Ezt olvasta már?


A csepelieknek nem kell félniük, nem sorozatgyilkos ölt az eperföldnél

2011. augusztus 25-én, csütörtökön ismét sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda két munkatársa a Csepelen kihantolt holttestek ügyében.

Deme Tamás rendőr őrnagy, az Életvédelmi Osztály vezetője és Bartha László rendőr őrnagy az NNI szóvivője elmondta, három szálon fut a nyomozás, melyek esetében az összefüggést nem bizonyították, így külön kezelik őket.

 

Az első vizsgálódás tárgya a 2011. augusztus 3-án történt rablás, mely során N. Alexander, B. József és kiskorú B. Amanda kicsalta a baráti körükhöz tartozó erdélyi fiatalembert a Francia-öbölhöz közel eső erdős részre, ahol később bántalmazták. Kötelet tettek a nyakába, fojtogatták- olyan fokú brutalitást szenvedett el, hogy többször el is ájult. Miután értékeit eltulajdonították, kezeit, lábait megkötözve, egy gödörbe temették nyakig. Csak azért nem végeztek vele, mert féltek, hogy nem jó PIN-kódot adott meg és így nem jutnak hozzá a számláján lévő pénzhez. A fiatalembert hajtotta az életösztön, kitolta testét a gödörből és egy másik útvonalon menekült, mint amerre a bántalmazói indultak el. A bankkártya letiltását követően értesítette a csepeli kapitányságot. Az intézkedő csepeli rendőr arra kérte, vezesse őket a helyszínre, melynek környékén találkoztak B. Józseffel, az egyik elkövetővel, akit azonnal el is fogtak. Következő nap a délutáni órákban a két tettestársat, N. Alexandert és B. Amandát is kézre kerítette a rendőrség. A kihallgatásukkor mindhárman részben elismerték a cselekményt, így továbbra is nagy erőkkel folyik a kiterjedt adatgyűjtés az ügyben. Az erdélyi fiatalember, akinek a sérelmére elkövették a bűncselekményt, nem kért rendőrségi védelmet- napi szinten tartja a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Irodával.

 

A második ügy a több emberen elkövetett emberölés, melyben hónapok óta vizsgálódik a rendőrség. Információik nyomán augusztus 11-én négy holttest maradványát emelték ki a földből. A szakértői véleményre,- azaz hogy mi volt a halálok, milyen sérülései vannak a holttesteknek és hogy milyen neműek, származásúak az áldozatok,- egyelőre még várni kell. A Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is várja a lakossági bejelentéseket eltűnt személyekkel kapcsolatban.

 

A harmadik szál szintén a XXI. kerület egyik erdős területére vezet, ahol egy diósdi férfit öltek meg. Az elkövető Cs. János budapesti lakos, aki ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjában folyik a nyomozás. Az eljárás során eddig nem találták meg a holttestet.

 

A rendőrség tanúk segítségével folyamatosan helyszínel Csepelen az esetek rekonstruálása céljából.

 

Deme Tamás rendőr őrnagy csepeli újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem sorozatgyilkosról van szó, a gyilkosságok elkövetői és áldozatai egy jól behatárolt körhöz tartoznak, a helyi lakosokat, itt dolgozókat nem fenyegeti veszély.

forrás: csepel.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Autóba rejtett bomba végzett egy orosz tábornokkal Moszkva mellett

Damir Davidov a hadsereg nehézfegyver- és lőszerszállításaiért volt felelős.

Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása a politikai bosszúhadjárat része

A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét...

Egyetlen kanál ebből a konyhai alapanyagból a cserépbe, és valóságos csodát látsz majd a leandereiden

Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a...

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hallottál már a thalasszofóbiáról? Az irracionális félelem nyáron fokozódik, és sokan némán szenvednek tőle

Szakértők egy láthatatlan fóbiára hívják fel a figyelmet, amely szorongást, de akár pánikrohamot is okozhat. A érintettek kerülnek...

Riasztás: ha ebben a 3 vármegyében élsz mindent zárj be, mert rendkívüli ami bekövetkezik

Most érkezett a legújabb előrejelzés, az egész országban kemény időre kell készülni.

Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál

A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...

Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje

Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...

Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén

Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...

Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek

Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...

Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott

Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

0