Az USA simán kivédene egy észak-koreai rakétacsapást
Nyugodtan kilőheti rakétáit Észak-Korea
Az Egyesült Államok hadseregének rendelkezésére álló rakétaelhárító rendszer 100 százalékos biztonsággal kivédene egy észak-koreai rakétacsapást, ha a sztálinista rezsim elszánná magát erre a végső lépésre – állítja a technológiát szállító cég illetékes vezetője.
Az amerikai hadseregnél rendszeresített rakétaelhárító rendszer minden további nélkül elhárítana egy atomrobbanófejjel ellátott interkontinentális rakétával az USA kontinentális területe ellen indított észak-koreai csapást - állítja Leanne Caret, a fegyver technológiáját szállító Boeing védelmi, űripari és biztonsági divíziójának elnök-vezérigazgatója.
Könnyen hülyére veszi a világot Észak-Korea
A menedzsert a CNBC kérdezte. Egy szimpla igennel válaszolt, amikor az újságírók azt firtatták: vajon az Egyesült Államok meg tudná-e védeni magát, ha a sztálinista rezsim rátámadna. A rendszer szerinte pontosan azt tenné, amit várnak tőle. Lehetőségem volt rá májusban, hogy végignézzek egy tesztet. Egy kilőtt golyóval eltaláltunk egy kilőtt golyót - jellemezte cége fegyverrendszerét.
Bővítik a rendszert
Caret különleges szerencsének tartja, hogy vezetheti a Boeing védelmi divízióját, amely high-tech rakétaelhárító rendszereket fejleszt. A csapatot, amelyet irányít úgy jellemzi, hogy ez az a 400 ember, aki gondoskodik 400 millió (bőven számolva az USA lakossága) védelméről.
A Boeing bejelentése szerint folyamatban van újabb 44 elfogóegység telepítése, amelyek kiegészítik a kiépített rendszert. A bővítéssel az év végére elkészülnek. Caret ugyanakkor úgy véli, hogy további fejlesztésekre is szükség lesz.
Reszkess rakétaember!
Az Észak-Korea körüli feszültség legutóbbi fejleményei közé tartozik, hogy a légitársaságoknak az ország légterének elkerülését ajánlják. Donald Trump az USA elnöke az ENSZ-ben elhangzott felszólalásában azzal fenyegetőzött, hogy ha a sztálinista rendszer rátámadna az országára, akkor sajnálatos módon kénytelen lenne kiadni a parancsot az ország eltörlésére a föld színéről, mind a 25 millió emberrel, aki ott él.
A rakétaember öngyilkos politikába kezdett saját maga és a rezsimje szempontjából - fejtegette Kim Dzsongunt, Észak-Korea diktátorát. Az USA kész, képes és hajlandó arra, hogy teljesen elpusztítsa ezt az országot, ám Trump szerencsére reméli, hogy erre nem lesz szükség.
Angela Merkel német kancellár szükségét látta, hogy világossá tegye: nem ért egyet amerikai kollégájával - adta hírül a Reuters. Szerinte a diplomácia és a szankciók útján kell kezelni az koreai sztálinista rezsim jelentette fenyegetést, nem erőszakkal. Elutasítom az ilyen fenyegetéseket - fogalmazott Trump kirohanására utalva.
Az EU szigorít a szankciókon
Szigorítani fogja az Európai Unió azokat a szankciókat, amelyeket észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el, válaszul a Phenjan által végrehajtott sorozatos kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre - közölték diplomáciai források a tagállamok uniós nagyköveteinek csütörtöki tanácskozását követően, írta az MTI. A névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy az ülésen megegyezés született a gazdasági korlátozások szigorításáról, amelyek így kiegészítik az ENSZ büntetőintézkedéseit.
A döntés nyomán meg fogják tiltani a beruházásokat Észak-Koreában, és az oda irányuló kőolajexportot, valamint nyolc újabb természetes személyt vesznek fel az EU szankciós listájára, és a korlátozások így már 104 magánszemélyt és 59 céget fognak érinteni. Bennfentes források szerint emellett az Európában dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazautalható összeget is jelentősen korlátoznák, és bővítenék a kiviteli korlátozás alá eső luxuscikkek körét. Az előzetes megállapodást várhatóan október 16-án fogják hivatalosan is elfogadni az uniós külügyminiszterek.
forrás: napi.hu
hírek innen, onnan
Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul
Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.
Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól
Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.
Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...
Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben
Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.
Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...
Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!
Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...
Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...
Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


