Ezt olvasta már?

0

Együttműködési megállapodás kötött a MÁV és Semmelweis Egyetem

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a MÁV Zrt. és a Semmelweis Egyetem csütörtökön Budapesten, az egyetem 250 éves alapításának évfordulóján.


hirdetés

Az aláírást követően a Keleti pályaudvaron felavatták a Semmelweis 250 matricával ellátott Taurus mozdonyt, amely a Budapest-Hegyeshalom-Bécs, a Budapest-Sopron, a Budapest-Szombathely, valamint a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon közlekedik majd.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, a Semmelweis Egyetem története pontosan 250 évvel ezelőtt, 1769. november 7-én kezdődött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Nagyszombati Egyetemet, és azóta folyamatos a szervezett magyar orvosképzés. A rektor méltatta a orvostudományi egyetem egykori hallgatója, Semmelweis Ignác munkásságát.

A Semmelweis Ignác számára fontos két város, Budapest és Bécs között közlekedő Semmelweis Euro City vonat, valamint a "Semmelweis Egyetem oktatás, kutatás, gyógyítás 250 éve az egészség szolgálatában" mottóval felmatricázott mozdony jelképezi az egyetem 250 év alatt megteremtetett hagyományát - fogalmazott a rektor.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az együttműködés célja a MÁV és a Semmelweis Egyetem közötti kapcsolat megerősítése. Ennek keretében kiemelt szerepet kap a vasúttársaság utazóközönsége, valamint dolgozók egészségtudatosságának, egészségbiztonságának fejlesztése.

Az egyetem megalapításának 250. évfordulójának tiszteletére a Budapest-Bécs vonalon már augusztus vége óta közlekedik a Semmelweis Euro City elnevezésű vonat, most pedig felavatták a MÁV-START által előkészített és legyártott "Semmelweis 250" Taurus mozdonydekorációt is. Ezzel Homolya Róbert szerint nemcsak a kapcsolatot erősítik, hanem ismertebbé teszik a Semmelweis Egyetemnek a magyar felsőoktatásban és tudományban, betegellátásban végzett kiváló munkáját.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

"Erre vágytunk mindketten, mégis váratlanul ért minket" - rendhagyó módon közölte terhességét férjével Tóth Gabi

Tóth Gabit és férjét Krausz Gábort igencsak váratlanul érte első gyermekük érkezésének híre, mivel Gabinak nagyon kis esélye volt...

Házfalakon élte ki kreativitását egy férfi Debrecenben

Több, hasonló tettét is elismerte.

A bundabugyi semmit sem ér felfázás ellen?

Mit tehetünk a felfázás, azaz a húgyúti fertőzések megelőzése érdekében?

Ők a legértékesebb kölcsönadott futballisták 2019-ben

Van egy csapat, ahol az ilyen labdarúgók összértéke meghaladja a 250 millió eurót.

Agyonlőtték a thai boksz háromszoros örmény világbajnokát

Ismeretlen támadó agyonlőtte Moszkvában Asot Boljan örmény thai bokszolót, a sportág háromszoros világbajnokát közölte...

Van olyan óceánpart, ahol hétszer annyi a műanyagdarabka, mint a hal

A kereskedelmi halászat számára fontos fajok egyedeiben is találtak műanyagot, a kutatók szerint már ivadékhal korukban megeszik a...

Orbánt mellbe vágta Karácsony a Tiborcz-adóval

A Fideszen belül zajlik az önkormányzati kudarc kielemzése. Saját sajtójukat is hibáztatják.

Budapesten forgatták a John Lewis új karácsonyi reklámját

Arra valószínűleg senki nem számított, hogy a magyar fővárosban forgatták az idei John Lewis-reklámot.

Harmadszor is kiírták a választást Várföldén

Két alkalommal azért nem hirdettek eredményt, mert hirtelen megnőtt a választói jegyzékben szereplők száma.

Egymilliárdot csaltak el gumiabroncsokkal

Egy héten belül két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó dunántúli bűnbandát leplezett le a NAV. A szervezetek egymástól függetlenül...

Készül a második családvédelmi akcióterv

Már dolgozik a második családvédelmi akcióterv előkészítésén a kormány. Célja, hogy a lehető legtöbb eszközzel segítse a fiatalok...

0

Sport

Belevágott a villám a női kosárlabda-válogatott repülőgépébe

Senki sem sérült meg és a repülő is rendben leszállt Amszterdamban.

Valverde megunta Messit

A reakciója igencsak beszédes.

Legyünk őszinték: Csepelen vagy atlétika vb lesz, vagy semmi

Talán a hatvanas évek óta nem beszéltünk ennyit az atlétikáról.

Újabb fordulat: Dárdai Pál mégis a Köln edzője lehet

Német sajtóértesülések szerint közel a megállapodás a magyar szakember és a Bundesliga klub között.

Megvan Arséne Wenger új munkája

A FIFA Arséne Wengert nevezte ki a labdarúgás fejlesztéséért felelős igazgatónak.

