Ezt olvasta már?


A Fővárosi Ítélőtáblán is elvesztette az Esterházy-kincsekért indított pert az Esterházy Magánalapítvány

Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva elutasította az Esterházy Magánalapítvány keresetét az Esterházy-kincsek tulajdonjogáért indított perben április 14-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével a Fővárosi Ítélőtábla - közölte az MTI-vel kedden a Fővárosi Ítélőtábla sajtótitkársága.

Keresetében az Esterházy Magánalapítvány tulajdonjogának megállapítását kérte a magyar állammal szemben a keresetlevelében felsorolt műkincsekre. A magánalapítvány ezen felül azt kívánta elérni a bíróságon, hogy az Esterházy-kincseket ismét együtt, az Iparművészeti Múzeumban mutassák be, az 1923-ban megkötött letéti szerződésnek megfelelően.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, a döntés ellen azonban az Esterházy Magánalapítvány fellebbezett. A felperes elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte.

A Fővárosi Ítélőtábla a járványügyi veszélyhelyzet miatt tárgyaláson kívül bírálta el a fellebbezéseket, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyó ítéletet hozott, kiemelve abból azokat a releváns indokokat, amelyek a kereset elutasításához vezettek.

Az ítélőtábla közleménye szerint az Esterházy Magánalapítvány azzal érvelt a Tanácsköztársaság időszakában Magyarországra szállított és köztulajdonba vett, a Herceg Esterházy Hitbizomány vagyonába tartozó műtárgyakra kiterjedő tulajdonjoga mellett, hogy azok alkotórészi/tartozéki kapcsolatban álltak a fraknói Esterházy-várral, azokra az osztrák jog vonatkozott, így a hitbizományok megszüntetésekor Esterházy magántulajdonba kerültek. Ezzel az érveléssel a Fővárosi Ítélőtábla - az elsőfokú bírósághoz hasonlóan - nem értett egyet.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a műtárgyak nem voltak tartósan egyesítve az őrzési helyükként szolgáló fraknói kincstárral, így az alkotórészi kapcsolat szóba sem jöhetett. A műkincsek és az ingatlan térbeli kapcsolódása megszűnt, amikor a műtárgyakat Budapestre szállították, ez azonban nem változtatott a vár rendeltetésszerű használhatóságán, a kincstárt alkotó helyiségek továbbra is alkalmasak maradtak más műtárgyak, avagy más dolgok használatára, így tartozéki kapcsolat sem állt fenn.

A fraknói kincstárból való kiválás befejezetté vált azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után a Magyarországon lévő hitbizományi vagyonra a magyar jogot kellett alkalmazni. Magyarország joghatósága annak következtében állt be, hogy a hitbizományi birtokosok nem szállították vissza Fraknóra a műtárgyakat, holott azok tulajdonjogát a Tanácsköztársaság bukása után, már 1919 augusztusában visszakapták. A hitbizományi birtokosok akaratával egybeesett, hogy a műtárgyak Magyarországon maradjanak, és az utolsó hitbizományi birtokos 1923-ban saját akaratából kötött letéti szerződést a műtárgyak Iparművészeti Múzeumba való elhelyezése érdekében - idézi fel a Fővárosi Ítélőtábla.

Ez a letéti szerződés megszűnt azzal, hogy a hitbizományi birtokos Budapest 1944-es ostroma idején - ugyancsak saját akaratából - az összes műtárgyat visszavette a letétből, és azokat a budavári Esterházy-palota pincéjébe rejtette el. Ezzel azonban a műtárgyak nem kerültek ki a hitbizományi vagyonból, azok jogi értelemben továbbra is hitbizományi kötöttség alatt maradtak.

A jogszabályoknak megfelelő vagyonfelszabadításra a magyarországi hitbizománytest tekintetében nem került sor, így a perbeli műtárgyak kivétel nélkül a hitbizományi vagyonba tartoztak, amikor 1949-ben hatályba lépett az államosításukról szóló törvény. Ezzel a műtárgyak a magyar állam tulajdonába kerültek. Az államosítás folytán a műtárgyak nem tartoztak bele az utolsó hitbizományi birtokos hagyatékába, így azok nem kerülhettek be az Esterházy Magánalapítvány vagyonába sem. A felperes tulajdonjogi igénye ezért megalapozatlan - érvelt ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla.

Az 1695-ben megalapított, kivételes értékű barokk főúri kincstár mintegy 270 tétele az 1. világháború végén került Budapestre a ma Ausztriában található fraknói várból. Az ötvös-, érem- és textiltárgyakból álló, Esterházy-kincsként emlegetett gyűjteményt 2016-ig az Iparművészeti Múzeumban őrizték, akkor egy kormánydöntés értelmében több mint 70 darabját a fertődi Esterházy-kastélyban helyezték el.

Az Esterházy Magánalapítvány 2017-ben indított pert a magyar állammal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a fertődi kastélyt üzemeltető Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, valamint az Iparművészeti Múzeummal szemben.

Czigány Balázs, az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese az első fokú ítélethirdetés után elmondta: céljuk továbbra is az, hogy az Esterházy-kincseket együtt, Budapesten mutassák be, a műtárgyegyüttes elérhetővé váljon a nagyközönség és a szakma számára.

Magyarország legnagyobb iparművészeti gyűjteményének jogi egységét szeretnék visszaállítani, a kincsek Magyarországon lévő részének elvitele soha nem került szóba - hangsúlyozta ekkor Czigány Balázs.







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0