Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - derült ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán nyilvánosságra került leveléből. (Pécsi Napilap)
A miniszter még március elején közölte kilenc, emberi jogi kérdésekkel foglalkozó szervezetnek írt levelében, hogy amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem foganatosít "érdemleges reformokat", Washington többé nem vesz részt a munkájában. A levél - miután elsőként a Foreign Policy című külpolitikai folyóirat hírt adott róla - szerdán került nyilvánosságra.
A kilenc emberi jogi szervezet - köztük a Freedom House, a Jacob Blaustein Intézet és a Better World Campaign - februárban levélben kérte az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok továbbra is vállaljon aktív szerepet az ENSZ Emberi Jogi Tanács munkájában, és Tillerson erre válaszul fogalmazta meg a reformokat sürgető álláspontot. Mint kifejtette, az Egyesült Államok 2009 óta vesz részt az Emberi Jogi Tanács munkájában, és azóta mindig igyekezett, hogy "a szervezet még hatékonyabb legyen".
A Tillersonnak írt levélben a szervezetek rámutattak: a tanács munkája máris változóban van, és az eddig Izraelre fordított, aránytalanul nagy figyelem immár inkább az emberi jogokat durván megsértő néhány államra, a "haramiaállamokra és terroristákra" irányul, valamint azokra a független vizsgálatokra, amelyek "az emberi jogokkal elkövetett komoly visszaéléseket" tártak fel, például Észak-Koreában, Iránban, Szíriában, az Iszlám Állam vagy a Boko Haram terrorszervezetek által uralt területeken. Az Izraelnek szentelt határozatok és különleges ülések száma szintén "jelentős mértékben csökkent" - húzták alá a levélírók.
Válaszlevelében az amerikai diplomácia irányítója - a reformok sürgetése mellett - kifejtette: az új amerikai kormányzat változatlanul "erős és elvi kifogással él a tanácsban Izraellel kapcsolatosan tapasztalható elfogultság ellen". Leszögezte továbbá, hogy az Egyesült Államok számára elsődleges fontosságú, hogy megújítsák az ENSZ szíriai helyzetet vizsgáló bizottságának mandátumát, és az új amerikai kormányzat rendkívül fontosnak tartja az iráni, észak-koreai és burmai helyzettel foglalkozó speciális jelentéstevők munkájának támogatását is.
Rex Tillerson a javasolt és elvárt reformoknak azonban nem szabott határidőt.
hírek innen, onnan
Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága
Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia szinte minden HR-folyamatban megjelent: automatizált adminisztráció, gyorsabb elemzések,...
Gyilkosság Nagyszebenben: egy ápolónő segítségével ölhette meg anyját a 38 éves asszony – borzalmas, mi lehetett az indíték
Saját édesanyja meggyilkolásával gyanúsítanak egy 38 éves nagyszebeni nőt. A hatóságok szerint az örökség megszerzése érdekében...
Putyinnal már beszélt az amerikai elnök, jön a találkozó Zelenszkijjel
Az ukrán elnök korábban bizakodó volt, hogy még idén sok minden eldőlhet.
A magány a 21. század csendes járványa, minden hatodik embert érint
Évente több mint nyolcszázezer halálesethez köthető a magány.
Nincs lejátszva a meccs: bárki megnyerheti még az új űrversenyt
A Hold meghódításáért folytatott űrversenyben Kína egyre inkább felzárkózni látszik Amerikához. Megnéztük, hogyan áll jelenleg a...
Hihetetlen videó: 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében, a végén egy hatalmas bika is felbukkant
Hihetetlen látványt örökített meg egy autós Nógrád megyében: 122 szarvas vonult át az úton, a menet végén pedig egy hatalmas bika...
Ez volt az egyik utolsó videófelvétel Brigitte Bardot-ról
Májusban adott interjút egy francia tévécsatornának.
Megszakad a szív: meghalt a legendás hollywoodi színész – éveken át küzdött a borzalmas betegséggel
Gyászol a szakma. A színész a háttérben lett legenda.
Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják
Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Taszsz...
Erre senki nem számított: jön Meghan Markle és Harry herceg romantikus filmje
A házaspár romantikus filmje a Netflixen debütál majd a dokumentumsorozatukhoz, illetve a hercegné életmódműsorához hasonlóan.
91 éves korában elhunyt Brigitte Bardot
A francia színésznő utolsó éveiben többször került kórházba.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


