Csupa szív ember a budapesti polgármester: Életeket mentett!
Életeket mentett Pestújhelyen és Újpalotán a polgármester intézkedése. Hajdú László ugyanis megkérte a krízisellátásban résztvevőket, hogy fokozottam figyeljenek oda a szegény, idős és elesett emberekre a nagy hidegben. - Budapesti Napilap -
A rendkívüli hidegre való tekintettel az elmúlt hétvégén a téli krízisellátásban dolgozó munkatársaink fokozott figyelmet fordítottak az utcán tartózkodó hajléktalanokra, valamint a kerületünkben egyedül élő, beteg vagy segítségre szoruló lakosokra a kihűléses balesetek és az emberi tragédiák elkerülése érdekében.
A Nappali Melegedő reggel 9 órától – az extrém hideg miatt meghosszabbított nyitva tartással – este 6 óráig fogadta az érkezőket. Az emberek itt rendszeresen kapnak meleg teát és szendvicset vagy konzervet, forró vizet biztosítunk számukra, tehát lehetőségük van fürdeni és mosakodni, melegedhetnek és tiszta ruhához is hozzájutnak. A Házirendet figyelmen kívül hagyva – a hideg időjárás miatt – kivételesen alkoholos befolyásoltság esetén is igénybe vehették a szolgáltatásokat, kipihenhették magukat és tudtak étkezni is. A munkatársak rendszeresen tájékoztatják a segítséget kérőket a szükséges teendőkről és lehetőségekről, kollégáink a kerületünkből érkező összes bejelentést fogadják és kivizsgálják.
Az Utcai Gondozó Szolgálat munkanapokon 14-22 óra között működik: a különleges helyzetre való tekintettel azonban a kollégák péntektől vasárnapig szintén meghosszabbított szolgálati időben, éjfélig járták a terepet. Ennek köszönhetően megnyugtató módon minden általunk gondozott utcán élő hajléktalanhoz eljutottak. A hideg időjárásra felkészülve – konzervekkel, pokrócokkal, takarókkal és hálózsákokkal felszerelkezve – látogatást tettek a XV. kerületben utcán élő valamennyi kliensnél.
Munkatársaink mindenkinek felajánlották a lehetőséget, hogy amennyiben be szeretnének menni a szállóra, elszállítják őket a megadott címre. A célunk az volt, hogy optimális esetben mindenki bemenjen a fedett éjjeli menedékhelyre, de erre végül csak kevesen vállalkoztak. A legtöbben írásban nyilatkoztak arról, hogy nem szeretnék igénybe venni az éjszakai menedékhelyet.
Azoknak a hajléktalanoknak, akik saját döntésük értelmében az utcán maradtak, meleg ruhát és takarót, szükség szerint ételt és gyertyát is biztosítottak munkatársaink. A kerületünkben élő legtöbb hajléktalannak van saját kályhája, tűzhelye, amivel befűthet, erről a helyszínen a hétvégi bejárások során személyesen is megbizonyosodtak az utcai szociális munkások.
Rendkívüli esemény szerencsére nem történt a hétvégén. Minden segítséget igénylő figyelmét felhívtuk az extrém időjárás veszélyeire, valamint tájékoztattuk őket arról, mi a teendő ilyenkor, kihez lehet fordulni segítségért, mely szállók mikortól vannak nyitva, továbbá a krízishelyek pontos címeiről és elérhetőségeiről is kaptak információt.
Vasárnap négy XV. kerületi és egy XVI. kerületi lakostól ruhaadományokat kaptunk, ezeket szükség szerint kiosztják a rászorulóknak munkatársaink. Délelőtt érkezett jelzés a Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály főosztályvezetőjétől, miszerint a Pázmány Péter utcában, rossz fűtés miatt fagyoskodik egy bérlő. Azonnal kiment az egyik ügyeletes munkatárs hozzá, vitt takarót és konzervet, valamint felvilágosítást adott a lehetséges további segítségnyújtásról.
A Rendőrség érdeklődésére szerencsére azt az információt tudtuk adni, hogy kerületünkben a tél eddigi leghidegebb hétvégéjén nem volt tudomásunk olyan kliensről, akiről az elmúlt pár napban ne hallottak volna a kollégák.
A Twist Olivér Alapítvány utcai szociális munkásával ma reggel egyeztettek munkatársaim. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy szombat és vasárnap is fogadták a jelzéseket, rendkívüli eseményről ők sem értesültek.
Ezúton is köszönöm a Mentőszolgálat, a Tűzoltóság és a Rendőrség munkatársainak lelkiismeretes együttműködését, valamint a kerületi szociális – és hajléktalan ellátásban dolgozó kollégák példaértékű helytállását. Külön elismeréssel és köszönettel tartozom a kerületben élőktől kapott támogatásért és adományokért. Az elkövetkező napokban folyamatosan figyelemmel kísérjük a meteorológiai előrejelzéseket, és a XV. kerületben továbbra is mindent megteszünk a leginkább veszélyben lévők tájékoztatása és szakszerű segítése érdekében. – írta Hajdú László, polgármester.
Forrás: estiújság.hu
hírek innen, onnan
Észak-magyarországi fürdőnyitás, stresszcsökkentő fürdőzés és megnyitott gyógymedencék
Fürdőnyitás a tűzkár után; megnyitott kénes gyógymedencék; Márai Sándor és a gyógyfürdőzés; stresszcsökkentő gyógyvizek;...
A II. világháború legmegrázóbb minisorozata az HBO Maxon
Egy második világháborús sorozat, ami rendkívül mély, de minden perce arany.
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így...
15 éve él szingli életet egy 32 éves nő – most mindent elmondott
A 32 éves Becky, bristoli projektmenedzser története sokak számára ismerős lehet.
Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett
Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...
Fedetlen popsi: ilyen pajzán fotóval köszöntötte az ünnepeket az Avatar szexi sztárja
Zoe Saldaña pikáns karácsonyi fotót osztott meg.
„Minden befektetett időt és energiát megért az a sok ragyogó szempár” – Gáspár Zsolti és édesapja a cigánysoron segített karácsonykor
Gáspár Zsolti édesapjával osztott ételt.
43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi
Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...
Íme a szilveszteri rituálék, amikkel garantáltan szerencsés lesz majd az új év
Neked már megvannak a szilveszteri terveid?
A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka
Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot.
Perzselő szenvedélyre vágysz? Ezért választja egyre több pár a vaníliaszexet
A vaníliaszex többet tud, mint gondolnád!
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Sport
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Bulvár
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


