Cannes: két magyar rendező filmje is versenyben
Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába. - Pécsi Napilap -
Mundruczó Kornél legújabb filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be - jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.
|
|
||
Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímen készült alkotásának végleges címe Jupiter holdja lett, ami utalás Európára. A rendező ötödik alkalommal kapott meghívást a világ legrangosabb filmfesztiváljának hivatalos programjába. A Jupiter holdja 17 játékfilmmel versenyezhet a fődíjért, de a lista még nem végleges.
A fesztivál május 17-én kezdődik, a díjátadó május 28-án este lesz. A nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező.
Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Twitteren gratulált a fesztiválra meghívott magyar alkotóknak.
A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint a Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Egy menekülő fiút, Aryant meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki, és a fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét, új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt.
"A Jupiter holdja egy olyan világban játszódik, ahol elveszítettük az erkölcsi kapaszkodókat. Zuhanunk. Elfelejtettünk felfelé nézni. Korunk Európájában, olyan sorsfordító helyzetekben, mint a menekültválság, nincs iránytűnk ahhoz, hogyan kell helyes döntéseket hozni. Engem a legjobban az foglalkoztat, hogy létezik-e közös hit, ami összeköthet még minket. Van-e megváltódás? Mi adhat reményt a legnehezebb időkben?" - idézte Mundruczó Kornélt a filmalap közleménye.
A Jupiter holdja című film, amelyet a magyar közönség júniusban láthat először a mozikban az Intercom forgalmazásában, magyar-német koprodukcióban készült a Proton Cinema gyártásában, és a Magyar Nemzeti Filmalap 697 millió forint értékű támogatásával. A filmet támogatta az Eurimages, a ZDF-ARTE, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Medienboard Berlin-Brandenburg és az NRW.
A film főszerepeiben Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Cserhalmi György és Balsai Móni látható. A forgatókönyvet Wéber Kata írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Jancsó Dávid, a látványtervező Ágh Márton, a zeneszerző Jed Kurzel.
Mundruczó Kornél előző filmje, a Fehér Isten a 2014-es cannes-i filmfesztiválon megkapta az Un Certain Regard nevű program fődíját, a Delta (2008) című filmje pedig elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját. A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmjét 2010-ben beválogatták a hivatalos versenyprogramba, a Johanna (2005) című film az Un Certain Regard szekcióban, Kis Apokrif No.2. (2004) című alkotását a Cinéfondation szekcióban, A 78-as Szent Johannája (2003) című munkáját pedig a Rendezők kéthete című programban mutatták be a korábbi években Cannes-ban.
Kristóf György első játékfilmje, a szintén a filmalap támogatásával készült Out az Un Certain Regard nevű válogatásban versenyez 15 alkotással. A film egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve.
A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre Pohárnok Gergely, a társforgatókönyvíró Horváth Eszter és Papp Gábor, az egyik vágója Dunai László volt.
A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmtervfejlesztő fórumán.
Az Out a KMH Film koprodukciójában készült a filmalap 44 millió forintos gyártási támogatásával, magyar koproducere Pusztai Ferenc, Taschler Andrea és Lovas Nándor volt. Az Out a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.
hírek innen, onnan
Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul
Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.
Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól
Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.
Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...
Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben
Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.
Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...
Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!
Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...
Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...
Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