Ennyin múlott az edzőváltás Liverpoolban

Kifelé áll a szekere rúdja.

Jürgen Klopp a felesége miatt utasította vissza a Liverpool legnagyobb riválisát

Legalábbis ezt mondta Phil Thompson a Liverpool korábbi védője.

Meghalt a Tour de France örök másodikja

Raymond Poulidor nyolcszor állt a dobogón a francia körverseny végén, de a tetején egyszer sem.

Csökkenhet az új Aréna befogadóképessége

A jövő nyári Eb-n nem haladja meg a 65000 férőhelyet.

Csütörtöki sportműsor: Eb selejtezők, Fradi-Újpest,

Pályán a női kosárlabda-válogatott,foytatódik az ATP Vb

Felfoghatatlan összeget fizetne ki a Real Madrid Kylian Mbappéért

Neymar vételárának közel kétszeresét utalnák át Párizsba a 20 éves játékosért.

0

Bulvár

Maria Mandl a náci fegyőrnő félmillió asszonyt küldött a halálba, és minden percét élvezte

Maria Mandl az elsők között volt, akik 1938-ban önként jelentkeztek a náci koncentrációs táborokba felügyelőnek.

Nem bírta elviselni, hogy megelőzték, másodpercekkel később halott volt

Esélye sem volt, azonnal szörnyethalt. Örök tanulság mindenkinek.

Ha ez a szám hív, ne vedd fel: 2000 euróba kerülhet egyetlen hívás

Aki felveszi vagy visszahívja, súlyos összegeket fizet.

Hókáosz Ausztriában ? áramkimaradás, járhatatlan utak, bezárt üzletek

Áramkimaradást okozott a havazás Ausztria több részében, így Karintiában, Tirol keleti részében, valamint Salzburg tartományban. Az üzemzavarokat elektromos vezetékekre dőlt fák okozták.

Schell Judit: Anyukám nekem hitt, amikor elmondtam, hogy az edző közeledett hozzám - Elviszlek magammal

Schell Juditnak még DTK-t is sikerült meglepnie, amikor egy film kapcsán felidézett egy gyerekkori történet az edzőjéről...

Brutális szigorításokat tervez a Fidesz, az ellenzék tiltakozik

Akár 12 havi fizetésüket is bukhatják a képviselők házelnöki döntést alapján- szerepel a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatban.

Drasztikus nappali sebességcsökkentés jöhet az autópályákon

A vasárnapi autózási tilalom is az ötletek között.

Vásárolt egy teát a Mekiben, mentőt kellett hívni a fiúhoz, miután megitta

Egy huszonnégy éves fiú csak egy menüt és egy teát vásárolt a McDonalds-ban, úgy tűnik azonban, hogy a citromos teafüvet valaki kicserélte egy más típusú fűre. 

Így lett vége a 32 együtt tölött évnek: részletek Vitray Tamás és Kállay Bori válásáról

A legendás tévés 87 évesen válik a feleségétől. Kállai Bori egészen másképpen reagált, mint Vitray Tamás arra a kérdésre, mi vetett véget a 32 éves házasságuknak.

Vitray Tamás 87 évesen válik, a tévés máris elköltözött Kállay Boritól

A Story magazin exkluzív információi szerint 32 év házasság utána válik Vitray Tamás és Kállay Bori.

blogmorzsák

Régi idők kedvelt halfajtája, a réti csík

A réti csík a sárrét egyik jellegzetes hala volt. A csíkászok különböző speciális szerszámokkal fogták be és értékesítették nagy mennyiségben ezt a halfélét.

Tudtad, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Még mindig több mint egymillió autónak esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója.

Elektromos autó kontra belsőégésű motor: mekkora is az a bizonyos ökolábnyom?

Mennyivel kevésbé terheli a környezetet egy elektromos autó, mint egy hagyományos?

2032-re nem lesz szükség iPhone-ra

Ezt maga az Apple állítja.

Karácsonyi elegancia felsőfokon: Klassik

Az exkluzív, üveg, kerámia, bársony bevonatú figurákkal, a hagyományos, ünnepi színű díszekkel az elegancia biztosan garantált.

Milyen jogok érvényesek a mesterséges intelligenciára?

Vajon az ember társa vagy szolgája lesz az MI?

Adj végre hangot a tévédnek!

Viszlát dobozhang, recsegés, puffogás és torzítás, itt a megfizethető hangprojektor!

Küszködnek a polgármesterek

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe.

Mit mutatott fel az ellenzék és a Fidesz egy hónap alatt?

Mi lenne, ha egyszer az életben, így a rendszerváltás utáni harmadik évtized küszöbén nem kellene megalkudnunk?

Hogyan engedélyezték nálunk a kapitalizmust?

Fábry Sándor figyelemre méltó interjút adott egy alig nézett televíziónak.

Az állásinterjúk kulisszatitkai

A potenciás munkaadók a meg­hallgatás első másodperceiben fel tudják mérni a jelentkező társadalmi-gazdasági státusát, műveltségi szintjét.

0