Ezt olvasta már?


Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton nyert, világbajnok a Mercedes

A negyedik világbajnoki címéhez egyre közelebb kerülő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban.

Ezzel 66 pontra növelte előnyét az összetettben a most második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei kilencedik, s pályafutása 62. futamgyőzelme, Austinban ötödször győzött, és ezzel a Mercedes az idei évben is világbajnok lett, sorozatban negyedszer.

A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei kilencedik, s pályafutása 62. futamgyőzelme, Austinban ötödször győzött, és ezzel a Mercedes az idei évben is világbajnok lett, sorozatban negyedszer.

A vasárnapi futamon Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája lett a harmadik.

A rajt előtti felvezető körre Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter indította el a mezőnyt egy zöld zászlót lengetve.

A startot Hamilton és Vettel is remekül kapta el, de a Ferrari német pilótája egy hajszálnyival jobban reagált, s már az első kanyarban átvette a vezető pozíciót brit riválisától. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt az első három helyen száguldók sorrendje.

Hamilton aztán a hatodik körben megtámadta és meg is előzte Vettelt, majd két kör alatt csaknem kettő másodperces előnyt autózott ki ellenfelével szemben.

A kerékcseréket az élmezőnyben haladók közül Vettel kezdte meg a 17. körben, kettővel később Bottas, majd a huszadik körben Hamilton is a boxban járt. A kiállások után nem változott az állás, Hamilton éppen Vettel elé tért vissza a pályára.

A verseny a következő húsz körben kevés izgalmat hozott, csatákra és előzésekre inkább a középmezőnyben volt példa.

A 39. körben aztán Vettel másodszor is a boxban járt friss abroncsokért, a 42. körben pedig Räikkönen egy remek manőverrel megelőzte Bottast. Az 51. körben Vettel is utolérte Bottast, s meg is előzte, majd Räikkönent is lehagyta, így visszaért a második helyre.

Négy körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Bottast pedig a remek versenyt teljesítő Max Verstappen (Red Bull) is megelőzte, így a holland a 16. helyről rajtolva ért fel a negyedik pozícióba.

Verstappen néhány kanyarral a leintés előtt ugyan elment Räikkönen mellett, de az előzés közben négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért a versenybíróság szabálytalannak minősítette a manővert, s öt másodperces időbüntetéssel sújtotta a holland pilótát, aki így negyedik lett.

Az utolsó körökben már nem történt jelentős változás, Hamilton ezzel a sikerrel nagyon közel került a negyedik vb-címéhez, a Mercedes pedig megnyerte a trófeát a konstruktőrök versenyében.

A vb egy hét múlva Mexikóban folytatódik.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, mire szórják el a pénzüket a magyarok a kánikulában: durván megugrott a forgalom ezeken a helyeken

A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé...

Gyengült kedden a forint: így áll most az euróhoz képest

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Rejtett miniszobor a Duna-parton: a kis fegyveres katona egy pici ajtó mögött található

A művész több miniszobrot is készített már, amik a város különböző pontjain láthatók.

Teljes átvilágítást jelentett be Tarr Zoltán kulturális miniszter

Tarr Zoltánnak szemmel láthatóan nem tetszett Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása, amelyben felrótta, hogy a Tisza Párt vezetői...

A Moszad volt igazgatója szerint többször is bejárták a fordói urándúsítót, mielőtt az USA lebombázta azt

Yossi Cohen elmondása szerint az intézmény elpusztítása minden álma valóra váltása volt.

Hatalmas Európa-rekordot úszott Kós Hubert Párizsban

Kós Hubert 1:52.30 perces Európa-csúccsal jutott döntőbe 200 méteres hátúszásban a párizsi Európa-bajnokságon.

Átlépte az 1100 milliárdos lélektani határt: erre a hitelre csaptak le a magyar cégek

Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány...

Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó

Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő...

Elkapták Lakatos Márkot a Szigeten, újra kamera elé állt a pedofil-botrány után

Lakatos Márk hosszú visszavonulás után a 2026-os Sziget Fesztiválon állt ismét kamera elé. Bergman Persona című filmje azt világítja...

Sokan elkövetik ezeket a hibákat lefekvés előtt, pedig tönkretehetik az alvást

Nehézséget okoz az elalvás? Léteznek kutatásokkal alátámasztott módszerek, amelyek segíthetnek ezen a téren.

Védőszemüveg-hiány sújtja Európát a napfogyatkozás előtt

Európa-szerte kifogytak a védőszemüvegek a gyógyszertárakban és optikákban az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás közeledtével.

Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0