Ezt olvasta már?


Hogyan lendülj túl a kellemetlen helyzeteken - az ágyban?

Veled is előfordult, hogy gázos helyzetbe kerültél, mikor végre lekerültek a ruhák? Esetleg szó szerint is? Ez más környezetben inkább mókás, mint kellemetlen, de van az a szituáció, amikor az ember inkább az ágy alá süllyedne.

 

Miért libidógyilkos?

 

A többség számára egy kis baki az egész este végét jelenti, hiszen elszáll az önbizalma és meglehetősen kínosan érzi magát. Ez nagyon rossz reakció, hiszen ennek igazán kárát láthatja a kapcsolat, sőt, akár a nemi vágy is visszahúzódhat, ami senkinek sem kedvező. Éppen ezért próbáljatok meg egy kis nevetéssel, mókával átlendülni az esetleges ciki helyzeten.

 

Vannak olyan dolgok, amik egy kis odafigyeléssel kiküszöbölhetőek, így nem kell miatta aggódni és kellemetlenül érezni magatokat. Ilyen például a száj és az intim területek higiéniája, aminek hiányában meglehetősen lelombozó élményben lehet részetek. Az esetleges kellemetlen szituációban kerüljétek azt, hogy kinevessétek egymást, mert az a bizalom rovására mehet.

 

Melyek lehetnek a legkellemetlenebb pillanatok az ágyban?

 

Szellentés: Az egyik leggyakoribb opció a kellemetlenségekre. Persze nem kell rajta csodálkozni, mert szex közben mindenképp nyomás nehezedik a hasra, ami így előszeretettel szabadul meg a felesleges levegőtől. Egy kis feromonos füstölő csodákat tehet még a legkellemetlenebb szagokkal is.

 

A hüvely furcsa hangjai: Hasonlóan gyakori a hüvely által keltett furcsa hang. Mivel néha óhatatlanul is beszorul a levegő, az csak úgy tud távozni, hogy pózt váltotok, vagy kiszorítjátok belőle. Okot ad némi mosolygásra.

 

Túl nedves vagy túl száraz: Előfordulhat, hogy a testetek nem engedelmeskedik a vágyaitoknak, azaz hiába minden vágy, nem lesz elég nedves odalent. Ilyenkor egy kis síkosító használata gyorsan orvosolhatja a helyzetet. Ha pedig az aktus után az ágyneműn több nedves foltot tapasztaltok, ne érezzétek magatokat kínosan, inkább legyetek rájuk büszkék, mert tökéletesen mutatja a vágyatokat egymás iránt. A mosógép pedig csodákra képes.

 

Anális, orális örömök: Az anális szexért nem mindenki rajong, így semmiképp ne tegyetek semmit anélkül, hogy megbeszélnétek előtte. Ha mindketten benne vagytok, akkor nem érhet meglepetés vagy csalódás, csak fő a fokozatosság. Orális kényeztetés esetén a leggyakoribb az öklendezés, ami teljesen természetes. Kiválthatja egy túl mély mozdulat vagy egy kellemetlen íz, illat. Ne feledjétek! Fő a higiénia!

 

Korai magömlés, mervedési zavar: Hiába, az emberi test néha nem azt csinálja, amit agyban elterveztek. Ha túl jó, akkor könnyen bekövetkezhet a korai magömlés. Ha pedig nem állsz készen, akkor hiába kívánod mindennél jobban, a szerszámod sem fog engedelmeskedni. Szerencsére ma már mindkét problémára van megoldás.

 

Problémák az óvszerrel: Hiányzik a rutin a felhelyezéshez? Semmi gond, fedezzétek fel együtt! Esetleg rosszul tettétek fel és bent maradt? Csak nyugalom, először próbáljátok meg kiszedni otthon (néhány nyomó mozdulat csodákra lehet képes, és persze edzésnek sem utolsó), ha nem megy, akkor irány az orvos!

 

Ezek a leggyakoribb ciki helyzetek az ágyban, de ahogy látszik, egyik sem végzetes és visszafordíthatatlan. Nagyon fontos, hogy az empátia és a jókedv sose hagyjon el titeket!

(X)







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, mire szórják el a pénzüket a magyarok a kánikulában: durván megugrott a forgalom ezeken a helyeken

A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé...

Gyengült kedden a forint: így áll most az euróhoz képest

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Rejtett miniszobor a Duna-parton: a kis fegyveres katona egy pici ajtó mögött található

A művész több miniszobrot is készített már, amik a város különböző pontjain láthatók.

Teljes átvilágítást jelentett be Tarr Zoltán kulturális miniszter

Tarr Zoltánnak szemmel láthatóan nem tetszett Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása, amelyben felrótta, hogy a Tisza Párt vezetői...

A Moszad volt igazgatója szerint többször is bejárták a fordói urándúsítót, mielőtt az USA lebombázta azt

Yossi Cohen elmondása szerint az intézmény elpusztítása minden álma valóra váltása volt.

Hatalmas Európa-rekordot úszott Kós Hubert Párizsban

Kós Hubert 1:52.30 perces Európa-csúccsal jutott döntőbe 200 méteres hátúszásban a párizsi Európa-bajnokságon.

Átlépte az 1100 milliárdos lélektani határt: erre a hitelre csaptak le a magyar cégek

Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány...

Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó

Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő...

Elkapták Lakatos Márkot a Szigeten, újra kamera elé állt a pedofil-botrány után

Lakatos Márk hosszú visszavonulás után a 2026-os Sziget Fesztiválon állt ismét kamera elé. Bergman Persona című filmje azt világítja...

Sokan elkövetik ezeket a hibákat lefekvés előtt, pedig tönkretehetik az alvást

Nehézséget okoz az elalvás? Léteznek kutatásokkal alátámasztott módszerek, amelyek segíthetnek ezen a téren.

Védőszemüveg-hiány sújtja Európát a napfogyatkozás előtt

Európa-szerte kifogytak a védőszemüvegek a gyógyszertárakban és optikákban az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás közeledtével.

Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0