Ezt olvasta már?

MSZP-kongresszus - Nézőpont: Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt kellett Kunhalmi társelnöknek

Az MSZP eddigi egyedüli elnöke, Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt volt szükség arra, hogy társelnököt válasszanak mellé az MSZP szombati kongresszusán Kunhalmi...

0

Férfi kézilabda BL - Szerdán kezdődik az új idény

Szerdán kezdődik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája új idénye, amely a koronavírus-járvány miatt számos bizonytalanságot tartogat.


hirdetés

A két magyar csapat közül a Telekom Veszprém szerdán 20.45-től a francia HBC Nantes otthonában lép pályára a csoportkör első fordulójában. A MOL-Pick Szeged csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadta volna, ám a csongrádiak minden játékosa és a szakmai stáb tagja hatósági karanténba került hétfőn, miután az egyik kézilabdázó megfertőződött, így a találkozót elhalasztották.

A férfi BL-ben megváltozott a résztvevők száma és a lebonyolítás is: az elmúlt évekkel ellentétben 28 helyett 16 csapat érdekelt, őket két nyolcas csoportba sorsolták. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki kerül még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

A csapatok a 14 fordulóból tízet játszanak le december 10-ig. Utána két hónap szünet következik, mert - a jelenlegi tervek szerint - december végén rendezik Kölnben a világjárvány miatt félbeszakított előző idény négyes döntőjét - a Veszprém részvételével -, januárban pedig az egyiptomi világbajnokságot.

A csoportkör március 4-én fejeződik be, a rájátszás mérkőzéseit március végén és április elején rendezik, míg a negyeddöntőket május közepén. A kölni négyes döntő június 12-13-án lesz. A mérkőzéseket már nem hétvégén, hanem szerdán és csütörtökön játsszák 18.45-től és 20.45-től.

Az európai szövetség (EHF) honlapjának előzetese szerint a veszprémiek sikerének kulcsa a nagy rivális Szegedtől igazolt spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda lehet. A világ- és Európa-bajnok játékos segítségével tovább javulhat a védekezés, és mivel a legnehezebb pillanatokban is képes gólt szerezni, a támadójáték is fejlődhet.

Maquedának ráadásul a BL megnyerésében is van tapasztalata, hiszen alapembere volt a 2017-ben aranyérmes északmacedón Vardar Szkopje csapatának.

A Veszprém korábban nyolc alkalommal jutott el az elődöntőig, négyszer a fináléig, de a végső siker még várat magára.

David Davis vezetőedző úgy fogalmazott, ilyen játékoskerettel a trófea megszerzése lehet az egyetlen céljuk.

"Mint mindig, ezúttal is az a célunk, hogy a négyes döntőbe jussunk. Amikor egy olyan csapat, mint a miénk, elkezdi a szezont, a május végén sorra kerülő csúcseseményt akarja elérni. Amikor majd odajutunk, természetesen meg akarjuk nyerni a trófeát" - nyilatkozta.

A csapat meglepő eredményeket ért el a felkészülés során: a Tatabányától és a lengyel Kielcétől kikapott, a Balatonfüreddel döntetlent játszott, és csak a Gyöngyöst győzte le. A SEHA Liga szeptember elejére halasztott négyes döntőjében már remek formát mutattak a veszprémiek, és a fehérorosz Meskov Breszt, illetve az északmacedón Vardar Szkopje legyőzésével megnyerték a regionális nemzetközi sorozatot.

A MOL-Pick Szeged még soha nem tudott a legjobb négy közé kerülni a BL-ben, és bár a formája alapján erre az előző idényben jó esélye lett volna, az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt "megcsonkította" a szezont, így a csongrádiak márciust követően nem folytathatták szereplésüket.

Az EHF honlapja Bánhidi Bencét tartja a csapat egyik legfontosabb láncszemének. Az előző BL-kiírás és a januári Európa-bajnokság álomcsapatába is beválasztott beálló támadásban és védekezésben is vezéregyéniség, az elmúlt idényben 55 góllal segítette együttesét a BL-ben.

A csoportkör mezőnyében a veszprémieken és a szegedieken kívül még egy magyar kézilabdázó szerepel: Máthé Dominik, aki idén nyártól a norvég bajnok Elverumot erősíti Luc Abalóval, a franciák kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbszélsőjével együtt.

"Izgatott vagyok, mert még nem volt Bajnokok Ligája-meccsem, de mindenki azt mondja, hogy ezek ugyanolyan mérkőzések, mint a többi" - nyilatkozta az M4 Sporton a Balatonfüredről igazolt jobbátlövő. Hozzátette, számszerű elvárások nincsenek a csapattal szemben, az a legfontosabb, hogy élvezzék a meccseket és játsszanak jól.

