Hatvanban épülhet Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb napelem erőműve
Napelem erőmű építését tervezi Hatvan határában a 6 hazai kis- és középvállalkozást működtető Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a klaszter menedzsere.
A helyi önkormányzattal folytatott tárgyalások alapján mintegy 1000 családi ház és a helyi közintézmények energiaszükségletét biztosítaná egy 500 kilowatt teljesítményű naperőmű - közölte Horváth Attila.
A megvalósítás érdekében pályázatot kívánnak benyújtani a Nemzeti fejlesztési Ügynökséghez a Környezet és Energia Operatív Program keretében - tette hozzá.
Mint elmondta: számításaik szerint a fejlesztés közel 600 millió forint beruházását igényli.
Ugyanakkor az a szándékuk, hogy közösen pályáznak a 25 ezer lakosú település önkormányzatával. Ily módon 60 százalékos, vagyis mintegy 400 millió forintos támogatás nyerhető el a projekt megvalósításához.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarország, mint az Európai Unió tagállama vállalta az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. A tervezett erőmű egyrészt "zöldáramot" termelne a városban, illetve jelentősen csökkennének az önkormányzat energiaköltségei is.
A 2010 június 9-én alakult klaszter, legkésőbb 2010 októberében kívánja benyújtani a pályázatot - mondta Horváth Attila.
Forrás: MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Tavaly megduplázódott az adószám felfüggesztések száma
- Egyre több a késedelmes hitel - már háromezren hívták az eszközkezelőt
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Útjavítók alatt is beszakad az aszfalt
- Kedd: a legrosszabb idő a héten
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

