CURTIS BOMBA MEGLEPETÉSE A VÁROSNAPOKON
Széki Attila, azaz Curtis, a lassan legendának számító újpesti rapper-labdarúgó újabb nagy dobással készül. Az ujpest.hu szavazásán legtöbb szavazatot kapó vendégművésszel lép színpadra.
Annyira bom-bomba vagy baby - egyre többet hallani az új slágert. Már a Youtube-on is több, mint 160 ezren látták az ezzel kapcsolatos videót, pedig a klip még csak most készül, a bemutatóra várni kell.
Az eredetileg Belehalok címet viselő szerzeményt Curtis nem egyedül adja elő. Partnere nem más, mint a Való Világ-ból ismert, ózdi kemény legény, akinek a valóságshow óta töretlenül ível felfelé a pályája. Az aranylemezes ózdi hős nemcsak a zenei listák élén kamatoztatja tehetségét, de rádiós és televízióműsorok vezetésében is helyt áll. Legújabban egy számára eddig ismeretlen, ám az összes közül legkomolyabbnak számító feladat elé néz: apa lesz.
A novemberben születő csemete azonban csak videóról láthatja majd apja újpesti fellépését. Curtis vendége ugyanis nem más lesz, mint Majka, akit honlapunk szavazásán a legtöbben szerettek volna látni a Városnapok színpadán.
ujpest.hu

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

