A tervezettnél jóval több fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez
A tervezettnél jóval több 18 éves európai fiatal juthat ingyenes vonatbérlethez a DiscoverEU-program keretében - közölte Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója, a program mentora kedden a Facebook-oldalán.
Ujhelyi István bejegyzésében azt írta, az Európai Unió (EU) a tervezettnél jóval több ingyenes InterRail-bérletet oszt szét a DiscoverEU-program idei első eredményhirdetése során, így ebben a fordulóban több mint ezer magyar fiatal juthat végül hozzá az Európában felhasználható vonatjegyekhez; ez majd háromszázzal több jegy az eredetileg tervezettnél.
A közlemény szerint a program kiemelkedően sikeres, Magyarországon is minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés, aminek köszönhetően idén a tervezett kvótánál 13 ezerrel több jegyet osztanak szét a pályázók között, amit egy másik uniós keretprogram megmaradt költségvetésének átcsoportosításából fedeznek.
Így a mostani pályázati fordulóban a több mint 161 ezer jelentkező közül majdnem 48 ezer európai 18 éves fiatal jut végül utazási lehetőséghez. Ők akár harminc napon át utazhatnak majd 2023 márciusa és 2024 februárja között az előzetesen általuk megadott pályázati útiterv alapján - írta Ujhelyi István.
A politikus tájékoztatása szerint 2018 nyara óta több mint 916 ezer fiatal adott be jelentkezést a programra, közülük pedig több mint 212 ezren jutottak hozzá az ingyenbérletekhez. Magyarországról eddig mintegy 24 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 4600-an körbe is tudták, illetve tudják utazni Európát - fűzte hozzá az EP-képviselő.
hírek innen, onnan
Ki van simulva Győrfi Pál - a volt mentőszóvivő a Szigeten bulizott
Nyár elején derült ki, hogy Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat népszerű szóvivője 43 év szolgálat után búcsút int a...
Rossi a Vasasból is kiszemelhetett egy játékost a válogatottba: "Néha összenéztünk"
Remekül kezdte az NB I-es idényt az újonc Vasas, amely három forduló után veretlenül, öt ponttal a tabella harmadik helyén áll. A...
Váratlan dolog okozhatja a legújabb energiakrízist Magyarországon? Holnap este hatalmas fordulat jön - minden egy irányba mutat
Nagy-Britanniában arra kérik a háztartásokat, hogy a napfogyatkozás idején ne használják a mosó- és mosogatógépeket.
Tömeghipnózis és örömzene: a visszatérőkről szólt a Sziget nulladik napja
A Sziget nulladik napja volt az aduász, a jackpot, a pont az i-n, és mindemellett tankönyvi lecke arról, mitől nagyszínpados egy...
Tupac-gyilkosság: bíróság előtt a férfi, aki állítólag kiadta a parancsot
Három évtized után bíróság elé állt Tupac Shakur-gyilkosság feltételezett felbujtója: Duane „Keefe D” Davisnek most felelnie kell a...
Megszólalt Kaminski Fanny a Miniszterelnökség feljelentéséről: Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni
Ezzel a mondattal zárta bejegyzését Kaminski Fanny, amelyben a cégét, a Triton Communications-t érintő kormányzati állításokra reagált....
Radnai Márk nekiment Magyar Péternek? Szerinte „a társadalmi egyeztetés nem az, hogy két választás között néha megkérdezzük az emberek véleményét”
Radnai Márk augusztusra ígér új társadalmi részvételi platformot, amelyen követhetővé válna a javaslatok sorsa. A Tizenkét dühös...
Ez lehet az ősz kedvenc színpárja – egyszerre üde, elegáns és otthonos
Elsőre talán nem ez a két szín jut eszünkbe, ha harmonikus színpárt keresünk, pedig éppen az ellentétük teszi izgalmassá őket. Az...
Hajmeresztő felvétel: menet közben visszanyílt a Pécsre tartó expresszvonat ajtaja
A vonat ajtaja váratlanul kinyílt menet közben, és így robogott tovább az éjszakában a Pécsre tartó Fenyves Expressz. Mindezt az utasok...
Ha Trumpon múlik, még messze nincs vége a FIFA-elnök ámokfutásának
Az amerikai elnök teljes mellszélességgel kiáll Infantino mellett, szerinte a FIFA első emberének elmozdítása után a futball nem lenne...
Elon Musk szerint tíz év múlva már nem kell dolgoznunk
Elon Musk szerint az AI és a robotok tíz éven belül felforgathatják az életünket: a munka választhatóvá, a pénz pedig szinte...
Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per
A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
Brutális hőségriadó lép életbe: Mutatjuk, melyik országrészben lehet 38 fok és viharos szél
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


