BUX: Az OTP papírja forognak a leginkább
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, enyhe 0,05 százalékos pluszban volt 11 óra körül. A BUX 2,4 milliárd forintos forgalmat követően 32 145 pontra jutott. - Budapesti Napilap -
Ma is az OTP papírjai forognak leginkább a parketten, a forgalom 58 százalékát teszi ki a 0,24 százalékos növekedéssel 8320 forintra jutó bankpapír. A részvényenként vártnál nagyobb, 106 forintos osztalékfizetést bejelentő Richter 0,5 százalékkal 6467 forintra ugrott.
A Mol 0,6 százalékkal 20 485 forintra csúszott le. A negyedik legforgalmasabb papír 125 millió forinttal a CIG Pannónia, a részvény árfolyama 1,8 százalékkal növekedett 221 forintra. A Magyar Telekom körül továbbra sincs nagy mozgás, eddig 51 millió forintos forgalmat produkált a távközlési papír, egy százalékkal 491 forintra csökkent az árfolyam.
Egy nappal elhalasztották a szavazást az amerikai egészségügyi reformról. Ez nem tett jót a tőzsdéknek. Az amerikai indexek a nap nagy részében zöld zónában voltak, de zárásra a Dow Jones, az S&P500 és a Nasdaq is negatívan zárt. Ázsiában viszont a Nikkei 225, a Hang Seng és a Shanghai Composite is nyereséget hozott.
Forrás: Világgazdaság
hírek innen, onnan
Játszmalabdákat hárított, két szettben nyert Zverev a világbajnokságon
A német Alexander Zverev két játszmában legyőzte az amerikai Ben Sheltont a férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokágának...
Az NBA-sztár őszinte vallomása: Nem volt békém
„Mindenem megvolt. Siker, trófeák, elismerések… De nem volt békém.” Ezekkel a szavakkal beszélt nyíltan Kevin Love, NBA-bajnok és...
„Itt nem gyógyszereznek, nem kötöznek le senkit” – Írországban így segítik az autista felnőtteket
Hogyan lehet állami finanszírozással, de külső szervezet által működtetett keretek között méltó körülményeket teremteni a...
Orbán Viktor saját költségen utazott a Liverpool meccsére a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint
A KTK azt közölte, hogy a miniszterelnök magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét.
Igazi boksz lesz ma égen és földön
Igazi novemberi idő köszönt ránk, bár napközben a nap még megpróbálja áttörni a köd- és páraréteget. Miután a szél nagyon gyenge...
Már hiába siettek a helyszínre a mentők: tragédia történt az éj leple alatt
A balesetben összesen hárman voltak érintettek.
A Csillag Születikben egy tízéves kislány ríkatta meg Molnár Áront: a zsűri szóhoz sem jutott Dórika produkciójától – videó
Mindenki szeme a tízéves Dórikára szegeződött a Csillag Születik új évadának első részében, amikor a kislány közölte, hogy öt...
Két vonat ütközött Pozsony közelében, közel 20 ember került kórházba
Komoly vonatbaleset történt vasárnap késő este Szlovákiában, Pozsony közelében A balesetben hárman súlyosan megsérültek. Egyelőre nem...
Elment az áram Zelenszkij interjúja közben a kijevi elnöki palotában
Az ukrán energiahálózatot elleni orosz támadások miatt gyakoriak az áramszünetek.
Donald Trump becstelennek nevezte a BBC lemondott vezetőit
Meghamisították a tökéletes január 6-i beszédemet – állapította meg az amerikai elnök.
Sárga villamos a piros fogaskerekű vonalán, de minek?
Rendhagyó próbajáratot tartott a Budapesti Közlekedési Vállalatt (BKV) a budai fogaskerekű vasút vonalán. A vágányzár utolsó napján a...
A német tudósok sokkolták a világot, a gízai piramison titkos bejáratot találtak, eddig több millió turista ment el mellette
Több ezer évig sikerült titokban tartani az ajtót az ókori egyiptomiaknak, a világ legértékesebb kincse lapulhat mögötte.
Sport
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Messi a Galatasarayhoz szerződik, de előbb vágott két parádés gólt a Cincinnatinek
Ilyen talpas kötényt még nem látott a futballvilág!
Luis Díaz az év, de lehet, hogy az évszázad gólját lőtte
Megcsúfolta a fizika törvényeit.
Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe
A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.
Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző
A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.
Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás
Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja
Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta
Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.
Bulvár
A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa
A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.
Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda
A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.
Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés
Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása
Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?
Brad Pitt édesanyjának utolsó üzenete mindent megváltoztatott, „A fiam mindig is odaadó apa volt”
Brad Pitt neve évtizedek óta egyet jelent Hollywood aranykorával, a sármos filmsztárral, akiért nők milliói rajongtak. De az elmúlt években a reflektorfény mögött inkább a magánélete került a figyelem középpontj
Trump barátságának ára: újabb ezermilliárdos tételre derült fény
Himars rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről a honvédelmi miniszter beszélt szombaton a közmédiának nyilatkozva, hozzátéve: 3-5 éve
Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva
Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.
blogmorzsák
Kövesedett fa Idahóból
Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?
A küldönc ebédje
Elégedetten és jóllakva.
Emlékek Krétáról
„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