"Szerintem az első hat hely valamelyikét el tudjuk csípni a csoportban" - vélekedett a 21 éves légiós. Máthé elárulta, nem a Szeged, hanem a PSG elleni találkozót várja a legjobban, mivel ott szerepel az egyik kedvence, a dán Mikkel Hansen.

 

A férfi BL csoportbeosztása:

A csoport:

Vardar Szkopje (északmacedón), Paris Saint-Germain (francia), Lomza Vive Kielce (lengyel), FC Porto Sofarma (portugál), MOL-Pick Szeged, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum HB (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

B csoport:

Barcelona (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg HB (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), RK Celje PL (szlovén), PPD Zagreb (horvát)








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Sztárban Sztár: Horváth Boldi tovább versenyezhet

Csak akkor távozik, ha a nézők újra kiszavazzák.

Erkélyről lövöldözött egy volt katona, hogy lenyűgözze a házigazda kisfiát

Több száz lövést adott le az airsoft fegyverével.

Blama: Tony Blairrel keverték össze Boris Johnsont a perugiai reptéren

A brit miniszterelnökről egy olasz lap írta meg, hogy titkos nyaraláson járhatott Perugiában, a hivatala szerint viszont hónapok óta nem...

Nagyot változik az időjárás

Az elkövetkező napokban még többnyire kiélvezhetjük a szeptember végébe nyúló nyárias időt, a hét végére azonban már zordabb arcát...

Vallomás. Nem hiszi el, Vilmos herceg mit mondott az apaságról

London ? A második brit trónörökös egy dokumentumfilmben beszélt az érzéseiről.

Új esélyt kapott: Horváth Boldi visszatért a Sztárban Sztárba - most elárulta, hogy élte meg

Mindenki nagy meglepetésére a már kiesett Horváth Boldi visszatérhetett a Sztárban Sztár műsorába.

Kunhalmi: Jót tenne az országnak, ha több nő dolgozna a politikában - interjú

Elsőként lapunknak adott interjút az MSZP szombaton megválasztott társelnöke, aki szerint a legfontosabb, amit mindenki elérhet, hogy az...

Háromdimenziós képet készítenek itthon az út menti fákról

Sepciális, modern technológiát alkalmaz a Magyar Közút a hazai utak melleti fasorok állapotának ellenőrzésére.

Az áram ára: a németek fizetik a legtöbbet

A német fogyasztók fizetik a legmagasabb áramdíjat a világon, több mint a dupláját a globális átlagnak - derül ki a Verivox...

Amerika. Megduplázódhat az államadósság 2050-re

A jelenlegi szintről mintegy a duplájára nő az amerikai GDP-arányos államadósság 2050-re - áll az amerikai Kongresszus Költségvetési...

BÉT - Kisebb pozitív korrekció várható

Elképzelhető egy kisebb pozitív korrekció kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de nem várható tartós fordulat az Equilor Befektetési...

Cristiano Ronaldo elmondta, mi a sikerének titka - fotó

Az Európa-bajnok játékos a Juventus első bajnoki meccsén is gólt szerzett.

Sport

Felhívott, hogy a fia vagyok. Letettem.

A háromszoros paralimpiai bajnok Vereczkei Zsolt három anyukájáról, félelmeiről és a karácsonyokról mesél az Origónak.

Meghalt a világcsúcstartó Everest-mászó serpa

Tízszer jutott fel a Himalája csúcsára oxigénpalack nélkül.

Hiába a 14 pozitív koronavírusteszt, Szoboszlaiék elutaztak a BL-meccsre

A Red Bull Salzburg sportigazgatója szerint úgy áll a helyzet, hogy lejátsszák a mérkőzést.

Nagy Ádám: Ellenük azt éreztem, hogy nincs esélyünk a győzelemre

A magyar labdarúgó-válogatott kiválósága elárulta, hogy melyik csapat ellen nem érzett semmi esélyt a győzelemre.

Szalai Ádámnak megmondták a tutit, szedheti a sátorfáját

Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, azonban nem tudott alapemberré válni.

A gyönyörű mellű profi golfozónő lábai előtt hever a fél világ - fotók

Paige Renee Spiranac nem csak az ütéseivel bolondítja meg a férfiakat.

Egyre több a koronavírus-fertőzött a Fradinál

Újabb négy játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje.

Nyakig benne van a pácban: bírósági perek tömkelegének néz elébe a Forma-1 világbajnoka

Nem kevesebb, mint 145 pert indítottak hitelezői a súlyosan eladósodott Emerson Fittipaldi, a Forma-1 kétszeres brazil világbajnoka ellen.

Suárezt ingyen elengedi a Barcelona, Madridba igazolhat

Az egyik nagy riválishoz kerülhet az uruguayi támadó.

Hatalmas papagáj szakította meg a brazilok edzését, rászállt egy focista fejére - videó

A brazil játékos moccanni sem mert a hatalmas állattal a fején.

