A spanyol külügyminiszter az angol hidegvért hiányolja Gibraltár ügyében
Meglepte a spanyol külügyminisztert az a hangvétel, amelyet Nagy-Britannia tanúsított, miután kiderült, hogy Spanyolország vétójogot kaphat az Európai Uniótól a Gibraltárt érintő döntésekben az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után. (Pécsi Napilap)
Alfonso Dastis hétfőn egy madridi fórumon reagált a brit politikusok hétvégi nyilatkozataira.
"Azt hiszem, hogy az Egyesült Királyságban valaki elveszítette a fejét, de ennek nincs semmiféle alapja" - fogalmazott a külügyminiszter érkezésekor röviden nyilatkozva újságíróknak.
Dastis a Foro Cinco Días nevű rendezvényen felszólalva is kitért arra, hogy hiányolja a híres angol "hidegvért" Gibraltár ügyében.
Szerinte a spanyol kormánynak nem kell válaszolnia minden egyes észrevételre, amelyet "a mai vagy a tegnapi" brit politikusok tesznek ebben a kérdésben.
Mint mondta, nem kívánják nehezíteni a kapcsolatot az Egyesült Királysággal és Gibraltár lakosságával.
A spanyol külügyminiszter beszélt arról, hogy a Brexittel kapcsolatban "létezik egy iránymutatás" annak érdekében, hogy a folyamat eredménye minél kedvezőbb legyen az állampolgároknak és a vállalatoknak.
A kilépési tárgyalásokat Brüsszelből irányítják majd, és mindenkinek az a vágya, hogy konstruktív és kölcsönösen előnyös megállapodás szülessen az EU és Nagy-Britannia között - tette hozzá.
A spanyol miniszter reagálásának előzménye, hogy Theresa May brit miniszterelnök vasárnap közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: London soha nem engedi meg, hogy Gibraltár akarata ellenére más ország fennhatósága alá kerüljön.
Ezt megelőzően pedig a kormányzó Konzervatív Párt egyik volt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Michael Howard - televíziós nyilatkozataiban - párhuzamot vont a Gibraltár feletti brit szuverenitás és az Argentína által 1982-ben megszállt, majd a brit hadsereg által 77 napos véres háborúban visszavívott Falkland-szigetek brit fennhatósága között.
Harmincöt évvel ezelőtt "egy másik női miniszterelnök (Margaret Thatcher) haderőt küldött a világ másik végébe, hogy megvédje brit emberek egy másik kis csoportjának szabadságát egy másik spanyol ajkú ország ellenében. (...) Teljesen biztos vagyok benne, hogy jelenlegi miniszterelnökünk is hasonló elszántságot tanúsít" Gibraltár ügyében - mondta Howard.
hírek innen, onnan
Érkeznek a kormány legfrissebb bejelentései
Kormányszóvivői tájékoztatót tart csütörtök délelőtt a kormány - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából. A 2026....
Másodszor került a padlóra: Horváth Éva újra átéli a múltbéli tragédiát
Megrázó vallomás.
A kukorica marad a legértékesebb takarmánygabona
Az európai gabonapiacon a májusi és a nyár végi árak is azt sugallják: a kukorica marad a legdrágább gabonaféle.
Megjelent a lista: több nagyvárosnak nem kell fizetnie, más települések százmilliókat utalnak az államnak a HIPA-többlet után
Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell befizetniük a központi költségvetésbe a nevük mellett feltüntetett összeget.
Vörösbe borult a magyar tőzsde: a külföldi feszültség rántotta le a hazai óriáscégek árfolyamát
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Történelmi mérföldkő: ebben az országban hamarosan rekordot érhet el a várható élettartam
Az emberiség történetében egyedülálló módon 2030-ra a dél-koreai nők születéskor várható élettartama átlépheti a 90 éves határt.
Forradalmasították a fogyást, de van, akinél durva folyamatokat indíthatnak be az új szerek
Az éhségérzetet elnyomó fogyasztószerek némelyeknél már túlzott fogyást okoznak, az étkezési zavarokkal küszködőknél pedig akár...
Még 2026 végén megkezdheti a termelést a szegedi BYD
Ez egy év késést jelent az eredeti célkitűzésekhez képest.
Sokan a macskákat okolják ezért a panaszért, pedig ártatlanok – Megdőlt egy régi mítosz
A közkeletű aggodalommal szemben a macskákkal való együttélés nem súlyosbítja a gyermekek asztmáját – állítják svéd kutatók.
Biró Ferencre letöltendő börtönbüntetést és 23 milliós vagyonelkobzást kért az ügyészség
Az Integritás Hatóság elnöke állítja, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Több tagállam is megakadályozná, hogy egyszer új Orbán Viktor jelenjen meg az EU-ban
Nem szeretnék, ha megismétlődnének az elmúlt 16 évhez hasonló esetek.
Ilyeneket sose kérj a fodrásztól, csak ha vérprofival van dolgod, különben vége
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


