Ezt olvasta már?


A Pécsi Tudományegyetem a második legdrágább

Egy-másfél millió forintba kerülnek félévenként a legdrágább költségtérítéses képzések a hazai egyetemeken, főiskolákon. Szeptember első heteiben több mint harminc ezren kezdik meg tanulmányaikat költségtérítéses szakokon - derül ki az InfoRádió körképéből.

A költségtérítéses képzések közül az orvosi szakok a legdrágábbak: a legtöbbet a Semmelweis Egyetemen kell fizetni a nappali tagozatos fogorvosi képzésért, félévente 1 355 400 forintot. Ugyanez a szak a Szegedi Tudományegyetemen 950 ezer, a Debreceni Egyetemen 850 ezer, a Pécsi Tudományegyetemen pedig egymillió-ötezer forintba kerül szemeszterenként.

Az általános orvosi képzés is drága: a Pécsi Tudományegyetem általános orvos szakán 925 ezer, a Semmelweis Egyetemen 975 ezer, a Debreceni Egyetemen pedig 850 ezer forint a féléves tandíj. Vagyis összesen 10-12 millió forintba kerül az orvosi diploma azok számára, akik nem jutottak be az államilag finanszírozott helyekre.

Egymillió forint fölötti összeget kell fizetniük a gyógyszerész-hallgatóknak is, akiknek az ország összes felsőoktatási intézményében öt-hétszázezer forintos tandíjjal kell számolniuk. Sokba kerülnek az angol nyelvű gazdasági képzések is, a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű gazdálkodás és menedzsment szakán például 690 ezer forint egy félév.

A népszerű jogi, bölcsész és idegenforgalmi képzések jóval olcsóbbak: a Kodolányi János Főiskolán a kommunikáció és médiatudomány szakon szemeszterenként 215 ezer forintot kell fizetni, ugyanennyiért tanulhatnak a hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen is, a Debreceni Egyetem bölcsészettudományi karán pedig csak 140 ezer forintos kiadással kell számolni.

A jogi képzés tandíja a legtöbb felsőoktatási intézményben 120-160 ezer forint között mozog szemeszterenként, míg az évek óta rengeteg végzőst vonzó szak, a turizmus-vendéglátásképzés 215 ezer forintba kerül.







0
0
0

hírek innen, onnan

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi...

Fillérekbe kerül, mégis aranyat ér: ez az olcsó szobanövény megtisztítja a levegőt és elnyeli a port

Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik...

Nem véletlen, hogy Takács Pétert leárulózzák az orvosok

Ha lassan is, de kezd vége lenni az egészségügyben dolgozókra kényszerített szájzárnak. Podcast.

Ha van Instagram a telefonodon, akkor most jól figyelj – régóta vártunk erre

Az Instagram globálisan bevezette a posztok szabad átrendezését a profilrácson.

Családi pótlék és adókedvezmény 2026-ban: ezt érdemes tudni

A családi pótlék és a családi adókedvezmény sok háztartás havi költségvetésében fontos tétel, még akkor is, ha a két juttatás...

A Tisza-kormány egyik minisztere AirBnb-zik, a másiknak van 6 milliárdja, a harmadiknak öt autója, Radnai pedig két BMW-t és lakást kapott ajándékba

Leadták vagyonbevallásukat az új Országgyűlés tagjai, és az ebből a törvényhozásból már kieső képviselők is. Kiderült, ki a...

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

3 napos előrejelzés: záporok, zivatarok és erős szél is érkezik

A napsütést többfelé csapadék és szélviharok szakíthatják meg a következő napokban.

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

A kezét áldozta fel a kiskutyája életéért a népszerű író – Őrjöngő harci eb tépte szét Endre csuklóját

Mikor lesz már ennek vége? Újabb brutális támadás történt: ezúttal egy harci kutya esett neki a népszerű írónak, aki a négylábúját...

Időt nyert a kormány, de Magyarország a veszélyzónában maradt

A negatív kilátások nem változtak, annak ellenére, hogy a három nagy hitelminősítő nem módosított Magyarország besorolásán.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0