Elindult a Szenior-mozgásprogram 10 EZER órás kihívása
Május 13-án, vasárnap több száz nyugdíjas gyűlt össze Budapest belvárosában, hogy egy kellemes sétával indítsa a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás vállalását, köztük Németh Lajos meteorológus és Várkonyi András, a Barátok Közt sorozat Vili bácsija.
A kezdeményezés példaértékű, hiszen a magyarok 77%-a egyáltalán nem mozog, holott az aktív élettel az időskori mozgásszervi problémák és betegségek jó része megelőzhető lenne.
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége egy nagyszabású, ingyenes, közösségi belvárosi sétával indította el a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás vállalását. A kihívás aktuális állását online követhetik majd az érdeklődők a www.amozgaskonnyedsege.hu weboldalon. A NYOSZ már évek óta fontosnak tartja az idősebb korosztály mozgásra való motivációját. A rendszeres fizikai aktivitás ugyanis a kulcsa az 60 év felettieket 80%-ban érintő mozgásszervi problémák megelőzésének és karbantartásának, ráadásul a mozgással több időskori megbetegedés is megelőzhető lenne. A NYOSZ Szenior-mozgásprogramjának célja hangsúlyozni, hogy az aktív életmód idős korban is fontos, és segítségével valóban tehetünk az ellen, hogy a különböző mozgásszervi fájdalmak idővel ne nehezítsék meg jobban az életünket. A program keretében a NYOSZ a tagszervezetei bevonásával vállalta, hogy idén legalább 10.000 órában megmozgatja a hazai szenior korosztályt. A program egyik támogatója Németh Lajos nyugdíjas meteorológus, aki évek óta aktívan sportol, korábban rendszeresen futott, most pedig kerékpározik és kirándul: „Azt mondhatom minden nyugdíjas társamnak, hogy az idő múlását megállítani nem lehet, de negatív hatásait a mozgással jelentősen csökkenthetjük. A NYOSZ ennek a célnak komoly, szervezett kereteket biztosít, amelyhez én is örömmel csatlakoztam, bízom benne, hogy sikerül a 10000 órát közösen összegyűjtenünk, és sok nyugdíjastársam kedvet kap a mozgáshoz.”
„A magyarok 77%-a egyébként egyáltalán nem mozog, így az időskori mozgásszervi problémák, a keringési, anyagcsere és idegrendszeri betegségek nagyon gyakoriak hazánkban.” – állítja Dr. Zolnay Péter reumatológus és fizioterápiás szakorvos. - „ Pedig a mozgást elkezdeni soha sem késő. Az időskori mozgás pozitív hatásainál két dolgot emelnék ki: az egyik a prevenció, hiszen így nemcsak a mozgásszervi, de más időskori betegséget is megelőzhetnek a páciensek, a másik pedig a gyógyítás/rehabilitációs funkció. Ha már fellépett valamilyen mozgással kapcsolatos fájdalom probléma, akkor a rendszeres és megfelelő mozgás segíthet.” – fejtette ki a szakember. Míg fiatal korban heti 6-7 órát kell mozogni, addig ez a javasolt mennyiség 30 éves kortól kezdve csökkenthető 1 órával tízéves intervallumokban, így Idősebb korban, 60 év felett a heti 2 óra intenzív mozgás javasolt.
„Érdemes olyan mozgásformát választani, amit élvezünk, ez lehet kirándulás, séta, kocogás, kerékpározás stb. Ha idős korban el akarunk kezdeni mozogni, a fokozatosság nagyon fontos. Mindenkinek egyénre szabottan, saját magához, életkorához, edzettségéhez, testzsírértékéhez mérten kell választania. Ha mozgásszervi fájdalmak lépnek fel, érdemes azokat külsőleg ható fájdalomcsillapító krémekkel enyhíteni, amelyek nem terhelik a szervezetet, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a mozgás folytatására. Általánosan nehéz megmondani, hogy ki mennyit mozoghat, a pulzusszám viszont lehet mérvadó. Mozgás közben a pulzusunk a 200/220-at mínusz életkor ne haladja meg, ugyanakkor a verítékezés, lihegés elérése mindenképpen fontos.” – emelte ki Dr. Zolnay Péter.
hírek innen, onnan
Ez a jégoldó módszer komoly károkat okozhat az autódban
Sokan esküsznek rá, gyors és hatékony megoldásnak tűnik, pedig hosszú távon súlyos következményei lehetnek. A legtöbb autós nem is...
Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába
A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad...
Kiszivárgott az igazság Orbán Viktorról, édesanyja olyasmit vallott be, amit eddig hétpecsétes titokként őriztek
Orbán Viktor édesanyja megtörte a csendet, rendkívülit mondott a kormányfőről.
Újra ébredezik az Etna: különleges műholdképeken látszik a vulkán láthatatlan arca
Az Etna, Európa egyik legaktívabb vulkánja, ismét aktivitást mutatott. Bár az éjszakai órákban is jelei voltak a mozgásnak, a vulkáni...
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti...
Karácsony másnapján meg is volt az ünnepi szezon első petárdabalesete
Az Országos Mentőszolgálat inkább a trombitálást javasolja mindenkinek szilveszterkor
Vlagyimir Putyin tíz órán keresztül támadta Kijevet, videón az elképesztő pusztítás
Épp a Trump–Zelenszkij-csúcs előtt indított útnak 519 drónt és 40 rakétát az orosz elnök.
10 világsztár, aki egy rossz húzással tönkretette a saját karrierjét
Hollywoodban befutni nem könnyű, de feketelistára kerülni annál inkább. Az alábbi hírességek a saját bőrén tapasztalták, milyen a...
Megvizsgálták, miért őszülünk valójában; megdöbbentő eredményre jutottak
Sokkal összetettebb szerepe van a folyamatnak, mint hinnénk.
Megvan az étel, ami védhet a demencia ellen
Erős kapcsolatot mutattak ki a fogyasztása és a demencia megelőzése között.
Boldogtalanság 2025: A fiatalok egyre rosszabbul vannak, és ezen ítélkezéssel nem segítünk
A fiatalok, a gyerekek olyanok, mint a társadalom lakmuszpapírja: tökéletesen jelzik, milyen világot hoztunk létre az elmúlt évtizedekben....
„Mindegyik tetoválás egy bátorságszimbólum”
„Lehet, hogy két év múlva már nem lesz akkora jelentősége az adott indítéknak, de tudni fogod, hogy egykor fontos volt. Formált téged,...
Sport
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


