű egy pénzügyi szakértő segítségével megtakarítási tervet kidolgozni és részletekben összegyűjteni a kívánt összeget a későbbi lakásvásárlási cél megvalósításához.” – mondta el Fülöp Krisztián. „Erre jó módszer lehet havi rendszerességgel lakástakarékpénztári megtakarításba félretenni.”

A lakástakarék segítségével mindössze 4-5 év alatt már akár egy budapesti garzonlakás önerejét is össze lehet spórolni: a szakértő számítása szerint, ehhez havi 50.000 Ft-os megtakarítással, 5 év alatt 3,5 millió Ft-ot tehetünk félre az elérhető kamatbónuszokkal, amely egy 35 millió forintos lakás árának 10%-át, azaz indulótőkéjét jelentheti.

 

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ki van simulva Győrfi Pál - a volt mentőszóvivő a Szigeten bulizott

Nyár elején derült ki, hogy Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat népszerű szóvivője 43 év szolgálat után búcsút int a...

Rossi a Vasasból is kiszemelhetett egy játékost a válogatottba: "Néha összenéztünk"

Remekül kezdte az NB I-es idényt az újonc Vasas, amely három forduló után veretlenül, öt ponttal a tabella harmadik helyén áll. A...

Váratlan dolog okozhatja a legújabb energiakrízist Magyarországon? Holnap este hatalmas fordulat jön - minden egy irányba mutat

Nagy-Britanniában arra kérik a háztartásokat, hogy a napfogyatkozás idején ne használják a mosó- és mosogatógépeket.

Tömeghipnózis és örömzene: a visszatérőkről szólt a Sziget nulladik napja

A Sziget nulladik napja volt az aduász, a jackpot, a pont az i-n, és mindemellett tankönyvi lecke arról, mitől nagyszínpados egy...

Tupac-gyilkosság: bíróság előtt a férfi, aki állítólag kiadta a parancsot

Három évtized után bíróság elé állt Tupac Shakur-gyilkosság feltételezett felbujtója: Duane „Keefe D” Davisnek most felelnie kell a...

Megszólalt Kaminski Fanny a Miniszterelnökség feljelentéséről: Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni

Ezzel a mondattal zárta bejegyzését Kaminski Fanny, amelyben a cégét, a Triton Communications-t érintő kormányzati állításokra reagált....

Radnai Márk nekiment Magyar Péternek? Szerinte „a társadalmi egyeztetés nem az, hogy két választás között néha megkérdezzük az emberek véleményét”

Radnai Márk augusztusra ígér új társadalmi részvételi platformot, amelyen követhetővé válna a javaslatok sorsa. A Tizenkét dühös...

Ez lehet az ősz kedvenc színpárja – egyszerre üde, elegáns és otthonos

Elsőre talán nem ez a két szín jut eszünkbe, ha harmonikus színpárt keresünk, pedig éppen az ellentétük teszi izgalmassá őket. Az...

Hajmeresztő felvétel: menet közben visszanyílt a Pécsre tartó expresszvonat ajtaja

A vonat ajtaja váratlanul kinyílt menet közben, és így robogott tovább az éjszakában a Pécsre tartó Fenyves Expressz. Mindezt az utasok...

Ha Trumpon múlik, még messze nincs vége a FIFA-elnök ámokfutásának

Az amerikai elnök teljes mellszélességgel kiáll Infantino mellett, szerinte a FIFA első emberének elmozdítása után a futball nem lenne...

Elon Musk szerint tíz év múlva már nem kell dolgoznunk

Elon Musk szerint az AI és a robotok tíz éven belül felforgathatják az életünket: a munka választhatóvá, a pénz pedig szinte...

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

Brutális hőségriadó lép életbe: Mutatjuk, melyik országrészben lehet 38 fok és viharos szél

Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.

0