Ezt olvasta már?

0

Csányi: Rossi akkor is marad, ha nem jutunk ki az Európa-bajnokságra

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke kijelentette: Marco Rossi akkor is a válogatott szövetségi kapitánya marad, ha a csapatnak nem sikerül kijutnia a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.


hirdetés

"Talán nem a legjobb vezetői magatartás, hogy egy ilyen döntő meccs előtt mondom, de én akkor is számítok Marco Rossi munkájára, és azt gondolom, hogy az elnökség is osztja a véleményemet, ha most nem jutnánk ki az Európa-bajnokságra" - nyilatkozott a közmédiának az MLSZ elnöke.

Hozzátette, jó kapitánynak tartja az 55 éves olasz szakembert, aki szerinte "beleugrott a mélyvízbe", mert minden előkészület és barátságos mérkőzés nélkül kellett elkezdenie a válogatottal a Nemzetek Ligája-sorozatot.

"Én azt gondolom, hogy úgy járunk jól, ha megtartunk egy olyan embert, aki tudja motiválni a játékosokat és elfogadják a szurkolók" - jelentette ki Csányi Sándor. Kiemelte: Rossi "érti a szakmáját, ezt bizonyította már a magyarországi és a szlovák bajnokságban is."

"Azt gondolom, hogy egy szövetségi kapitánynak hosszú távon kell tudni építkezni" - mondta az MLSZ elnöke, akivel az M4 Sport készített hosszabb interjút, ezt vasárnap 16 órakor, a Sport7 című műsorban láthatják a nézők.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Puskás Aréna felépülésének története - videók

Két és fél év alatt lettek kész vele.

Orbán biztosjelöltje védené a független médiát és a civileket

Az uniós csatlakozásra váró szomszédos államokban.

Négy gyerek is az áldozatok között van a szlovákiai busztragédiában

Az első vizsgálatok szerint a balesetet okozó teherautó túlterhelt lehetett, és egy dombról lefelé haladva irányíthatatlanná vált.

KSH: 5 százalékos növekedést produkált a magyar gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 5,0 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8...

Ez a legfontosabb, ha le akarod tenni a cigit

Minden második dohányzó le szeretne szokni a cigarettáról

Itt a várva várt adat a magyar gazdaságról

A vártnál erősebb a magyar GDP-adat, ezu pedig a német gazdaságról érkező kedvező hírekkel együtt erősítette a forint árfolyamát is.

Dobrev: Várhelyi totálisan szembemegy Orbánnal

"Várhelyi Olivér pár pillanattal ezelőtt totálisan szembe ment a meghallgatásán Orbán Viktor migrációs politikájával" - adta hírül...

Megszólalt Vitray felesége is a válásukról. Ezt árulta el

A 71 éves Kállai Bori csak egy mondatot mondott.

Örülnek a befektetők a számoknak: jelentett a K&H anyabankja

612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és...

Szempillantás alatt több százezer ügyfél hagyhatja el a magyar bankokat

Két hét alatt 400 ezer banki ügyfelet szerezhetne, ha egy közösségi média cég a magyar piacra lépne egy külföldi példa alapján, ezért...

Jobban járt volna, ha megáll a stoptáblánál

Attól még, hogy a túlméretes szállítmány kísérőkocsijából tartják ki, a jelentése ugyanaz.

Elindult az anti-Facebook közösségi oldal

A Wikipédia-alapító Jimmy Wales elindította a WT:Social nevű szolgáltatást.

0

Sport

Valverde megunta Messit

A reakciója igencsak beszédes.

Belevágott a villám a női kosárlabda-válogatott repülőgépébe

Senki sem sérült meg és a repülő is rendben leszállt Amszterdamban.

Legyünk őszinték: Csepelen vagy atlétika vb lesz, vagy semmi

Talán a hatvanas évek óta nem beszéltünk ennyit az atlétikáról.

Megvan Arséne Wenger új munkája

A FIFA Arséne Wengert nevezte ki a labdarúgás fejlesztéséért felelős igazgatónak.

Újabb fordulat: Dárdai Pál mégis a Köln edzője lehet

Német sajtóértesülések szerint közel a megállapodás a magyar szakember és a Bundesliga klub között.

Ennyin múlott az edzőváltás Liverpoolban

Kifelé áll a szekere rúdja.

Meghalt a Tour de France örök másodikja

Raymond Poulidor nyolcszor állt a dobogón a francia körverseny végén, de a tetején egyszer sem.

Csökkenhet az új Aréna befogadóképessége

A jövő nyári Eb-n nem haladja meg a 65000 férőhelyet.

