Gyermek Neuropátia Centrum nyílt Budapesten!
Február 22-én Nagy Péter, a Szent János Kórház orvos-igazgatója és Kádár Éva, a Wörwag Pharma igazgatója megnyitották a Gyermek Neuropathia Centrumot, mely János Kórházhoz tartozó Budai Gyerekkórházban kapott helyet. - Budapesti Napilap -
Miközben a cukorbeteg gyermekek száma évről évre növekszik, eddig csak egyetlen helyen – Miskolcon – foglalkoztak kifejezetten ennél a korcsoportnál kialakuló szövődmények szűrésével. „Pedig ha időben szeretnénk fellépni a súlyos következményekkel szemben, megfelelően érzékeny műszerekkel és módszerekkel kell vizsgálni a tünetek kialakulását.” – emelte ki Blatniczky László, a centrum vezetője.
Hazánkban mintegy 3500 1-es típusú és néhány száz 2-es típusú cukorbeteg gyermek él. Az autoimmun 1-es típusú cukorbetegség már egész fiatalkorban is megjelenhet, az életmóddal, elhízással, túlzott szénhidrátfogyasztással összefüggő 2-es típusú cukorbetegség a késő serdülőkorban alakulhat ki. Napjainkban mindkét típus előfordulási gyakorisága növekszik, vagyis a cukorbetegség egyre több gyermeket érint.
Azt, hogy egy cukorbeteg meddig és milyen életminőségben fog élni, ma már elsősorban az határozza meg, hogy milyen hosszú ideig tudják betegellátással megelőzni, elodázni a szövődményeket, fenntartani a jó anyagcsere állapotot, illetve hogy kialakulásuk után jól kézben tudják-e tartani ezeket. Ha egy szövődményt megfelelő módszerrel, elég érzékeny műszerrel vizsgálnak, akkor nagyon korán észrevehetik, és megtehetik a további romlás megakadályozásához, illetve a jelenség javulásához vezető szükséges lépéseket. Ha egyáltalán nem keresik a jeleket, akkor már csak olyan későn veszik észre, hogy nem lesz visszafordítható a folyamat. Ezért fontos, hogy ezek a korszerű diagnosztikai módszerek elérhetőek legyenek minden cukorbeteg számára.
Az egyik súlyos szövődmény a neuropátia (idegbántalom),
mely két formában is jelentkezhet. Az autonóm neuropátia a szív- és érrendszer és az emésztőrendszer működésében okozhat működési zavarokat. A perifériás neuropátia érzészavarral jár, főleg az alsó végtagot érinti és súlyos esetben olyan állapotokat eredményezhet, ami amputációhoz vezethet. Szerencsére a gyerekek nem jutnak el ilyen rossz állapotba, de a fiatal felnőttkorra kialakuló kockázatot a megelőző szemléletű gyermekellátás nem hagyhatja figyelmen kívül.
A diabétesz szövődményei általában 10-15 év betegségtartam után jelennek meg. Diabéteszes fiataloknál azonban nem ritka, hogy mire elérik a felnőttkort, már 10-15 éve betegek, így bizonyos elváltozások már gyerekkorban is megfigyelhetőek náluk. A különböző vizsgálatok nagyon eltérő: 10-70 százalék közötti gyakoriságban mutatták ki a neuropátia meglétét a gyermekek körében. Az eredmények attól függtek, hogy milyen életkorú, milyen anyagcsere helyzetű, milyen régóta beteg gyermekeket vizsgáltak. Kimutatták, hogy nő a neuropátia kockázata azoknál, akik nem tartják rendben vércukorértékeiket, és akik már hosszabb ideje betegek. Azt a következtetést is le lehet vonni a tapasztalatokból, hogy
a 10 év alatti gyermekeknél 5 éves betegségtartam után, a serdülőknél – akik sajnos veszélyeztetettebbek – 2 éves betegségtartam után érdemes szűrni a neuropátiát és más szövődmények kialakulását.
A Szent János Kórház Budai Gyermekkórházában működő diabétesz rendelő Budapest második legnagyobb centruma, így sokak helyzetén javíthat, hogy a neuropátiát mostantól megbízhatóbban tudják szűrni. A most megnyíló Gyermek Neuropathia Centrum célja az 5 évnél hosszabb ideje cukorbeteg és így veszélyeztetett betegek korai és rendszeres szűrése, pozitív esetben pedig a kezelése.
