Ezt olvasta már?


Bemutatták az e-segélyhívó rendszert

Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert kedden Budapesten.

Egy európai uniós rendelet szerint az áprilistól uniós piacra kerülő gépjárművek csak akkor kapnak típusbizonyítványt, s lehet azokat forgalomba helyezni, ha bennük van az eCall rendszerhez szükséges fedélzeti egység.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára elmondta: az ecall segélyhívó rendszer illeszkedik az európai környezetbe, s a meglévő - rendőrség által működtetett - 112-es egységes segélyhívó rendszerhez kapcsolódik.

Mint kifejtette: minden gépjárműben van egy fedélzeti egység, amely vészhelyzet esetén működésbe lép, ilyen például a légzsák kinyílása. Ekkor a fedélzeti egység automatikusan előállít egy úgynevezett MSD-csomagot (adatcsomagot), amely tartalmazza a gépjármű adatait, pontos helyzetét, GDS koordinátáit, továbbá hangkapcsolatot is indít a segélyhívó operátora felé. Ezzel együtt továbbítja az adatokat a 112-es segélyhívó kezelőjének.

Emellett manuálisan, a járműben ülők az eCall gomb megnyomásával is tudják tárcsázni a 112-őt.

A BM helyettes államtitkára kiemelte: a rendszer révén sokkal gyorsabban jutnak el az információk az érintett szerveknek, s az így megspórolt idő "életeket ment".

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke azt mondta: az automata segélyhívó rendszerek bevezetése a mobilizáció, s az emberi élet megmentése területén mérföldkövet jelent.

Azt remélik, hogy a rendszer teljes kiépítésével, a gyors segítségnyújtás révén jelentősen csökkenni fog a halálos balesetek, illetve a súlyos szövődményekkel járó balesetek száma.

Marinka István, a Magyar Autóklub műszaki főtitkárhelyettese elmondta: eddig a Jaguar és a Land Rover írta ki az európai piacra az eCall szolgáltatások biztosítását. Emellett négy további európai autógyártó tervezi még a szolgáltatáshoz szükséges tender kiírását. A rendszer magyarországi felelőse a Magyar Autóklub. Hozzájuk futnak be elsőként az adatok, így a téves riasztásokat is kiszűrik majd. Ha az operátoruk megbizonyosodott arról, hogy jogos a hívás, továbbítják az adatokat a 112-nek - fejtette ki Marinka István.

Hablicsek Nikoletta, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának vezetője elmondta: a rendőrség által működtetett 112-nél elvégezték az informatikai teszteléseket, s személyi állományt is felkészítették az eCall rendszer használatára.

A rendőr ezredes hangsúlyozta: a rendszer olyan eseteknél kiemelten hasznos, ha például éjszaka, illetve nem látható területen történik baleset, ha például árokba borul egy jármű.

Hozzátette: a három készenléti szerv - a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem abban állapodott meg, hogyha nem sikerül hangkapcsolatot felvenni a gépjárműben ülőkkel, akkor mindannyian a helyszínre küldik egységüket.

Hablicsek Nikoletta kiemelte: fontos, hogy segélyhívásokat minél szélesebb körben, minél magasabb színvonalon biztosítsák. Ebben fontos mérföldkő az eCall rendszer kiépítése - fűzte hozzá.

A Magyar Autóklub székházában tartott bemutató sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondták: a már forgalomban lévő autókba 30 ezer forint körüli áron lehet beszerelni a rendszert, az üzemeltetése ingyenes.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.