Ezt olvasta már?


Csökkent az ATM-ek készpénzkifizetési forgalma, a bankautomatákat folyamatosan fertőtlenítik

A pandémia miatt csökkent az ATM-ek forgalma a készpénzkifizetési oldalon, miközben a bankkártyás vásárlások száma és értéke folyamatosan emelkedik; a pénzintézetek az MTI érdeklődésére azt is közölték: többször is fertőtlenítik naponta a fiókokban található automatáikat.

Az OTP Bank közlése szerint az ATM-forgalom a növekvő befizetések miatt összességében emelkedett a tavalyihoz képest, a pénzfelvétel azonban 5 százalékkal csökkent a bankautomatákból a pandémia kezdete óta. Régi törekvése a banknak, hogy az ügyfeleik készpénz helyett inkább kártyájukat, sőt mobiltelefonjukat használják fizetésre, és a vírushelyzet erre pozitívan hatott, felgyorsította a folyamatot.

A fiókokban elhelyezett ATM-ek felületének fertőtlenítését - billentyűzet, érintőfelület, nyomógombok fertőtlenítőkendős letörlése - a napi takarításon felül, folyamatosan végzi a bank. A nem fióki, egyéb külső helyszíneken található ATM-ek esetében a fiókiakhoz képest ritkábbak a takarítások, ugyanakkor szükség esetén plusz tisztítást is végeznek az OTP-nél.

A K&H Bank az MTI-vel azt közölte: a készpénzfelvételek volumene az első hullám idején 10-15 százalékot csökkent az előző évhez képest, azóta megegyezik a tavalyi év azonos időszakával. A bank ügyfelei kevesebb alkalommal, de tranzakciónként nagyobb értékkel, összesítve hasonló összeget vesznek ki, mint tavaly.

A kártyás tranzakciók szeptemberben értékben 22 százalékot, volumenben pedig 18 százalékot nőttek az előző év azonos időszakához képest a K&H-nál. Az első hullám nagy lökést adott az online fizetés terjedésének, 34 százalékkal többször vásároltak így az ügyfelek. Az ATM-ek tisztítását és fertőtlenítését a K&H külsős partnerrel végzi, rendszeresen ütemezetten.

A Takarékbanknál a fióki töltés alatt álló ATM-eket a takarító személyzet a napi takarítás alkalmával több alkalommal fertőtlenítőszerrel tisztítja. Az ATM-ek kezelőfelületét fertőtlenítő hatású szerrel letörlik. A külső töltés alatt álló ATM-eket a szükséges kiszállások (töltés, hibaelhárítás) alkalmával az általános takarításon felül fertőtlenítik is.

A Takarékbank az ATM-ek forgalmában a havi normál szezonalitástól (bér és nyugdíjfizetések után magasabb felvételek) a járványügyi helyzet második hulláma alatt lényegi eltérést nem tapasztalt. Az első hullám alatt volt olyan hét, amikor az átlagos heti ATM forgalom 50 százaléka alatt is volt heti kifizetés, míg az év második felében a rendes szezonalitás sem vitte ezt a mutatót 60 százalék alá - közölték.

Kitértek arra is, hogy a pénztári forgalomban a kifizetések aránya októberben kissé, 3 százalékponttal csökkent, ami inkább az éves szezonalitás hatása. A Takarékbank ügyfélkörében a bankkártyás vásárlások folyamatosan emelkednek, mind tranzakciószám, mind volumen alapon. Az egy tranzakcióhoz köthető átlagos kártyás fizetés volumene kissé (4-5 százalékkal) emelkedett szeptemberhez képest.

Az Erste Bank közlése szerint a veszélyhelyzet tavaszi kihirdetésekor jelentkező hirtelen megnövekedett készpénzigényt leszámítva visszaszorult az ATM készpénzfelvételi tranzakciók mennyisége és összértéke egyaránt. A pandémiás időszak egyik hozadéka, hogy egyre többen választják a készpénz helyett az elektronikus fizetési megoldásokat, ezt a bank minden eszközzel támogatja. Az azonnali fizetés elindulásával egyes kifizetések még gyorsabban, szinte azonnali időben, biztonságosan intézhetők, kiváltva a készpénz használatának szükségességét - írták.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, órákon át nem lehet majd autópálya-matricát venni

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni,...

Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek

Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező...

Így tervezd meg 2026-ot: 11 egyszerű lépés a sikeres évhez

A karácsony utáni csendben végre lelassul az élet, és eljön az idő, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképp csinálni jövőre. Az...

Ez a villa teljesen más, mint a többi, hogy a legtöbbet hozza ki a kertből

Alapvető ellentmondást igyekszik feloldani a Villa Lago.

Hét pénzügyi stratégia, amit a nyugdíjasok tanulhatnak a még dolgozóktól

Az aktív időszakban bevállt szokások segíthetnek megőrizni a megtakarításokat, és nyugodtan élvezni az aranyéveket.

Így indul az újév: négy napra leáll az MBH Bank rendszere

A bank azt kéri ügyfeleitől, hogy a tranzakcióit és egyéb banki ügyeit időzítse a bankszünnapokat megelőző időszakra.

Képtelen vagy kiverni a fejedből az exedet? Lehet, hogy ez nem is szerelem, hanem limerence.

A nap 24 órájában csak rá gondolsz és már a tested is beleremeg a gondolatba? Szakértő szerint az állapot már rögeszmés.

Nem finomkodott Max Verstappen: csúnyán odaszúrt a McLarennek

Nem fogta vissza magát a Red Bull pilótája.

Négy holttestet találtak a hegyekben – karácsony napján tűntek el

Négy túrázó – három férfi és egy nő – holttestére bukkantak a közép-görögországi Vardousia-hegységben, miután karácsony...

Kemény kijelentés érkezett a NATO vezetőjétől

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint nincs szükség arra, hogy Európa katonailag elszakadjon az Egyesült Államoktól, mert Washington továbbra...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

0