A centrumban egy év alatt majdnem 400 gyermeket diagnosztizálhatnak, hosszú távon pedig 1000 beteg rendszeres szűrését tervezik.
Ide tartoznak a budapesti, Pest-, Fejér-, Komárom-Esztergom- és Szolnok megyei gyermekek.
A vizsgálatokat kalibrált hangvilla, kardiovaszkuláris reflex tesztek, EKG, Neuropad és a Wörwag Pharma által adományozott 5 millió forint értékű Q-Sense készülék teszi majd lehetővé. A Q-Sense érzékeny műszer, amely a hőérzékelés mértékét méri a vékony idegrostokon, így már a korai, kismértékű neuropátiás elváltozást is jelezni tudja. A Q-Sense számszerűsíthető, összehasonlítható és megismételhető eredményeket ad, vagyis a kezelés hatékonysága is kimutatható. A szenzoros teszttel meghatározható a meleg és hideg hőérzet, valamint a fájdalmas hideg- és melegérzet küszöbértékei. A Q-Sense mellett a Wörwag Pharma 200 csomag Neuropad és egy szenzoros neuropathia szűrésére alkalmas diagnosztikai készlettel is támogatja a centrum működését 350.000,- forint értékben.
A Gyermek Neuropátia Centrum hétfőn és csütörtökön 08:00-13:00 óra között várja a betegeket, melyre időpontot lehet kérni munkaidőben a 06 (1) 345 0615-ös, rendelési időben a 06 (1) 345 0600/3115 telefonszámon.
Forrás: OPH
hírek innen, onnan
60 millió eurós támadót akar a Tottenham: Balogun visszatérhet a Premier League-be
Komoly támadóerősítésre készülhet a Tottenham: a londoni klub tárgyalásokat kezdeményezett Folarin Balogun megszerzéséről.
Károly király halálközeli élményéről mesélt, nem sokon múlt az uralkodó élete
Károly király visszaemlékezett arra az 1988-as lavina során átélt halálközeli élményére, amelyben közeli barátja életét vesztette....
Bandaleszámolás? 30 év után derülhet ki, ki ölte meg Tupac Shakurt
Megkezdődött a bírósági tárgyalás Tupac Shakur rapénekes három évtizeddel ezelőtti meggyilkolásának ügyében hétfőn Nevada államban.
Bóka János szerint a Fidesz az „ősrobbanás utáni kezdeti időszakban” van, képlékeny a párt jövője
Interjút adott a frakcióvezető.
Engedélyezte a német versenyhivatal a cseh CSG belépését a Rábába és a 4iG cégébe
A lezáráshoz az osztrák versenyhivatal engedélye is szükséges.
Ezt a 10 dolgot talán még a legnagyobb rajongói sem tudják Törőcsik Franciskáról: megfordult a színésznő fejében, hogy japán nagykövet lesz
Szinte alig akad olyan nagyobb produkció, amelyben ne találkoznánk Törőcsik Franciska nevével, aki az elmúlt években a hazai közönség...
Bajor Imre lánya új szerepben találta meg önmagát: a színpad mellett már gyerekekkel is foglalkozik
Bajor Lili új szerepben találta meg önmagát: a színpad mellett már gyerekekkel is foglalkozik. A színésznő kommunikációs fejlesztőként...
Eltorzítják a tényeket az új államfőről? A Tisza képviselője nekiment a Fidesznek
Sopov Ildikó, a Tisza Párt országgyűlési képviselője kőkeményen bírálta a közösségi médiában a Fidesz tatai megemlékezését és...
„Újabb fontos lépés Magyarország megújulásában” - Volodimir Zelenszkij gratulált Baka Andrásnak
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gratulált Baka András megválasztásához. Az államfő a magyarországi változásokat az Európai Unió és...
Egy friss jogsis fiatal gázolt el egy 3 éves kislányt az otthona előtt Szabolcsban – Zsófika szülei is bajba kerülhetnek a baleset miatt – videó
Métereket repült az a hároméves kislány, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban ütöttek el hétfőn kora este. A súlyos baleset...
Kijött a közlöny: augusztus 19-től új köztársasági elnöke van Magyarországnak
Egyetlen határozatot tartalmaz az idei 109. Magyar Közlöny.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Visszavágott a magyar klubtulaj: "Nem beszéltem Magyar Péterrel, és Orbán Viktorral sem ebédelek minden nap!"
A Sepsi tulajdonosa megnyugtatta egész Romániát: van pénzük.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


