A budapesti lakásvásárlás során fel kell felkészülni a legrosszabbra
A budapesti kínálati lakásárak átlagosan már alulról súrolják a lélektani 500 ezer forintos határt - derül ki az otthonterkep.hu legfrissebb elemzéséből, melyet a kínálati árak aktualizálásának apropóján készített. - Budapesti Napilap -
Győr-Moson-Sopron megye a második legdrágább térségnek számít a hirdetési árak alapján. Szintén megfigyelhető, hogy nyílik az olló a legdrágább és a legolcsóbb kistérségek között, egyes esetekben már kilencszeres is lehet a kínálati árak különbsége.
Országos kép
A kínálati átlagárak Magyarországon 95 ezer és 477 ezer forint között mozognak. A legdrágább Budapest, itt ugyanis 477 ezer forintot kérnének az eladók egy lakásért négyzetméterenként. A sorban a fővárost Győr-Moson-Sopron megye követi (282 ezer Ft/négyzetméter), megelőzve a Balaton miatt erőre kapó Veszprém megyét (262 ezer Ft/négyzetméter), Pest megyét (243 ezer Ft/négyzetméter) és Hajdú-Bihar megyét (250 ezer Ft/négyzetméter).
Aki Budapesten akar lakást venni, készüljön fel a legrosszabbra
2015 óta a kínálati árak országos viszonylatban 10-15%-kal emelkedtek, habár területenként eltérő mértékben. Közel 20%-os volt a hirdetési árnövekedés Veszprém megyében, 18,4%-os Budapesten és valamivel több mint 17%-os Komárom-Esztergom megyében. Győr-Moson-Sopron megyében úgy tűnik elérte a kínálati piac az egyensúlyt, ugyanis 2%-kal csökkent a kínálati átlagár.
Mester Nándor, az otthontérkép.hu vezető elemzője elmondta, hogy Budapesten, Pest megyében, valamint a Balaton északi partján és Siófok környékén, továbbá Debrecenben még kitart az áremelkedés, főleg azért, mert az ingatlanfejlesztők még szinte tervasztalról képesek eladni az új lakások felét. Országosan a kínálati átlagárat az is növeli, hogy a használt piacra ütemesen térnek vissza azok, akiknek túl drága egy új lakópark, így a kereslet felfelé hajtja az árakat.
Élre tört a Balaton
A kínálati árak alapján készített, a 15 legdrágább kistérséget tartalmazó listáján Balatonfüred ál az élen, kínálati árszínvonala alapján már-már vetekszik a főváros áraival. Második helyen kicsit lemaradva, közel 400 ezer forintos négyzetméterárral szintén egy balatoni térség végzett, Siófok. Előkelő pozícióban vannak azonban Budapest agglomerációs városai is, így például a Budaörsi, a Pilisvörösvári, a Dunakeszi és a Szentendrei kistérség is.
A legolcsóbb kistérségek a keleti országrészében találhatók. A legkevesebbért a Bodrogközi kistérségben (47 ezer Ft/négyzetméteres áron) kínálják az otthonokat. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy az áremelkedés itt is megfigyelhető, azonban de az indulás bázisa itt jóval alacsonyabb volt. Az adatokból világosan kirajzolódik, hogy Magyarország legdrágább és legolcsóbb kistérségei között tovább nőtt a szakadék, egyes esetekben ugyanis már közel 9-szeres kínálati árkülönbségről is beszélhetünk.
Budapesten általánosságban 18,4%-kal magasabbak lettek a kínálati árak, 2016-ban átlagosan 477 ezer Ft/négyzetméteres áron hirdették az eladó otthonokat, habár kerületi szintet jelentősek az eltérések. A legdrágább a Belváros, ahol a már így is magas hirdetési átlagár közel 20%-kal tudott nőni 2015-höz képest. A legmarkánsabb áremelkedés az I. kerületben (33%), a VIII. kerületben (29%) illetve a VII. és X. kerületben (26,8%) volt.
A kínálati árak növekedése továbbra is tendencia, habár már megjelentek olyan területek, ahol megállt az árnövekedés. Az új építésű otthonok tömeges piacra kerülése valószínűleg befolyásolja majd az árak alakulását, hiszen megnövekedhet a kínálat a használt lakások piacán.
Forrás: Portfolio
hírek innen, onnan
Egy Lamborghini mellett tört ki a lövöldözés – egy ember meghalt, hárman az életükért küzdenek
Karácsony utáni hajnalban újabb erőszakos támadás történt Chicagóban:
Tudod, hogy isznak a kutyák? Videóra vették és lelassították a felvételt, ami megmutatja
Érdekes, ahogy a gravitációt is megelőzve emeli a szájához a vizet.
Ezt tegyük, hogy a fagyok után se legyen hihetetlenül durva a számla
A brutális hideggel, a brutális számlák is megérkezhetnek. Hamarosan nemcsak a mínuszoktól kell tartanunk. Most eláruljuk, mit tehetünk,...
Ezért van lyuk a golyóstoll kupakján – tényleg életet menthet
Apró részlet, amit szinte soha nem veszünk észre, mégis komoly oka van. A legtöbben évekig rosszul tudják, pedig ez a kis lyuk akár...
Tedd ezt a hűtő tetejére: kevesebbet fogsz enni anélkül, hogy észrevennéd
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent....
Ukrajna rengeteg pénzt kapott Zelenszkij és Trump találkozója előtt
Volodimir Zelenszkij helyi idő szerint a reggeli órákban már Floridában volt, ahova Kanadából érkezett. Az ukrán elnök a kanadai...
Puzsér Róbert a Szőlő utcai botrányról: Ez intézményes aljasság, a hatalom erkölcsi csődje, stricibiznisz államilag fenntartva
A publicista úgy véli, a bicskei kegyelmi ügy sem volt ennyire súlyos. Szerinte ha abból sem lesz nemzeti konszenzus, hogy a magyar állam nem...
"Idióták" - Undorító módon próbálták átverni Köllő Babettet
A gyerekével éltek vissza a csalók.
A 10 pontos szabályrendszer, amivel nem vonzok be többé mérgező férfiakat
Néha úgy érzed, mágnes vagy, aki csak a legrosszabb fajta pasikat vonzza be? Én is így voltam vele, ezért felállítottam tíz szabályt.
Hatalmas bejelentést tett Trump: megvan a békemegállapodás alapja
Donald Trump amerikai elnök szerint megvan egy olyan megállapodás alapja, amely Ukrajna és minden érintett fél számára kedvező lehet....
Trump még csevegett egyet Putyinnal telefonon, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
Zelenszkij helyi idő szerint a reggeli órákban már Floridában volt.
Teljes sokk, megvan a magyarok őshazája, eddig lehetett csak titkolni, nagyon messze van a Kárpát-medencétől?
Innen jöhettek a honfoglaló magyarok.
Sport
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban
A házigazda sorozatban hetedszer nyert.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.
Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett
Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.
Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál
Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


