Átadták a Holnap Városáért Díjakat
A magasabb életminőséget nyújtó városok kapják az elismerést
A 2010-ben alapított City Hungary Program a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma, mely azt tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat, eszközöket mutasson be, amelyek már eredményt hoztak; hisz közös érdek a magasabb életminőség elérése.
A program része a 2013-ban alapított nemzeti fenntartható városdíj, a Holnap Városáért Díj, amelyet nemrégiben Budapesten, Pest Megye Önkormányzatának a Dísztermében adtak át az idei nyertes védjegyhasználóknak.
– Fontos, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt Bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz, hogy az emberek átlássák az egészet. Érdemes megőrizni bizonyos helyeket az állandóan változtató beavatkozásoktól – mondta a díjátadón dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke, az EMMI alapító minisztere, aki egyben az elisemrés fővédnöke is. – Nagyon jó lenne, ha a társadalomban érvényt szerezne az a gondolkodásmód, amely nem egymás legyőzésében, megelőzésében, hanem egymás kiegészítésében látja az élet értelmét és jövőnk biztosítását.
– Ösztönözni szeretnénk a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre. Hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, minél fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat, hogy a városukon kívül élők számára is vonzóvá, tiszteletre méltóvá válhatnak! – mondta Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: – Mindez elsősorban az adott, kicsi vagy nagy városban, településen élőktől függ! Mások nem fogják megoldani helyettünk a helyi problémákat, és másoknak nem lesz fő érdeke, hogy az adott helyi közösség minél sikeresebbé váljon.
A 2017-es díjazottak
FENNTARTHATÓ VÁROSÉRT kategória
Hajdúnánás Városi Önkormányzat (Az önrendelkező város)
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzata („A közigazgatás az emberekért van”)
TISZTA VÁROSÉRT kategória
Kisújszállás Város Önkormányzata (Tiszta város, rendes nép!)
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. (Nyíregyháza)
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK HATÉKONYSÁGÁÉRT kategória
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Meséskert zölden)
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÜZLET A VÁROSÉRT kategória
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Bolthálózat, ahol nem csak vásárolhatsz!)
FENNTARTHATÓ KÖZÖSSÉGEKÉRT kategória
Gödöllő Város Önkormányzata
MOZGÁSBAN A VÁROS kategória
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Kritika és cselekvés egy úton)
Forrás: PNL
Fotó: Gaetano Cessati
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


