Ezt olvasta már?


Budapest után Pécsen a legdrágább az albérlet

Debrecenben 88 ezer, Szegeden 85 ezer, Pécsen 95 ezer, Miskolcon pedig 70 ezer forint körül mozog az albérletek átlagára. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a vidéki egyetemek kollégiumai az idén.

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga 149 ezer forint. Tehát komoly anyagi teher lesz annak, aki nem kerül be kollégiumba.

A vidéki kollégiumok árai.

Szeged

Szegeden a kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az államilag támogatott hallgatók esetében 10 ezer forint körüli, a költségtérítéses diákok esetében 10-16 ezer forint között van. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 35 ezer forintot is fizethet egy költségtérítéses egyetemista.

Debrecen

A Debreceni Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 12 ezer forint, míg a legdrágább 36 ezer forintba kerül, ez utóbbi azonban egyágyas férőhelyeket jelent. Az átlagos díj 13 ezer és 14 ezer között mozog a városban.

Győr

A Széchenyi István Egyetem kollégiumai között a legolcsóbb 13 ezer forintba kerül, ez azonban nem Győrben, hanem Mosonmagyaróváron található. A győri kollégiumok átlagosan 16-20 ezer forintba kerülnek egy hónapra.

Pécs

A pécsi kollégiumi díjak kategóriától függően 12-13 ezer forintba vagy 16-18 ezer forintba kerülnek. Az első kategóriás kollégiumok a legolcsóbbak, ezek 12 ezer forintba kerülnek, a negyedik kategóriás kollégiumok ára pedig a legmagasabb, ezekért 18 ezer forintot kell fizetni havonta.

Eger

Az Eszterházy Károly Egyetem kollégiumai 16 ezer, illetve 17 ezer forintba kerülnek, van lehetőség két-, három-, négyágyas szobában is elhelyezésre.

Miskolc

A Miskolci Egyetemen államilag finanszírozott képzésben tanuló diákoknak a kollégiumi díj 11-16 ezer forint között van, önköltséges hallgatók pedig 13-18 ezer, illetve 16-21 ezer forintért lakhatnak kollégiumban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Új időpontban találkozik Trump és Zelenszkij, fontos kérdések kerülnek a tárgyalóasztalra - háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes...

Megvan az oka, miért maradt el a szombati ötöslottó sorsolása

Minden idők legnagyobb összegét lehet megnyerni most az ötöslottón.

Most közölte a meteorológiai szolgálat: sarkvidéki hideg tör be az országba, -10 foknál is hidegebb lehet!

Szilveszter éjszakáján fagypont alatti hőmérséklet várható országszerte, amit a szél hatása miatt még hidegebbnek fogunk érezni.

600 milliárd forintnyi dollárt nyert a lottón, nem siet beváltani a szelvényt

Egyben, vagy 30 évre elosztva is lehet kérni a részvényt – már, ha megvan a szelvény.

Rekord mennyiségű ajándék jött össze a miskolci kórházban fekvő gyerekeknek

Idén még lesz egy esemény, ahol támogathatják a gyerekeket.

Ördög Nóra Avatarként, Gáspár Zsolti űrlényként: furcsa AI-videóval mutatta be jövő évi műsorait a TV2

A különös klipben közönségkedvenc műsorok visszatérését harangozták be. Kasza Tibi és Szépréthy Roland AI-verziója is feltűnik a...

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

Kiadták a riasztást: brutális szél ránthat magával

A mai napon szeles, időnként viharos időre kell számítanunk. Öt vármegyére a riasztást is kiadták.

Kiderült, hogy mikor találkozik Trump és Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai államfő vasárnap Floridában találkozik, hogy kidolgozzák az ukrajnai háború...

Navracsics: Ha nyer a Fidesz, átalakítják az önkormányzati rendszert

A kormány megbízásából Navracsics Tibor kapott mandátumot a rendszer „finomítására” – erről a közigazgatási és...

Darwin ezt nem láthatta előre - fémalapú életforma evolúciója a szénalapú helyett

Mi lenne, ha biológiai organizmusok helyett fémalapú élőlények fejlődtek volna ki az evolúció során? Egy kutatólabor videóban...

Íme a 72 éves Katona Klári: a rivaldafénytől visszavonult énekesnő így él ma

Katona Klári a zenei pálya után ma már másban teljesedik ki.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Littler saját magát is meglepte a botrányhős ellen, ilyet még ő sem látott

A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt

Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton

Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

Hogy mi van? Emelnék a nyugdíjkorhatárt és csökkentenék az ingyenes egészségügyi szolgáltatások számát

Elkerülhetetlenné vált a nyugdíjkorhatár egyéniesítése és a jóléti kiadások visszafogása.

0