Donald Trump elmozdította a Nemzetbiztonsági Tanács második számú vezetőjét is
Donald Trump amerikai elnök elmozdította a Nemzetbiztonsági Tanácsból vasárnap Kathleen Troia McFarland helyettes főtanácsadót is a lemondatott főtanácsadó, Michael Flynn után. (Pécsi Napilap)
A 66 éves KT McFarland a februárban távozó Flynn bizalmasaként volt ismert, s alig két hónappal beiktatása után kérte fel távozásra Trump elnök. A kinevezése előtt hosszú időn keresztül a Fox televízió biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó kommentátoraként tevékenykedő McFarland várhatóan szingapúri nagykövet lesz.
A Fehér Ház döntését az első kommentálók a mostani nemzetbiztonsági főtanácsadó, Herbert McMaster helyzetének megerősödéseként értékelik. A széles körben nagy elismertségnek és tiszteletnek örvendő McMaster altábornagynak - amikor februárban átvette a lemondatott Flynn helyét - az akkori sajtóhírek szerint egyik feltétele az volt, hogy saját csapatot alakíthasson ki magának.
McFarland elmozdításának közvetlen előzménye, hogy Donald Trump néhány nappal ezelőtt eltávolította a Nemzetbiztonsági Tanácsból az egyik stratégiai főtanácsadóját, Steve Bannont is. Bannon egyelőre a Fehér Házban maradt, belpolitikai tanácsadóként, de egyre több információ és oknyomozó riport jelenik meg arról az amerikai sajtóban, hogy esetleg már ott sem biztos a pozíciója, rendkívül feszült ugyanis a viszonya Jared Kushnerrel, Donald Trump másik tanácsadójával, aki egyúttal az elnök veje. Vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában McMaster kisebbíteni próbálta Bannon elmozdítását, mondván, "ez nem olyan jelentős esemény, mint amilyennek látszik".
McFarland korábban, a hetvenes években már dolgozott a Nemzetbiztonsági Tanácsban, majd a Reagan-kormányzat idején a Pentagon (védelmi minisztérium) munkatársa volt, s mások mellett az akkori védelmi miniszter, Caspar Weinberger egyik beszédírója. Befolyása a Nemzetbiztonsági Tanácsban Michael Flynn távozása után csökkenni kezdett, ráadásul márciusban új főtanácsadó-helyettest is kineveztek, a Trump elnök lánya, Ivanka Trump közeli barátjaként számon tartott Dina Powell személyében.
A McFarland leváltásáról szóló hírt a Bloomberg hírügynökség jelentette elsőként. Hivatalosan még nem jelentették be, állítólag azért, mert a Fehér Ház várja Szingapúr informális válaszát McFarland nagyköveti jelölésére.
hírek innen, onnan
Év végi hajrá: fontos határidők csúszhatnak el, sokak pénze forog kockán
Erre kell figyelni.
Új Suzuki Across, de már nem Toyota-iker
A név ismerősen cseng, hiszen 2020 nyarán a gyártó ugyanígy nevezte el az európai modelljét, amely akkor a RAV4 ráncfelvarrott...
Tényleg veszélyes? Soha többé nem jelenik meg Stephen King egyik legfelkavaróbb könyve
Stephen King túl érzékeny témát érintett.
Súlyos összecsapások a városháza előtt – fotók
Egymásnak estek az emberek, harcoltak.
Putyin beteges arccal jelent meg az övéi előtt, a Kreml keze lehet a dologban
Régi trükkhöz folyamodhatott az orosz kormányzati kommunikáció.
„Ha valakinek eszébe jut támadást indítani Oroszország ellen, a válasz megsemmisítő lesz” – ígérte Szergej Lavrov, aki szerint Európa háborúra készül
Az orosz tárcavezető szerint az új amerikai vezetés nyitott a párbeszédre és felülvizsgálja a NATO bővítését. Ezzel szemben Kijevet...
Alagutakat kellett vájniuk az embereknek a magas hóban, hogy elérjék saját ajtajukat
Az extrém hóvihar kocsikat temetett be az olasz Alpokban.
4 dolog, amit sose viselj el egy párkapcsolatban
Nincs tökéletes kapcsolat, ebben egyetérthetünk. Vannak azonban olyan viselkedésformák, amelyek semmilyen körülmények között sem...
Tordai Teri a 60-as évek szexszimbóluma volt: még a Playboy is felkérte egy fotósorozatra
Tordai Teri ezért nem akart szerepelni a Playboy-ban, pedig sokáig győzködték.
Térképen mutatjuk, mennyi szolidaritási adó jut fejenként a budapestiekre
Egy ormánsági településnek lakónként több mint 900 ezer forintot kell befizetnie, Budapesttől 97,7 milliárdot von el a kormány jövőre....
7 hajszín, ami meghatározza majd a 2026-os évet a fodrász szerint
2026-hoz közeledve ismét eljött az ideje annak, hogy felfedezzük a legfrissebb hajtrendeket, melyeket Illyés Gabriella exkluzív fodrász most...
Hármas karambol az M1-esen – gigadugóra kell számítani Bicske és Herceghalom között
Három személyautó ütközött össze vasárnap az M1-es autópályán, Bicske és Herceghalom között a főváros irányába.
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után
Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


