Ezt olvasta már?


Budapestnél is drágább a Balaton

Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél,luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott ez jellemző volt korábban.

Évekkel, évtizedekkel ezelőtt rengetegen vásároltak a Balatonon nyaralót, mert az volt a közvélekedés, hogy jó befektetés, de rá kellett jönniük, hogy csupán szezonális bevételi forrás. Mára sokat változott a helyzet, a Balaton és környéke télen is élményeket kínál, így egész évben használhatóak és kihasználhatóak a tóparti ingatlanok. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, megfontoltabbakká váltak az emberek, jobban átgondolják a nyaralóvásárlást, nem mindegy milyen az eladásra kínált ingatlan.

„Főként a partközeli vagy szép panorámával rendelkező ingatlanokba fektetnek a vevők. Az is gyakori, hogy a tótól nagyobb távolságra, olyan panorámás helyeken húznak fel nyaralókat, ami még nincsen bevonva építési területre, tehát külterület. Ezek is népszerűek, mert viszonylag kevesebb pénzért lehet, jó adottságú nyaralóra szert tenni” – fogalmazott.

A szakértő kitért arra is, hogy a frekventált helyeken előfordul, hogy irreálisan magasak az árak, tulajdonképpen megfizethetetlenek.

„Budapestet megszégyenítő árakat láthatunk a Balatonnál, elég csak Balatonalmádiban vagy egyéb közkedvelt helyen körülnézni, ahol sokan nyaralnak. Nem túlzás kijelenteni, hogy luxuscikké vált a balatoni nyaraló” – tette hozzá.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez az 5 pszichológiai jel arra utal, hogy túlságosan bizonyítani akarsz a külvilágnak

Milyen pszichológiai jelek utalnak arra, hogy túlságosan is vágyunk mások elismerésére? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést mélyebben!

Ezek a legmegbízhatóbb fiatal SUV-ok

Európa kedvenc járműkategóriáján belül sem kapjuk meg minden típustól ugyanazt a minőséget. Íme azok, amelyek a legkevesebb fejfájást...

Hamarosan újra eshet a hó Magyarországon: ekkor számíthatunk rá a legnagyobb eséllyel

Éjszaka sarkvidéki légtömeg érkezett Magyarországra észak felől, amely szárazon vonult át az ország felett, azonban az erős északias...

Extrém hideg és rendkívüli fagy jön szilveszterkor

Érdemes előre felkészülni rá.

„A legnagyobb védés, amit valaha láttam” – mindenkit sokkolt a PL-listavezető hőse

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Mekkora volt a legmagasabb hitelösszeg 2025-ben?

Az idén folyósított K&H-s lakáshitelek átlagösszege 28,5 millió forint volt, míg a szeptembertől elindult Otthon Start Program esetében...

Washington örül a tűzszünetnek – Kambodzsában

Az Egyesült Államok üdvözölte szombaton a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet, ami a határkonfliktus újbóli...

Fontos határidők járnak le év végén, nyugdíjakat is érintheti

December 31-e fontos határidő több biztosítási terméknél is: az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások...

NB I: Korábbi Újpest- és Vidi-játékos lehet Révészék legújabb kiszemeltje

Információink szerint Dinnyés Olivér felmerült lehetséges érkezőként Kisvárdán.

Mindent átír ez a módszer: anyagilag megéri, a környezet pedig hálás érte

A napelemek és az agrovoltaika nemcsak költséget csökkent, hanem új bevételi forrást és fenntarthatóbb gazdálkodást is hozhat.

Megvan, mikor indulhatnak újra a vonatok a magyarkúti baleset után

Ha már így alakult, a korábban tervezettnél nagyobb felújítást hajtanak végre az egész vonalon.

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Littler saját magát is meglepte a botrányhős ellen, ilyet még ő sem látott

A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó

Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

0
0

Bulvár

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt

Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton

Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.

Hogy mi van? Emelnék a nyugdíjkorhatárt és csökkentenék az ingyenes egészségügyi szolgáltatások számát

Elkerülhetetlenné vált a nyugdíjkorhatár egyéniesítése és a jóléti kiadások visszafogása.

0