A szervezők szerint háromezernél is többen vettek részt a pécsi Pride felvonuláson
A szervezők szerint háromezernél is többen vettek részt az első, vidéken megszervezett Pride felvonuláson szombaton Pécsen.
Az ellentüntetésen rendőrségi becslések szerint 130-an jelentek meg. Kővári János, aki várhatóan a Fidesz jelöltje lesz a városban, délelőtt szintén ellentüntetést tartott, ezen a rendezvényen maximum 100-an jelentek meg helyi értesülés szerint. A rendezvény rendbontás nélkül zajlott. Megbotránkoztató elemek teljesen hiányoztak a felvonulásról, ami békés és jó hangulatú volt a tudósítók szerint.
Példátlan rendőri készültség és a pécsi belváros hermetikus lekordonozása mellett indult el az első vidéki melegfelvonulás Pécsett szombat délután. Az elképesztő mennyiségű rendőrnek és az alaposan elszeparált utcáknak és tereknek köszönhetően semmiféle zavargás nem kísérte az eseményt, békés bulizók képét mutatta a Pécs Pride elejétől a végéig.
A Diverse Youth Network egyesület szervezte meg a pride felvonulást Pécsen. Azért itt, mert az egyesület tagjai Pécsett, gazdag kultúrájú, az új iránt érdeklődő és befogadó városnak ismerték meg. Már tavaly májusban meg akarták rendezni a felvonulást, de akkor a pandémia ezt meggátolta. A rendezvényt akkor és most is szerette volna betiltatni a Kővári János, önkormányzati képviselő, aki Fidesszel stratégiai szövetségben lévő civil szervezet, az ÖPE elnöke. A lelkészi főiskolán szociális munkás diplomát szerző városatya aláírásokat gyűjtött a pride ellen, mivel úgy látja, hogy a homoszexuális menet a gyermekek testi-lelki egészséghez való jogát sérti. Kővári szerette volna, ha rendezvényről a pécsi közgyűlés rendkívüli ülést tart, ezt azonban a város független polgármestere, Péterffy Attila értelmetlennek tartotta, mivel a közgyűlés nem dönthet egy civil szervezet alkotmányos jogokkal biztosított rendezvényéről, ez a rendőrség dolga.
Ismert, hogy Pécsen a 2019-es helyhatósági választáson az összefogó ellenzék fölényes győzelmet aratott a kormánypártok felett. Sokan úgy látják, hogy Kővári – bár tudja, hogy indítványa teljesen értelmetlen – azért erőltette a rendkívüli közgyűlést, mert így szeretné megszólítani a Fidesz megrogyott pécsi táborát. A történethez tartozik, hogy a pécsi városvezetés megrendelt egy felmérést a pride helyi fogadtatásáról. Abból az derült ki, hogy a pécsiek többsége elfogadja a nemi másságot, engednék, hogy a melegek is házasodjanak. Azt viszont a többség nem támogatja, hogy a melegek gyereket fogadhassanak örökbe. És azt se támogatják, hogy a város vezetői részt vegyenek a felvonuláson. Ezért a városvezetők nem is mentek el a rendezvényre, amit sokan kritikusan fogadtak. A felvonulás így is sikeres volt, hisz a szervezők eredetileg ezer fős rendezvényt jelentettek be.
fotó: Pride FB
hírek innen, onnan
Halálos biciklibaleset Kecelen: tucatnyian gyászolják Józsit
Józsefen volt láthatósági mellény, de nem volt kivilágítva.
New York térségében csaknem 800 járatot töröltek
Hóvihar és áradás egyszerre csapott le Amerikára az ünnepi hétvégén.
Csoboth Kevin eljegyezte párját Dubajban
Eljegyezte barátnőjét a magyar válogatott Csoboth Kevin.
413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor
Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15...
Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
A mentőautó a legmodernebbek közé tartozik világszinten.
Választási győzelme esetén átalakítja az önkormányzati rendszert a Fidesz
Navracsics Tibor felel a javaslatcsomagért.
Propagandaplakátból lett a világ leghíresebb posztere: te is használtad már
Talán te is láttad már bögrén, pólón vagy egy humoros mémben ezt a propagandaplakátból lett motívumot.
Mindenkit figyelmeztetnek: azt jelenti ez a hang, hogy kémprogram van a telefonodon
A mobiltelefonok mára a mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak, ugyanakkor egyre komolyabb kockázatot hordoznak magukban, mivel...
Kiírták a közbeszerzést, tovább épülhet a Déli Körvasút
A feljesztés kritikus a második ütem használhatósága szempontjából.
Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, órákon át nem lehet majd autópálya-matricát venni
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni,...
Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek
Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező...
Így tervezd meg 2026-ot: 11 egyszerű lépés a sikeres évhez
A karácsony utáni csendben végre lelassul az élet, és eljön az idő, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképp csinálni jövőre. Az...
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


