Ezt olvasta már?


1848-49-es szabadságharc által ihletett 5 budapesti hely

Március 15-e alkalmából járjatok nyitott szemmel a városban, és szánjatok egy percet a nemzeti hőseink után elnevezett utcák, terek, hidak, szobrok vizslatására. - Budapesti Napilap -

1. Batthyány tér

Batthyány Lajos az 1847. március 15-én megalakult Ellenzéki Párt elnöke, majd az 1848. március 17-én létrejött felelős magyar kormány első miniszterelnöke volt.

A Duna-parton, az I. kerületben található tér 1905-ben kapta a Batthyány tér nevet Batthyány Lajos után. A téren fellelhető a miniszterelnök szobra is, amely Batthyány születésének 200. évfordulójára készített Stremeny Géza, 2007-ben.

2. Deák Ferenc tér

Deák Ferenc a Batthyány-kormány igazságügyi minisztere, a 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusa volt. A sokak által a haza bölcseként és a nemzet prókátoraként ismert államférfi talán leghíresebb mondatát ma is gyakran idézzük:

„Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”

Budapest belvárosának egyik legforgalmasabb tere a mindenki által jól ismert Deák Ferenc tér. Az V. kerülethez tartozó teret nevezték már Káposztás piacnak, Szén piacnak, Szén térnek, de Zsidó piacnak és Török térnek is. 1866-ban nevezték el Deák Ferenc térnek, amit azóta is büszkén visel.

3. Kossuth tér & Kossuth Lajos utca

Kossuth Lajos az Ellenzéki Párt programjának megfogalmazója, Magyarország kormányzó-elnöke, a magyar szabadságharc szellemi vezére volt. A Batthyány-kormány pénzügyminisztere volt, aki Kossuth-bankó néven önálló magyar pénzt teremtett.

Az Országház mellett fekvő Kossuth Lajos tér a „nemzet főtere”, nemzeti szimbólum, a magyar államiság jelképe. 1927-ben, Kossuth Lajos születésének 125. évfordulóján kapta nevét, illetve akkor avatták fel Horvay János Kossuth-szobrát is, amely azóta a tér ékköve.

Az V. kerületi Kossuth Lajos utca a Ferenciek terét köti össze az Astoriával. Nevét alig négy nappal a nemzeti hős halála után, 1894. március 24-én kapta.

 

4. Petőfi híd

Petőfi Sándor a márciusi ifjak vezére, a forradalom egyik főszereplője volt. 1848. március 13-án írta meg a Nemzeti dalt, amit két nappal később többek között a Pilvax kávéházban és a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is elszavalt, március 14-én pedig társaival összeállították a 12 pontot, rajta a forradalom követeléseivel.

A Boráros teret és a Goldmann György teret összekötő hidat, melyet akkor Horthy Miklós hídnak hívtak, a kivonuló német katonák 1945. január 14-én felrobbantottak. Az újjáépítés után, 1952-ben nyitották meg ismét a hidat, ekkor kapta új nevét, egyik legismertebb magyar költőnk, Petőfi Sándor után.

5. Széchenyi tér

Széchenyi István a Batthyány-kormány közlekedési minisztere volt, a „legnagyobb magyar” (Kossuth hívta így későbbi politikai ellenfelét), fontos szerepet töltött be a modern, új Magyarország létrejöttében.

A Lánchíd pesti végénél terül el a Széchenyi tér, amely nevét 2011-ben kapta. A parkosított tér északi részén fellelhető Széchenyi István szobra is.


Forrás: Funzine







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0