Hetvenhárom éve szabadították fel a budapesti gettót
- Mindenkinek szembe kell néznie a múlttal, és az eseményeket tárgyszerűen érdemes feltárni, így enyhül a társadalom kollektív lelkiismeretére nehezedő nyomás is - mondta a főpolgármester a budapesti gettó felszabadulásának 73. évfordulóján, csütörtökön Budapesten.
Tarlós István a Dohány utcai zsinagógában tartott megemlékezésen hangsúlyozta: az egykori bűnök nyílt elismerése nem a társadalmi, közösségi vagy egyéni gyengeség jele, hanem a feldolgozás és a megbocsátás lehetősége, lehetőség örök érvényű tanulságok levonására. "Magyarország és a főváros túlnyomó többsége ma összefog annak érdekében, hogy ebben a hazában semmilyen etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozó honfitársunk ne szenvedhessen el sérelmet, hogy hasonló szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg" - fogalmazott a főpolgármester. Emlékeztetett arra, hogy a budapesti gettó területén több tízezer ártatlan ember szenvedett, és több ezer vesztette életét a második világháború kegyetlen végjátékában.
Tarlós István hangsúlyozta: nehéz, de kötelező a 20. század egyik legkegyetlenebb időszakáról beszélni, mert a bűnre és a felelősségre emlékeztet. A magyarországi zsidóság története mindig is elválaszthatatlan volt a magyarság történetétől - mondta.
A főpolgármester szólt arról, hogy a trianoni békeszerződést követő időszak a zsidó származású magyarok számára általában a jogegyenlőség és az akadálytalan előrehaladás végét is jelentette. Az 1930-as években a zsidótörvények megszavazása, a zsidók munkaszolgálatra berendelése, elhurcolása és számos vidéki pogrom után már körvonalazódott, hogy a magyarországi és budapesti zsidóságra milyen sors vár.
A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a "végső megoldásról" 1942 januárjában határoztak, ebben célul tűzték ki a sokmilliós európai zsidóság gyakorlatilag teljes kiirtását. A német megszállás után Magyarországon is azonnal megkezdődött a zsidó emberek gettókba gyűjtése - idézte fel.
Tarlós István elmondta, a nyilas vezetés 1944 november közepén határozta el, hogy a teljes budapesti zsidó lakosságot erőszakos eszközökkel elkülöníti. A VII. kerületben kijelölt úgynevezett "nagy gettó" kevesebb mint fél négyzetkilométer nagyságú összefüggő terület volt. Innen előbb több mint tízezer nem zsidó polgárt kiköltöztettek, majd a helyükre a sárgacsillagos házakból mintegy 40 ezer zsidó embert zsúfoltak be. A területet december elején zárták le, és a létszám néhány hét alatt elérte a csaknem 70 ezret.
Az idő múlásával a gettó lakóinak helyzete drámai mértékben tovább romlott: fertőző betegségek terjedtek, az élelem nagyon kevés volt, az utolsó időszakban az emberek már tömegesen haltak éhen.
A budapesti volt Európa utolsó és egyik legnagyobb gettója: "története megrázó, de a történelem sorsdöntően kedvező fordulatának köszönhetően lakói tömeges elpusztítására (...) már nem került sor". Közel hatvanezer túlélő léphetett ki 1945 januárjában a lebontott falak mögül - fogalmazott a főpolgármester.
Tarlós István kiemelte: a 21. században alapvető szükségszerűség, hogy a ma élők és a következő nemzedékek tagjai is honfitársaikat megbecsülő, az emberi élet és érzelmek tiszteletére alapuló társadalommá szerveződjenek.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke azt mondta, most, amikor újra érezni a gyűlölet konjunktúráját Európában, szelíden jelezni kell: a gyűlölet mindent elpusztít maga körül, előbb-utóbb a gyűlölködőket is. A történelem bizonyította már, hogyan válik néhány évtized alatt az ártatlannak tűnő kocsmai zsidózás történelmi kataklizmává - közölte. Kiemelte, nem fogadkozásokra van szükség, hanem mindennapos, aprólékos munkára. Munkára a családban, az iskolában, a munkahelyeken, a villamoson. Munkára, hogy mi már szebb családi emlékeket adhassunk tovább - hangsúlyozta.
Heisler András kijelentette: ami történt, az az emberiség szégyene, soha nem megbocsátható, jóvátehetetlen, de a rombolás és az újjáépítés nem múló emlékezete reményt és jövőt jelenthet, ha mind úgy akarjuk.
"S mi úgy akarjuk, de egyedül nem megy. A diaszpóra élni akaró zsidósága Magyarországon csak a többségi társadalom együttműködésével képes erre. Nem rövidtávú, hirtelen felismerésen alapuló szavazatszerző filoszemitizmusra, hanem befogadó és elfogadó társadalomra vágyunk"- fogalmazott. Hozzátette: szeretnék, ha a keresztény többségű Magyarország polgárai bármikor készek lennének követ tenni a zsidó sírokra, és lefognák azok kezét, akik követ készülnek dobni a zsinagógákra.
Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke kiemelte, kötelességüknek tartják, hogy minden évben emlékeztessenek a nyilas rémuralom által a budapesti zsidóság ellen elkövetett borzalmakra, fejet hajtsanak az áldozatok előtt ás hálával gondoljanak a gettót felszabadítókra.
Frölich Róbert országos főrabbi arról beszélt, hogy a korabeli felvételek sokkal nagyobb bűnt árulnak el, mint a tevőleges gyilkosságok: a "gyilkos közönyt".
"Auschwitz után lehet verset írni, (...) lehet antiszemitának lenni, egyet nem lehet: közönyösnek lenni, mert a közöny (...) egy újabb halálos utat indíthat el" - fogalmazott.
A megemlékezés kezdetén a megjelentek, csatlakozva a Zsidó Világkongresszusnak a közösségi médiában indított kampányához, #weremember; #emlékezzünk feliratú táblákat tartottak magasba.
A megemlékezésen részt vett mások mellett Latorcai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és több Budapestre akkreditált diplomata is.
A Mazsihisz és a BZSH rendezvényének zárásaként a Wesselényi utcai emléktábla alatt koszorúkat helyeztek el.
Forrás, fotó: MTI
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


