Ezt olvasta már?


1,8 milliós ingyenhitelből újíthatod most fel a házad: pályázni sem kell

A felújítást egy ideig lehet tologatni, de túl sokáig nem érdemes. Egyrészt, mert addig is magasak maradnak a rezsiköltségek, másrészt pedig jobb komfortérzetet ad a benne élőknek.

. Persze vannak költségei a korszerűsítésnek, de megtérül. Éppen ezért érdemes szétnézni bankok kínálatában is, hiszen egy jó választással önfinanszírozó lehet a felújítás.

 

 

A lakóépületek 80 százaléka, azaz közel 2,5 millió családi ház energetikai szempontból korszerűtlen a nem megfelelő vagy hiányzó szigetelésnek, a korszerűtlen fűtőberendezéseknek és az elavult nyílászáróknak köszönhetően. Egy átlagos magyar családi ház fűtési energiafogyasztása 300 kWh/év/m2, ami 19 százalékkal haladja meg egy lengyel otthon energiafogyasztását, de közel 38 százalékkal több mint egy osztrák és 64 százalékkal magasabb egy svéd családi ház energiafogyasztásánál.

Elavult családi házakban élünk

 

A Knauf Insulation adatai szerint a magyar lakosság 69 százaléka, azaz csaknem 7 millió ember él családi házakban. Ezeknek az ingatlanoknak a háromnegyede, mintegy kétmillió családi ház épült 1980 előtt, az akkori, sokkal megengedőbb energiahatékonysági szabályoknak megfelelően. Ennek az ingatlanállománynak a felújítása egyre sürgetőbbé válik.

Az egyik leghatékonyabb, a lakosság számára is elérhető eszköz a szigetelés, amely révén - korszerű nyílászárók és a megváltozott hőigényeket lekövetni képes kazán megléte esetén - akár 40-50 százalékkal is csökkenthető egy 60-as, 70-es években épült magyar családi ház energiafelhasználása"

 

- mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Egy 100 négyzetméteres otthont nagyjából 1,8 millió forintból lehet szigetelni korszerű hőszigetelő anyagok felhasználásával, a 2018-tól az energetikai felújításokra vonatkozó előírásoknak megfelelően.

 

Egy ilyen mértékű beruházásba még akkor is érdemes belevágni, ha nem rendelkezel az ehhez szükséges önerővel. Ráadásul, ha jól választasz a banki ajánlatok között, akkor önfinanszírozó lehet a hiteled. Ez azt jelenti, hogy a havi törlesztőrészlet ugyanakkora, mint amennyivel több rezsit fizetsz a rossz szigetelés miatt. Tehát összességében a kiadás ugyanannyi, a különbség az, hogy a futamidő végén viszont ez az összeg a zsebedben marad.

 

A fenti példánál maradva, hogy egy 100 négyzetméteres otthon esetében kb. 1,8 millió forintba kerül a szigetelés, végeztünk egy próbaszámítást a Pénzcentrum kalkulátor oldalán. Eszerint, ha ezt az összeget banki kölcsönből szeretnéd előteremteni, akkor a Sberbank Fair személyi kölcsön jó választás lehet, a havi törlesztője 38 147 forint, 2 306 840 forintot kell visszafizetni az 5 éves futamidő alatt.

 

A kalkulátor rangsora szerint a második legjobb ajánlatot a K&H megújult otthonszépítő személyi kölcsöne nyújtja 38 236 forintos törlesztővel, és 2 322 289 forint visszafizetendő összeggel. A harmadik a sorban a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne 41 113 forintos havi törlesztővel, és a futamidő végéig 2 466 964 forintot kell visszafizetni.

Tovább szigorodnak az építési szabályozások

 

A családi házak korszerűsítésének központi támogatása az Épületek Energiahatékonysági Irányelv célértékeinek eléréséhez is elengedhetetlen, hiszen 2018-tól szigorodnak az épületek energiafelhasználásra vonatkozó előírások. Ekkortól mind az új épületeknél, mind a felújításoknál (jelentős felújítások esetében az épületnek, nem jelentős felújítás esetében pedig az új szerkezetnek) meg kell felelni a költségoptimalizált követelményszintnek.

Emellett a közeljövőben két fontos változás várható: 2018-tól tovább szigorodnak az épületek energiahatékonyságára vonatkozó követelmények, 2021-től pedig kizárólag a közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak majd használatbavételi engedélyt. Az új szabályok eredményességét segítheti, hogy a tervek szerint a CSOK igénybevételét kiterjesztik felújításokra is, valamint ha elindul az 1980 előtt épült vidéki kocka-házakra vonatkozó felújítási program is.

 

Ez azt jelenti, hogy az épületszerkezeteknek a jelenleginél sokkal alacsonyabb energiafelhasználást kell produkálniuk, amely csak korszerű, 15-20 cm vastagságú hőszigetelő anyagok, megfelelő nyílászárók és kazán alkalmazásával érhető el. 2021-től még ennél is fenntarthatóbb épületekben élhetünk, hiszen ekkortól kizárólag közel nulla energiaigényű épületek kaphatnak használatbavételi engedélyt, ami fentiek mellett magába foglalja azt, is, hogy az adott épület energiaellátását 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell biztosítani.

pénzcentrum







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Svédországban olyan durva vihar van, hogy többen meghaltak

Brutális az időjárás, több ezren maradtak áram nélkül.

Dorothy és a színes szélesvásznú varázsháború – Wicked 2. rész

A Wicked második része megérte a várakozást, még ha nem is olyan evidensen, mint elsőre gondoltuk volna.

Szergej Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják

Ugyanakkor szerinte attól nem kell tartani, hogy ők bárkit is megtámadnak.

„Egy évszázad legendáját siratjuk” – Brigitte Bardot-tól búcsúzik a francia közélet

„Egy szabadsággal teljes életet testesített meg” – írta Emmanuel Macron francia államfő. Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti...

A tűlevelek elleni karácsonyi hadművelet – így marad tiszta a lakás az ünnepek alatt

Önnek is elege van abból, hogy mindenhol szúrós tűleveleket talál?

36 foga volt Freddie Mercurynak, ennek tulajdonította egyedi énekhangját

Freddie Mercury hangja máig utánozhatatlan – és a legenda szerint ebben nemcsak a tehetség, hanem egy fogorvosi anomália is szerepet játszott.

Durvul a családi viszály Beckhaméknél: Nicola Peltz karácsonyi posztjára Victoria egy dallal vágott vissza

Nicola Peltz a saját szüleivel ünnepelt, a Beckham klán nélkül. A kommentelők azonnal nekimentek, a hadüzenet pedig a közösségi...

„A válasz megsemmisítő lesz” – vészjósló figyelmeztetést küldött Lavrov Európának

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Taszsz...

Edző biztosan nem állítaná így össze az év csapatát - négy csatárral rohamoznak

A Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát, Interkontinentális Kupát, valamint a három francia trófeát (bajnokság, kupa, Szuperkupa) is...

Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt

Közeleg a sarkvidéki hideg Magyarország felé, ami miatt az ország számos pontján akár mínusz 10 fok alá is benézhet a hőmérő...

Csődbe ment a legismertebb robotporszívó-gyártó, erre figyeljen, aki ilyet vett!

Ezt kell tudni a garanciával és a működéssel kapcsolatban.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

0