Ezt olvasta már?


A spórolásnak már láthatóak az eredményei (Csepeli Hírmondó)

Borbély Lénárd: „Kétmilliárd forinttal kevesebből üzemeltetjük a várost”

A csepeli önkormányzat – éves szinten – akár több tíz millió forintot spórolhat meg csupán azzal, hogy nem vesz fel banki hiteleket magas kamatra, miközben saját pénzét szintén bankban helyezné el alacsonyabb kamatra – ahogyan tette ezt a korábbi vezetése. „A különféle megtakarítások eredményeként idén várhatóan kétmilliárd forinttal kevesebbet költ az önkormányzat, mint tavaly” – közölte Borbély Lénárd alpolgármester, akit a részletekről kérdeztünk.

 

Az elmúlt években az önkormányzat a saját bankban fekvő pénzét igényelte vissza hitel formájában a napi működéséhez. Mindezt úgy, hogy az a kamatösszeg, amit a bankbetétünkért kaptunk, jóval alacsonyabb volt annál a kamatnál, amit mi fizettünk a hitelért. Ez éves szinten tízmilliós nagyságrendű kárt okozott. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a banki művelet nem tűnt fel az előttünk lévő döntéshozóknak, de ha így van, akkor az talán a hűtlen kezelést is felvetheti. Az biztos, hogy valakik jól jártak a csepeliek pénzével. A bank biztosan közéjük tartozik.

 

Milyen más spórolási lehetőség adódik még az önkormányzatnál?

 

Amiben csak tudunk, spórolunk. Folyamatosan szüntetjük meg azokat a vállalkozói, illetve alvállalkozói szerződéseket, amelyekre elfolyt a közpénz, miközben az önkormányzat munkatársai között is voltak megfelelő szakemberek az adott munka elvégzésére. Legjobb példa talán az ingatlanok felújítása. De idén nyolcmillió forintot azon is megtakarítunk, hogy a hivatal informatikai rendszerét, ahol csak lehet, szabad forráskódú programokkal látjuk el, amelyek ingyenesek. Július végén írtuk ki a mobilszolgáltatásra a közbeszerzést, amelytől azt várjuk, hogy a díjak – minimum – a mostani összeg egyharmadára csökkenjenek. Ez is jelentős megtakarítást eredményez. Sok példát sorolhatnék még, de a lényeg az, hogy a kerület idén kétmilliárd forinttal kevesebbet költ el, mint tavaly, a színvonalat mégis meg tudtuk tartani. Ez a szám azt is jelenti, hogy az előző évben, években ilyen nagyságrendű közpénzt pazaroltak el különféle csatornákon. Ezt, amennyire lehet, megállítottuk, és a folyamatnak még nincs vége.

 

Hogyan áll jelenleg az önkormányzat pénzügyi helyzete, miután tavaly ősszel súlyos adósságokkal vették át a működtetést?

 

Talán már mindenki ismeri az adatokat: 4,3 milliárd forintos hiánnyal örököltük meg a kerület vezetését, ráadásul 2021-ig 7,3 milliárd forinttal el is adósítottak bennünket az elődeink. Szintén örökségül kaptuk azt a helyzetet, hogy 2005 és 2010 között 10,1 milliárd forint volt a csepeli önkormányzat vagyonvesztése. Ha mindezt összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy 21,7 milliárd forint kárt okoztak Csepelnek az elmúlt évek hibás döntései. Ez az összeg csaknem másfél év teljes kerületi költségvetését teszi ki. És, ahogyan országos szinten is ez a helyet, úgy a kerületben is: az igazi fejlődés beindulásának súlyos gátat szab az adósság. Hivatalba lépésünk óta – köszönhetően annak is, hogy kétmilliárd forinttal kevesebből üzemeltetjük a várost – sikerült a 4,3 milliárdos hiányt 2,5 milliárd alá lefaragnunk. Emellett a felhalmozott adósságokat folyamatosan törlesztjük. Természetesen nem elégszünk meg csak annyival, hogy a pénzügyi helyzetet rendbe tesszük, hiszen nem csak ezt várják tőlünk a csepeliek, akik bizalmukkal tiszteltek meg bennünket tavaly ősszel. Folyamatosan dolgozunk az uszoda létrehozásán, a közterületeink rendbetételén, a tiszta és kiszámítható viszonyok megteremtésén, és ami szintén lényeges feladat: a csepeli közélet megtisztításán. A Csepeli Munkásotthon önkormányzati kézbe vétele fontos lépés a kerület életében, ezzel azonban még nem zárult le a sor. A pénzügyi válság ellenére arra törekszünk, hogy a választási ígéreteinket megtartsuk. Ezek közé tartozik a Csepel SC telephelyeinek védelme, vagyis az, hogy ne építsenek oda lakóparkot. Meg kell óvnunk a Kis-Duna-part és a Tamariska-domb ritka természeti szépségét. Vissza kell állítani a 71-es busz régi útvonalát. Nem mellékes az sem, hogy Tarlós István segítségünkre van a gerincút első szakaszának a befejezésében, illetve abban, hogy teljes körű legyen a kerület csatornázása.

 

Csarnai Attila

 

forrás: csepel.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Megindult a folyamat, amitől a tudósok tartottak: Európát extrém időjárás sújtja, az első jelek már látszanak

Az Európai Unió Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálatának (C3S) adatai szerint az idei május volt a valaha mért második legmelegebb...

Dúl a vita Svájcban a legnagyobb bank sorsáról: újabb lazító elképzelések jelentek meg

A svájci képviselők egy új javaslatot mérlegelnek, amely enyhítené az UBS-re vonatkozó tőkekövetelményeket, és elfogadása esetén...

Azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem a vidéken lángokba borult csarnokról

Kiterjedt tűzesethez riasztották a tűzoltókat Nyírbátorban, ahol kigyulladt egy csarnoképület az Árpád utcában. A lángok...

„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta

A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt....

Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!

A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt...

Tényleg ezért váltották le Győrfi Pált? Megszólalt az egészségügyi miniszter

Ahogy a Kiskegyed is megírta, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ikonikus szóvivője távozott posztjáról, helyét Szűcs...

Spacc és KKevin is színpadra lép Jason Derulo budapesti koncertje előtt

Már csak órák választják el a rajongókat Jason Derulo budapesti koncertjétől: a többszörös platinalemezes világsztár 2026. június...

Megszólalt az egészségügyi miniszter: ezért váltották le valójában Győrfi Pált

Nagy visszhangot váltott ki, hogy több mint két évtized után új szóvivője lett az Országos Mentőszolgálatnak. Győrfi Pál átadta a...

Ez történik a szervezetünkben, ha rendszeresen keveset alszunk

A szakemberek szerint a felnőttek többségének éjszakánként 7–9 óra alvásra van szüksége. Ha ennél rendszeresen kevesebbet alszunk, az...

Így vélekedik Magyar Péter a Pride-ról

Bár a Pride-ot korlátozó törvény továbbra is hatályos, a kormányfő szerint semmi nem akadályozza a rendezvény megtartását.

Milliárdok hullottak a kisbefektetők ölébe a választás után

A tőzsdén komoly nyereséget könyvelhettek el a magyar háztartások a választást követő hetekben. A lakosság több százmilliárd...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

0