Államtitkár: 42 milliárd forinttal támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását
Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Fülöp Attila a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. XIV. kerületi telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte, a támogatásra október 30-ig lehet pályázni elektronikus úton. A felhívás részletei a kormany.hu oldalon találhatók.
Az ideihez képest emelkedik a támogatás, 2018-ban 39,5 milliárd forintra lehetett pályázni - jelezte az államtitkár.
Elmondta azt is, hogy országszerte több mint 350 akkreditált cég mintegy 30 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, és ezt a számot tovább szeretnék növelni.
Az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően ma már munkaerőhiány is előfordul, ezért fontos megtalálni azokat, akiket be lehet vonni a foglalkoztatásba - hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: ilyen "tartalékot" jelenthetnek a megváltozott munkaképességűek is.
Kiemelte, a kormány mindig olyan programokat támogat, amelyek a fogyatékossággal élők önálló életvitelét segítik, hogy a lehető legteljesebb és leghasznosabb tagjai lehessenek a társadalomnak, s értékteremtő és hasznos munkát végezhessenek.
Csizi Péter, a Főkefe, az Erfo és a Kézmű Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégeknél mintegy kilencezer embert foglalkoztatnak, munkavállalóik több mint 85 százaléka pedig megváltozott munkaképességű.
A vállalatoknak 20 ezer hazai és külföldi partnerük van, piacvezetők a nyomdaipar, az irodatechnika és a háztartási áruk területén - közölte.
hírek innen, onnan
Köllő Babett végre kimondta: Itt az igazság a gyermeke apjáról – Videó.
Exkluzív videóban vallott a jó házasság titkáról.
Hányszor kell pislognunk, és mi történik, ha nem tesszük?
A pislogás egy apró, öntudatlan mozdulat, amit naponta több ezerszer végzünk, mégis keveset gondolunk arra, milyen fontos szerepet játszik...
Lemondott a szexről, otthagyta a szakmáját: hatalmas fordulatot vett a Házasság első látásra Gerijének élete
Tóth Gergely épp csak meghozta a nagy döntést, amikor bekopogtatott hozzá a szerelem egy tudatos, felnőtt gondolkodású nő személyében. A...
Így fedezheted fel a belső világod: 12 téli női önismereti kihívás
A téli hónapok a csendes visszavonulás idejét hozzák el. A következő 12 önismereti kihívás segítségével te is gazdagíthatod önmagad.
„Napi 1-2 étkezésem van” – Rubint Rella brutálisan lefogyott, nekimentek a rajongók
Rubint Rella remekül érzi magát a bőrében.
A Házasság első látásra 60 éves Sanyája először osztott meg szerelmes fotót az új, 27 évvel fiatalabb párjával
Dúl a szerelem a Házasság első látásra harmadik évadának sztárja és az új párja között. A Fűzfa Ritával való válása után a 60...
Mandula Ádám gyermekbántalmazási ügye után ismét láthatta kisfiát
A rapper kisfiával tölthette a karácsonyt.
Sarkvidéki szelek uralják a napot: 5 vármegyére adtak ki riasztást
Akár 90 kilométer per órás szélre is számíthatunk ma. Így alakul az időjárás. Az is egyre jobban látszik, mikor eshet a hó.
Szily Nóra csobánkai otthona belülről: nem volt idilli az élet a falak között
Szily Nóra neve évtizedek óta egyet jelent a minőségi beszélgetésekkel és az empatikus műsorvezetéssel, de most nem egy interjú, hanem a...
Kémdrónok, ufóinvázó és egy kísértet a biztonsági kamera felvételén – Ezek voltak 2025 legmegmagyarázhatatlanabb és legrejtélyesebb esetei
Az idei év sem múlhatott el tömeges ufóészlelés, kísértetjárás, titkos hidegháborús akciók és rejtélyes eltűnések nélkül.
Dermesztő AI-videóval jelentette be a TV2, milyen műsoraik futnak majd jövőre
Tényleg már mindenhol ott a mesterséges intelligencia.
Molnár Áron Tóth Gabit parodizálva nevezte „kis öreg gengszternek” Pintér Sándort egy új videójában
Ki fog előbb felháborodni ezen? Németh Balázs vagy Tóth Gabi?
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb
Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Fordulat jöhet a háborúban? Zelenszkij nagy bejelentést tett
Új fordulat jöhet az ukrajnai háború ügyében: Volodimir Zelenszkij bejelentése szerint hamarosan személyesen egyeztet Donald Trumppal, és a háttérben már konkrét döntések előkészítése zajlik. Volodimir Zelenszki
Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m
3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt
Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


