A budapesti tőzsde új alternatívákkal változik!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) február 6-tól két tőkeáttételes terméktípusnál, a certifikátoknál és a warrantoknál bevezeti a már létrejött kötések törlésének lehetőségét - közölte a BÉT szerdán. - Budapesti Napilap -
A magyar börze a nemzetközi piaci gyakorlattal összhangban, a kötésben részt vevő felek védelme érdekében ad lehetőséget a törlésre, amennyiben bebizonyosodik, hogy a kötés árfolyama jelentősen eltér a piaci ártól.
A certifikát és warrant olyan terméktípus, mely lehetővé teszi a befektetőnek a tőkeáttételes kereskedést. A tőkeáttétel lényege, hogy a befektető a befektetési stratégiáját alacsonyabb tőkeigénnyel tudja megvalósítani, mintha a mögöttes termékbe fektetett volna. Az új lehetőség célja, hogy a kötésben részt vevő feleket (befektetők, árjegyzők) védje a nyilvánvalóan hibás áron kötött ügyletekből fakadó esetleges veszteségektől. Ezt jellemzően félreütés vagy technikai probléma okozhatja. Ilyen eseményre csak nagyon ritkán és kivételes esetekben kerülhet sor.
A kötés törlését a kötésben érintett bármely tőzsdetag (befektetési szolgáltató) kezdeményezheti, az ügylet megkötését követő 1 órán belül, de legkésőbb az adott tőzsdenapon 16 óra 30 percig. A törlés feltétele, hogy a kötés ára a mögöttes termék piacából származtatott ártól (elméleti ár) jelentősen, több mint 50 százalékos mértékben eltérjen. A kötéstörlés lehetősége kizárólag a certifikátokra és a warrantokra vonatkozik.
A kötés pillanatában érvényes elméleti árról szóló szakvéleményt a strukturált termék árjegyzője biztosítja, és a BÉT vezérigazgatója ennek alapján dönt a törlésről vagy a törlési kérelem elutasításáról. A 2018-ban életbelépő MiFID II - a pénzügyi eszközök piacaira vonatkozó irányelv - várhatóan előírja majd, hogy bizonyos esetekben a tőzsdének ki kell dolgoznia a kötés törlésének lehetőségét. A BÉT a mostani szabálymódosítással már az előírás életbelépése előtt szeretné a lehetőséget biztosítani -tartalmazza a BÉT közleménye.
Forrás: napi.hu
hírek innen, onnan
25 éve nem történt ilyen változás a nyugdíjaknál
Sokan fognak örülni ennek.
5 gyermeket ölt meg egy késes támadó, a rendőröknek is nekiesett
A férfi pszichiátriai kezelés alatt áll.
Itt az igazság: így telik valójában a brit királyi család karácsonya minden évben
A királyi családnak nincs sok ideje a pihenésre.
Ilyet még Ronaldo sem látott: eltorzították a pályát a világelső kedvéért
Dubajban rendezték a nemek csatájának legújabb felvonását.
Donald Trump már látja a békemegállapodást
Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir...
„Ne jelöld meg a feleségem Putyin bombázása alatt” – a háború miatt esett egymásnak a neten Schobert Norbi és Molnár Áron
A színész több jobboldali celebet is megjelölt a támadásról szóló posztjában. A fitneszguru egy kemény Facebook-posztban vágott vissza,...
Északi bajnoktól jöhet a Fradi egyik téli igazolása - ő a válogatott kiszemelt
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre...
Egy házi készítésű étel, amely úgy tisztítja a tüdőt, mint a seprű, és erősíti az immunitást – mindenki elfelejtette, és igazi kincs.
A nagymamák titkos fegyvere: tényleg csodát tesz a libazsír a tüdővel?
Szívszorító hírt kaptunk: Nagy Feró megtörten nyilatkozott
A népszerű zenész az Abaházi Presszó vendége volt, ahol őszintén és érzelmesen beszélt a jövővel kapcsolatos gondolatairól Csillag...
John Travolta ikonikus filmje szép csendben a toplisták élére került
John Travolta pályafutása több mint öt évtizede alatt számtalan műfajban bizonyította tehetségét, és miközben a fiatalabb generációk...
Kilenc embert, köztük öt gyereket késelt halálra egy ámokfutó Suriname-ban
A pszichiátriai kezelés alatt álló férfi a saját gyermekeivel, szomszédokkal és egy szomszéd gyermekkel végzett.
Egy késes támadó meggyilkolt kilenc embert, köztük öt gyermeket Suriname fővárosában
A tettest lábon lőtték a rendőrök, miután rájuk támadt.
Sport
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban
A házigazda sorozatban hetedszer nyert.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
Fellökték Aljakszandr Lukasenkát, jégre került a belarusz elnök
A mérkőzés döntetlennel ért véget.
A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.
Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
A nemek csatája: a férfiranglista 671. helyezettje megverte a női világelsőt Dubajban
A kisebb térfélen játszó Szabalanka három-három játékot tudott elcsenni Kyrgiostól.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett
Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.
Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál
Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han
Szoboszlai Dominik álmainak vége van, sosem játszhat a Real Madridban, ezért a játékosért kosarazta ki a klub
A Real Madrid ezért a játékosért nem kér többet Szoboszlai Dominikból.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


