Ezt olvasta már?


Egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt

Az erősödő adótudatosságnak és a bővülő kedvezményeknek köszönhetően a személyi kedvezményt igénybevevők száma is egyre jobban nő. Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren.

A kedvezmény visszamenőleg is jár, ezzel 2019. január 1-je óta már több mint 110 ezren éltek - tájékoztatott az államtitkár. Az érintettek 2013 és 2017 közötti szja-bevallásaikat önellenőrizték, és részükre összességében 6,5 milliárd forintot utalt ki az adóhivatal.

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája - részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben - hangsúlyozta Izer Norbert. Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár szerint az adótudatosság további fejlesztésével érhetőek el azok a magánszemélyek is, akik eddig elmulasztották igénybe venni az adókedvezményt.

Izer Norbert beszélt arról is, mit jelent az a gyakorlatban, hogy a személyi kedvezmény visszamenőlegesen is jár. Mint mondta: akik régebb óta szenvednek a jogszabályban felsorolt betegségek valamelyikében, és nem kérték a kedvezményt, azt orvosi igazolás birtokában utólag is igényelhetik. Értelemszerűen csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben vagy években is fennállt, és ez a tény szerepel az orvos által kiállított igazoláson - tette hozzá.

Az igazolás - amelyet szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állít ki - az adókedvezmény igénybevételének elengedhetetlen feltétele. Az igazoláson feltüntetett kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével visszaigényelhető - összegezett Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a havi 8050 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet. A nyilatkozatot időben történő leadásával nemcsak a több fizetés garantált, hanem az is, hogy így elegendő lesz csak átnézni az adóhivatal által készített 2020-ról szóló bevallási tervezetet. Annak ugyanis, aki késve adja le nyilatkozatát, az adóbevallási tervezet adókedvezményre vonatkozó sorait módosítania kell.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, mire szórják el a pénzüket a magyarok a kánikulában: durván megugrott a forgalom ezeken a helyeken

A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé...

Gyengült kedden a forint: így áll most az euróhoz képest

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Rejtett miniszobor a Duna-parton: a kis fegyveres katona egy pici ajtó mögött található

A művész több miniszobrot is készített már, amik a város különböző pontjain láthatók.

Teljes átvilágítást jelentett be Tarr Zoltán kulturális miniszter

Tarr Zoltánnak szemmel láthatóan nem tetszett Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása, amelyben felrótta, hogy a Tisza Párt vezetői...

A Moszad volt igazgatója szerint többször is bejárták a fordói urándúsítót, mielőtt az USA lebombázta azt

Yossi Cohen elmondása szerint az intézmény elpusztítása minden álma valóra váltása volt.

Hatalmas Európa-rekordot úszott Kós Hubert Párizsban

Kós Hubert 1:52.30 perces Európa-csúccsal jutott döntőbe 200 méteres hátúszásban a párizsi Európa-bajnokságon.

Átlépte az 1100 milliárdos lélektani határt: erre a hitelre csaptak le a magyar cégek

Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány...

Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó

Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő...

Elkapták Lakatos Márkot a Szigeten, újra kamera elé állt a pedofil-botrány után

Lakatos Márk hosszú visszavonulás után a 2026-os Sziget Fesztiválon állt ismét kamera elé. Bergman Persona című filmje azt világítja...

Sokan elkövetik ezeket a hibákat lefekvés előtt, pedig tönkretehetik az alvást

Nehézséget okoz az elalvás? Léteznek kutatásokkal alátámasztott módszerek, amelyek segíthetnek ezen a téren.

Védőszemüveg-hiány sújtja Európát a napfogyatkozás előtt

Európa-szerte kifogytak a védőszemüvegek a gyógyszertárakban és optikákban az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás közeledtével.

Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0