Ezt olvasta már?


A pécsi virológus figyelmeztet a jövőt illetően

Kemenesi Gábor szerint a tudósok körében szinte már a járvány kezdete óta fontos kérdésnek számít a szezonalitás, ugyanis nagyban meghatározza, hogy a vírus miként marad majd velünk hosszú távon.

 

Egyáltalán nem elhanyagolható kérdés a negyedik hullám érkezését várva, hogy az őszi és téli időjárás, azaz a légúti megbetegedéseknek általában kedvező idő beköszöntével mi vár ránk – írja Kemenesi Gábor pécsi virológus a portfolio.hu-n.

A szezonalitás

A Nature folyóirat idén februárban több mint 100 immunológust, felbukkanó fertőző betegségek szakértőit és virológust kérdezett meg arról, hogy szerintük a vírus velünk marad-e vagy sem.

A válaszadók csaknem kilencven százaléka szerint az endémia, tehát a vírus folyamatos jelenléte a leginkább valószínű forgatókönyv.

 

Ez persze nem jelenti azt, hogy az eddig megtapasztalt halálozási és megbetegedési mutatókkal vagy szociális izolációs megoldásokkal kell elszenvednünk. Az emberiség immunizálása ugyanis folyamatosan „hozzászoktat” minket a vírushoz. A természetben bármely más új vírus által okozott járvány is hasonlóan viselkedik. Azonban éppen az átimmunizálás hiánya – a föld lakosságának nagy része még nem védett – torzítja jelenleg a szezonalitás hatásait. Ugyanis, ha a vírus terjedése szempontjából kedvezőtlen körülmények (pl: nyár) között is még képes jó táptalajra, tehát fogékony populációra lelni, esetleg újabb tulajdonságokat tesz magáévá (hatékonyabb terjedés), az járványhullámot indukálhat. Csakúgy, mint a most érkező „Delta-hullám” esetében.

Nyári lefutás, téli felfutás

 

A legfontosabb érv a szezonalitás mellett a jelenleg endémiásnak számító, négy, náthavírusként ismert koronavírus viselkedése. Ezek mind egyértelmű őszi és kora tavaszi, kettős csúccsal rendelkeznek.

 

Fizikai felépítésében a mostani, új koronavírus sem különbözik tőlük, így várható, hogy az alapvető környezeti hatásokra – mint az UV-besugárzás, a hőmérséklet és páratartalom – hasonlóképp reagál.

 

A legújabb modellezések alapján is a nyári lefutás és téli felfutás a legvalószínűbb jövőkép a SARS-CoV-2 terjedése esetében. Ez a most érkező „Delta-hullám” kapcsán rendkívül fokozott óvatosságra int, érdemes lesz figyelnünk az adatokra, jó eséllyel a mostani téli szezon végleges választ adhat a szezonalitás kérdésére is.

 

Érdekesség, hogy a mostani koronavírusjárvány világított rá, hogy mennyire kevéssé értjük a légúton terjedő vírusok működését, terjedését, túlélését a környezetben. A kézenfekvő példaként az influenzavírusok szolgálhatnának, ám virológiai szempontból teljesen más megközelítést igényelnek, így aligha adnak kellő iránymutatást. Mutációs folyamataik mások és gyorsabbak, így a vakcinációs témakört is teljesen másként kell értelmezni esetükben.

De hogyan lehet most nyár közepén mégis járvány?

 

A mostani határozott eltéréseket (aktív terjedés a trópusokon, nyári járványhullám) számos egyéb tényező is mozgatja. A legfontosabb az immunitás hiánya, azaz egy-egy régióban élő emberek fogékonysága a vírusra, illetve az aktuálisan keringő vírusvariánsra.

 

Ennek legfőbb hajtóereje jelenleg az egyenlőtlen vakcinaelosztás a világban, hiszen a nem átoltott népességben termelődnek újabb és újabb variánsok.

 

Szakmailag a legfontosabb kérdés tehát jelenleg nem a harmadik oltás, hanem a még nem védettek mihamarabb védetté tétele – mindenhol a világon. (A harmadik oltás jelenleg csak azoknak az esetében – bizonyos korcsoportokban és meghatározott vakcináknál – fontos kérdés, akiknél nem alakult ki védettség az első kettőtől.) Ha nem tudunk javítani az egyenlőtlen vakcinaelosztáson világszerte, akkor újabb és újabb variánsok születnek, esetenként komoly közegészségügyi kihívást, de a témánál maradva, a szezonalitás torzítását is okozva.

 

A második faktor a vírus elleni immunitás gyengülése, amelynél egyelőre igen bizakodók lehetünk, hiszen az mRNS-vakcináknál jelenleg egy év távlatában stabil immunitást mértek.

 

Valószínűleg – csakúgy, mint más vakcinák esetében is – az immunitás csökkenése főként az idősekre lesz jellemző. Ez bizonyos gócpontokban, társadalmakban, szociális otthonokban időről-időre sporadikus, azaz szórványos esethalmozódást eredményezhet a jövőben. A nagyjából kiszámítható, stabilnak mondható, várhatóan szezonális állapotig pedig a billegő mérleghez hasonlóan újabb és újabb, sok tényező által befolyásolt járványhullámok érkeznek, várhatóan csökkenő hatással.

Pécs Aktuál







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Halálos biciklibaleset Kecelen: tucatnyian gyászolják Józsit

Józsefen volt láthatósági mellény, de nem volt kivilágítva.

New York térségében csaknem 800 járatot töröltek

Hóvihar és áradás egyszerre csapott le Amerikára az ünnepi hétvégén.

Csoboth Kevin eljegyezte párját Dubajban

Eljegyezte barátnőjét a magyar válogatott Csoboth Kevin.

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15...

Propagandaplakátból lett a világ leghíresebb posztere: te is használtad már

Talán te is láttad már bögrén, pólón vagy egy humoros mémben ezt a propagandaplakátból lett motívumot.

Mindenkit figyelmeztetnek: azt jelenti ez a hang, hogy kémprogram van a telefonodon

A mobiltelefonok mára a mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak, ugyanakkor egyre komolyabb kockázatot hordoznak magukban, mivel...

Kiírták a közbeszerzést, tovább épülhet a Déli Körvasút

A feljesztés kritikus a második ütem használhatósága szempontjából.

Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, órákon át nem lehet majd autópálya-matricát venni

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni,...

Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek

Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező...

Így tervezd meg 2026-ot: 11 egyszerű lépés a sikeres évhez

A karácsony utáni csendben végre lelassul az élet, és eljön az idő, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképp csinálni jövőre. Az...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

0