Ezt olvasta már?


Bravúros beavatkozás Debrecenben: "kihúzták" az agyi vérrögöt, jár a beteg

Bravúros beavatkozással, eddig Debrecenben először alkalmazott módszerrel távolították el egy bénult beteg agyából a vérrögöt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) neurológiai klinikáján - tájékoztatta Fuxreiter Margit, a centrum stratégiai igazgatóhelyettese csütörtökön.

Közlése szerint február 1-jén speciális eszközzel akut szélütéses beteg agyából távolítottak el sikeresen vérrögöt.

A beavatkozás előzménye, hogy korábban a képalkotó diagnosztikában dolgozók és a neurológiai klinika munkatársainak együttműködésével sikerült beszerezni egy különleges, a combverőéren keresztül az agyba vezethető, rendkívül drága, egyszer használatos eszközt. Ezzel lehetővé válik, hogy az 1-1,5 milliméter átmérőjű agyi ütőérből az elzáródást - féloldali bénulást és teljes beszédzavart, némaságot - okozó vérrögöt eltávolítsák, mint a palackból a dugót kihúzzák - ismertette a részleteket.

A konkrét beavatkozásról elmondta: február 1-jén reggel 5 óra 30 perckor egy hajdúszováti férfi megbénult jobb oldalára és teljes beszédzavara alakult ki.

A beteg CT vizsgálata 1 óra 10 perc múlva megtörtént a DEOEC CT laboratóriumában. Ezt követően a Csiba László neurológus professzor, Szabó Katalin neurológus és ifj. Péter Mózes radiológus alkotta orvoscsoport 3 órával a stroke-ot követően az új eszközzel elérte a koponyán belüli eret, és maradéktalanul eltávolította a teljes - beszédzavart és a fél oldali bénulást okozó - vérrögöt.

A beteg 9 óra 10 perckor már teljesen tünet és panaszmentes volt, egy nap múlva pedig tünetmentesen sétált és beszélgetett a nővérekkel.

Ez volt az első ilyen beavatkozás Debrecenben, de világszerte is csak válogatott központokban és kis számban tudják végezni.

Csiba László professzor felhívta a figyelmet, hogy ezzel az eszközzel a beavatkozás csak és kizárólag az akut stroke első néhány órájában jöhet szóba, tehát régi, akár egy napnál idősebb érkatasztrófákban nem lehet alkalmazni.

Csiba László emlékezetett rá, hogy Magyarországon 50 ezer stroke történik évente, ezek egyharmada maradandó rokkantságot okoz.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot:...

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a Genius törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy...

Megmutatta szerelmét: Marót Viki 8 évvel a válása után ismét boldog

Marót Viki 8 évvel a válása után ismét boldog. Meg is mutatta új párját, Zolit.

Pár csepp ebből a locsolóvízbe, és ontani fogja a virágokat a muskátli

A közösségi médiában újra és újra felbukkannak azok a videók, amelyek szerint néhány csepp illóolaj csodát tesz a muskátlival. A...

Magyar Péter az Országgyűlés vágójának és Tinder-szakértőjének nevezte Takács Pétert

A kormányfő azt is mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy Takács a valaha volt legrosszabb, legpökhendibb, legkivagyibb...

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egymillió autót kellett visszahívni tűzveszély miatt

A Stellantis tájékoztatása szerint elektromos hiba áll a háttérben. A probléma annyira súlyos, hogy az érintett Jeep-tulajdonosokat...

Október végéig meghosszabbítanák a Babaváró gyermekvállalási határidejét

Jó hír azoknak, akik 2019-2020-2021-ben vették fel a Babavárót, és még nem teljesítették a gyermekvállalást.

André Goodfriend: Bízzunk abban, hogy önöknél a régi rendszer már csak emlék marad

Ma mutatja be a Párhuzamos életek, külön világok című könyvet a szerzőpáros: André Goodfriend és Kocsi András Sándor, akik...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0