Ezek voltak az ÁNTSZ országjárásának az eredményei!
10 ezer 623 helyszíni ellenőrző vizsgálatot végeztek 10 ezer 229 egységben az ÁNTSZ ellenőrei a társhatóságokkal közösen megtartott „Nyári vizsgálat" keretében.
A szakemberek 2010. július 26. és augusztus 22. között járták az országot, hogy megnézzék, betartják-e a környezet- és település-egészségügy, élelmezés-egészségügy, a kémiai biztonság szabályait, valamint a nemdohányzók védelméről szóló törvényt.
A környezet- és település-egészségügyi ellenőrzések során a higiénés, az egészségvédelmi és az ivóvíz-minőségi követelmények betartását, valamint a települési hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi előírások betartását vizsgálták - különös tekintettel a rendezvényekre, fesztiválokra. Az ÁNTSZ munkatársai megállapították, hogy különösen a Balaton környékén az árvaszúnyogok igen nagy tömegben fordultak elő, a tömeges rajzás számos kellemetlenséget okozott a strandokon, vendéglátóhelyeken. Az árvaszúnyogok okozta humánegészségügyi problémák a Balatonnál a korábbi években eddig még nem jelentkeztek. A nyári akcióellenőrzés során az ellenőrök kiemelten figyeltek a medencés közfürdők ellenőrzésére is. Kirívó közegészségügyi hiányosságok nem fordultak elő. Mindössze 8 esetben volt szükség bírságolásra, összesen 1 millió 150 ezer forint értékben.
Az étrend-kiegészítők jogszerű forgalmazása ellenőrzésének jelentős részét az akció időszakára eső Sildenafilt és rokon vegyületeit tartalmazó potenciafokozók ellenőrzése tette ki. A kifogásolt étrend-kiegészítők forgalmazását az ÁNTSZ szakemberei betiltották.
Sokan nem törődnek a nemdohányzókkal
A legtöbb bírságot, összesen 1 millió 800 ezer forintot a kémiai biztonság nem megfelelő betartása miatt rótták ki a szolgálat munkatársai. Főbb hiányosság a veszélyes anyaggal, készítménnyel végzett tevékenység illetve a változások bejelentésének hiánya, a kiegészítésre szoruló kockázatbecslések, valamint a vonatkozó jogszabálynak megfelelő biztonsági adatlapok elmaradt beszerzése volt. Kiemelt ellenőrzéseket tartottak a strandok, wellness központok, vízművek, építőanyag kereskedések, kiemelt nyári rendezvények területén.
A nemdohányzók védelméről szóló törvényben foglaltak betartásának ellenőrzése során 150 ezer forint egészségvédelmi bírságot szabtak ki az ellenőrök. A tapasztalatok szerint a dohányzásra vonatkozó normákat alapvetően betartják, de vannak helyek - elsősorban a kávézók, illetve a bevásárlóközpontok, plázák területei -, ahol folyamatosan megszegik a tilalmakat.
Forrás:piacesprofit.hu

- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- Mai névnapok és eredetük
- Bőséges hó és dermesztő zimankó ígérkezik
- Szabadult a börtönből Ambrus Attila
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Útjavítók alatt is beszakad az aszfalt
- Kedd: a legrosszabb idő a héten
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