Visszavágott a kritikák miatt Hosszú Katinka - fotó

Mai öltözékébe nehéz belekötni.

Volt Kepánál is rosszabb, mégis ez lehetett az utolsó fellépése

Óriási hibát vétett a Liverpool elleni összecsapáson a Chelsea hálóőre, Kepa Arrizabalaga, a szurkolók pedig megelégelték a sorozatos pocsék teljesítményét.

0

Bulvár

Meghökkentő cetlit ragasztott egy lány egy budapesti buszmegállóra

Az üzenet egyértelmű, de van valami, amiről nagyon elfeledkezett.

Felhívott, hogy a fia vagyok. Letettem.

A háromszoros paralimpiai bajnok Vereczkei Zsolt három anyukájáról, félelmeiről és a karácsonyokról mesél az Origónak.

Ezért nincsenek ma legendák - Eszenyi Enikő szerepléséről az Álarcos énekesben

Ha nem vetted volna észre, Eszenyi Enikőt épp tegnap este rehabilitálták.

Először beszélt új udvarlójáról Tóth Andi

Tóth Andi azt is elárulta Celebszemle vlogunkban a Sztárban Sztár showja előtt, hogy milyen édes ajándékkal kedveskedett neki új hódolója!

Covid-19: Mégis számolhatunk eleve meglévő immunitással?

Az eddigi vélekedés szerint az emberiség nem rendelkezik eleve meglévő immunitással a SARS-CoV-2 ellen. Ez biztosan így van? Egy újabb vizsgálat, amelyről a rangos BMJ orvosi szaklap számolt be, érdekes kérdést vet fel erről.

Éveken át bolondnak hitték a skót nőt, most kiderült, valóban üres a 45 éve halott kisbabája sírja

Bírósági utasításra exhumálták a sírt, és kiderült, hogy sosem feküdt benne senki. Az édesanya perel, és igazságot követel.

Mit érdemes tudni a császárfáról?

Hova, mikor és hogyan ültessünk császárfát?

Különleges razzia indult a hazai utakon

Több napig tart az akció.

Jelenleg ez a legbizarrabb sorozat, tele szexszel

A Száll a kakukk fészkére előzményét pár napja mutatták be, gyomor és erős idegrendszer kell hozzá.

Késsel támadtak Madonnára: három férfi megerőszakolta

Az énekesnő túlélte a támadást, és negyven évre eltemette magában a történteket, a róla készülő filmben azonban feltépi a sebeket. Sokkoló részleteket mesél. A 62 éves Madonna életében annyi a fájdalom, a boldogság, a drámai fordu...

blogmorzsák

Villámháború nyuga­ton - Luxemburg

A kicsiny nyugat-európai állam mind­össze néhány óra alatt Németország megszállása alá került 1940-ben.

Sick, fucked up and complicated

Meglepően jól sikerült Marilyn Manson új lemeze! Még ha kicsit más is, mint vártuk volna.

Veszélyesebbek a fiatalok életvitele a covid idején

Tapintható a véleménykülönbség a fiatalok és az idősebbek között, ha a koronavírusról van szó. Mi lehet a forrása?

Valóban rosszak a kötelező olvasmányok?

A kötelező olvasmányok jelenlegi listája hasznos vagy káros a diákokra nézve?

Szüljél gyereket, csak ne ennek

Van, hogy a szülők szólnak bele, máskor a régi pasi jelent túl sokat. Tanulságos csajegyveleg.

Cane corso fajtaleírás: az olasz harcmezőkről a családok szívébe

A cane corso régen a harcmezőkön tett jó szolgálatot, ma sokan tartják házikedvencként ezt a tekintélyt parancsoló ebet.

Az, hogy a szerelem idővel szeretetté szelídül, csak üres modorosság

Megdöbbentően magas azon párok aránya, akik egy idő után hanyagolni kezdik a szexet. Mitől laposodnak el a házasságok?

Van igény az online konzultációkra

Nyitottak az e-demokráciára a helyi ügyek iránt érdeklődő, internetező budapestiek.

Ne a fióknak ké­szül­jenek a helyi klímastratégiák!

A forráshiányos magyar önkor­mányzatok legnagyobb problé­má­ja a klímavédelem terén meg­felelően szakképzett szakem­be­rek, valamint az ehhez tartozó szaktudás hiánya.

Orbán és a fehér bálna

„A liberálisok ésszel akarnak kor­mányozni? Tessék megpróbálni ész nélkül, ahogy mi, az a kunszt!“

Ezt látnod kell! Luxusvilla Gödöllőn

Álomotthon 450 millió Ft-ért.

Túlélőcsomag gólyáknak

Az összes aktuális, Corvinusról szóló cikkünk egy helyen, ami nem csak a gólyáknak tartogathat újdonságokat.

0