Jürgen Klopp a felesége miatt utasította vissza a Liverpool legnagyobb riválisát

Legalábbis ezt mondta Phil Thompson a Liverpool korábbi védője.

Csütörtöki sportműsor: Eb selejtezők, Fradi-Újpest,

Pályán a női kosárlabda-válogatott,foytatódik az ATP Vb

Felfoghatatlan összeget fizetne ki a Real Madrid Kylian Mbappéért

Neymar vételárának közel kétszeresét utalnák át Párizsba a 20 éves játékosért.

0

Bulvár

Maria Mandl a náci fegyőrnő félmillió asszonyt küldött a halálba, és minden percét élvezte

Maria Mandl az elsők között volt, akik 1938-ban önként jelentkeztek a náci koncentrációs táborokba felügyelőnek.

Nem bírta elviselni, hogy megelőzték, másodpercekkel később halott volt

Esélye sem volt, azonnal szörnyethalt. Örök tanulság mindenkinek.

Ha ez a szám hív, ne vedd fel: 2000 euróba kerülhet egyetlen hívás

Aki felveszi vagy visszahívja, súlyos összegeket fizet.

Hókáosz Ausztriában ? áramkimaradás, járhatatlan utak, bezárt üzletek

Áramkimaradást okozott a havazás Ausztria több részében, így Karintiában, Tirol keleti részében, valamint Salzburg tartományban. Az üzemzavarokat elektromos vezetékekre dőlt fák okozták.

Schell Judit: Anyukám nekem hitt, amikor elmondtam, hogy az edző közeledett hozzám - Elviszlek magammal

Schell Juditnak még DTK-t is sikerült meglepnie, amikor egy film kapcsán felidézett egy gyerekkori történet az edzőjéről...

Brutális szigorításokat tervez a Fidesz, az ellenzék tiltakozik

Akár 12 havi fizetésüket is bukhatják a képviselők házelnöki döntést alapján- szerepel a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatban.

Drasztikus nappali sebességcsökkentés jöhet az autópályákon

A vasárnapi autózási tilalom is az ötletek között.

Vitray Tamás 87 évesen válik, a tévés máris elköltözött Kállay Boritól

A Story magazin exkluzív információi szerint 32 év házasság utána válik Vitray Tamás és Kállay Bori.

Vásárolt egy teát a Mekiben, mentőt kellett hívni a fiúhoz, miután megitta

Egy huszonnégy éves fiú csak egy menüt és egy teát vásárolt a McDonalds-ban, úgy tűnik azonban, hogy a citromos teafüvet valaki kicserélte egy más típusú fűre. 

Így lett vége a 32 együtt tölött évnek: részletek Vitray Tamás és Kállay Bori válásáról

A legendás tévés 87 évesen válik a feleségétől. Kállai Bori egészen másképpen reagált, mint Vitray Tamás arra a kérdésre, mi vetett véget a 32 éves házasságuknak.

blogmorzsák

Régi idők kedvelt halfajtája, a réti csík

A réti csík a sárrét egyik jellegzetes hala volt. A csíkászok különböző speciális szerszámokkal fogták be és értékesítették nagy mennyiségben ezt a halfélét.

Tudtad, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Még mindig több mint egymillió autónak esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója.

Elektromos autó kontra belsőégésű motor: mekkora is az a bizonyos ökolábnyom?

Mennyivel kevésbé terheli a környezetet egy elektromos autó, mint egy hagyományos?

2032-re nem lesz szükség iPhone-ra

Ezt maga az Apple állítja.

Karácsonyi elegancia felsőfokon: Klassik

Az exkluzív, üveg, kerámia, bársony bevonatú figurákkal, a hagyományos, ünnepi színű díszekkel az elegancia biztosan garantált.

Milyen jogok érvényesek a mesterséges intelligenciára?

Vajon az ember társa vagy szolgája lesz az MI?

Adj végre hangot a tévédnek!

Viszlát dobozhang, recsegés, puffogás és torzítás, itt a megfizethető hangprojektor!

Küszködnek a polgármesterek

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe.

Mit mutatott fel az ellenzék és a Fidesz egy hónap alatt?

Mi lenne, ha egyszer az életben, így a rendszerváltás utáni harmadik évtized küszöbén nem kellene megalkudnunk?

Hogyan engedélyezték nálunk a kapitalizmust?

Fábry Sándor figyelemre méltó interjút adott egy alig nézett televíziónak.

Az állásinterjúk kulisszatitkai

A potenciás munkaadók a meg­hallgatás első másodperceiben fel tudják mérni a jelentkező társadalmi-gazdasági státusát, műveltségi szintjét.

0