Ezt olvasta már?


Borzalom: Saját gyerekét erőszakolta meg a budapesti férfi

Újbóli ítéletet hirdet hétfőn a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, akit egyebek mellett saját gyereke megerőszakolásával vádolnak. - Budapesti Napilap -

A férfi volt élettársát és két kiskorú gyermekét részegen, napi rendszerességgel verte 2005. és 2013. között. Pofozta, rugdosta, nadrágszíjjal bántalmazta őket, a verésnyomok miatt előfordult, hogy a gyerekek hetekig kimaradtak az iskolából. Kisebb gyermekét kocsmázni is vitte, míg a nagyobbikat fojtogatta, és azzal fenyegette, hogy megöli. Élettársát 2011 karácsonyán egy szál pizsamában zavarta utcára.

Mint azt a 24.hu írja, a gyerekek előtt állatokat kínzott halálra a férfi. Arra kényszerítette őket: nézzék végig, ahogy a házuk gerendájára akasztja a kis kedvenceket, majd az állatokat nekik kellett elásni.

A gyermekek nem csak a folyamatos veréseknek és lelki terrornak voltak kitéve. Fejlődésükben is zavarták őket szüleik, akik nem egyszer előttük éltek nemi életet. Arra is volt példa, hogy egy másik nővel hármasban szeretkeztek előttük.

Az apa először 2009-ben közeledett idősebb gyermekéhez, amikor egyedül volt vele otthon. Simogatni kezdte, mire a gyerek az udvarra szaladt. Apja visszaparancsolta, majd az ágyon meztelenül fekve, pénisze megfogására kérte a gyereket, aki félve az apai szigortól, eleget tett a kérésnek. A férfi ezután azt akarta, a gyerek vegye le a ruháit és üljön a merev nemi szervére. Mivel ezt a gyermek nem tette meg, apja megverte . Ezt követően egy alkalommal ágyhoz is kötötte nagyobbik gyermekét egy elektromos hosszabbítóval miután ököllel többször is a fejére, arcára ütött.

Az ügyben született elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezték, így a tárgyalások újraindultak. A férfit egyebek mellett "nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett erőszakos közösüléssel és szexuális erőszak bűntettével vádolják.


Forrás: Blikk







0
0
0

hírek innen, onnan

Rémálomba fordult az álomutazás: 10 év börtönre ítélték a motoros párt Iránban

Tíz év börtönbüntetésre ítéltek kémkedés vádjával egy brit házaspárt Iránban. Lindsay és Craig Foreman egy motoros világkörüli...

Videó: Szomjas sünit itattak maradék vizükből a hevesi tűzoltók, akik órákig küzdöttek a lángokkal

Heves megyei tűzoltók egy szabadtéri tűz oltása közben találtak egy legyengült sünit Átány határában. A megható pillanatról a...

„Trágár vagyok, szeretek csúnyán beszélni” – Meglepő vallomást tett Kadarkai Endre

Kadarkai Endre elárulta, hogy amíg az interjúiban mindig visszafogottan viselkedik, addig otthon tud vehemens lenni, néha pedig kifejezetten...

Vincze Lilla eltűnt egy hőlégballonos ugrás után – Órákig keresték az énekesnőt

Vincze Lilla számára nem ismeretlen a magasba emelkedés: az énekesnő évtizedek óta rajong a repülésért, sőt, 1993-ban egy...

A Fidesz alaptörvény-módosítások elleni beadványait tárgyalja az Alkotmánybíróság

Megsemmisítenék a Sulyok Tamás eltávolításáról szóló passzust.

Molnár Áron pálinkafogadalma: Amíg Orbán Viktort nem látja börtönben, addig nem iszik pálinkát

Molnár Áron addig nem iszik pálinkát, amíg Orbán Viktor bíróság elé nem áll. A Három óriásplakát Ebbing határában felől a...

Zsúfolásig telt Európa egyik kedvelt üdülőszigete a természeti csapás után, több tízezer turista nem tud hazatérni

A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.

Korszakalkotó változás jön a piacokon: teljesen új módon lehet majd pénzt keresni a mesterséges intelligenciával

A CME Group októbertől tervezi az első, számítási kapacitáshoz kötött határidős kontraktusok bevezetését, amelyekkel a...

Napfogyatkozás és csillagászat: az egekbe szöktek a szállodai szobák árai

Az egekbe szöktek a szállodaárak azokban az európai országokban, ahol teljes egészében látható lesz a kontinens első teljes...

Addiktológus a Hajógyári-szigeti drogügyről: „Ez nagyon aljas emberi tett…”

Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután a közösségi médiában olyan beszámolók jelentek meg, amelyek szerint több...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0