Holokauszt-emléknap
Budapest őrzi azoknak a hősöknek az emlékét, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben és a remény hordozói voltak a kétségbeesés idején - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes vasárnap Budapesten.
A rendezvény keretében koncertet tartottak Ádám László szalézi szerzetes, embermentő emlékére a Terror Házánál, ahol a főpolgármester-helyettes kiemelte: a fájdalmas és keserű múltat nem elfelejteni kell, hanem "megérteni, feldolgozni és láthatóvá tenni".
Az emlékezés során pedig "nemcsak az áldozatok emléke előtt hajtunk fejet, hanem minden olyan hős előtt is tisztelgünk", akik "tanúbizonyságot tettek emberségből, áldozatvállalásból" - fogalmazott.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra kitért arra: az emlékezés nemcsak a múltról, hanem legalább annyira a jelenről és a jövőről is szól, az "őszinte", "tisztességes" emlékezés segít "őszintébb, egyenesebb és tisztességesebb jelent éljünk meg és jövőt alkothassunk".
Hozzátette: a főváros vezetése mindent megtesz azért, hogy az emlékezés "méltó, elegáns és őszinte legyen".
Szavai szerint "Budapest életének teljes szövetébe beépült a 2. világháború poklában elpusztult honfitársaink emléke. Az emlékművek, az egykori gettó felújított épületei, az ünnepségek és fesztiválok, az erős és büszke budapesti zsidó és cigány kulturális élet, a virágzó egyházi kultúra egyaránt azt bizonyítja, hogy Budapest velük, a holokauszt áldozatainak emlékét és kultúráját őrzőkkel együtt teljes és egész".
Ábrahám Béla, a szalézi rend magyar tartományának vezetője Ádám Lászlóról szólva elmondta, a rákospalotai Clarisseum rendház igazgatója a vészkorszak idején sokszor élete kockáztatásával is bujtatott zsidó embereket. Embermentő tevékenységéről az izraeli Yad Vasem Intézet őrzi az általa megmentett Bíró Pálné tanúvallomását. Eszerint 1944. december 13-áról 14-ére virradó éjszaka a nyilasok betörtek a Calrisseumba, és letartóztatták Bíró Pálnét és másik négy bújtatott zsidó nőt, valamint Ádám Lászlót és Antal János tartományfőnököt, az újpesti nyilas székházba vitték és brutális módszerekkel vallatták őket.
Bíró Pálné vallomása szerint Ádám László nyilas kihallgatójának azt vallotta: "ezután is csak ezt tenném, hogy üldözött és bajbajutott embertársaimon segítenék, és ha ezért halál jár, Istennek ajánlom lelkemet".
Ábrahám Béla felidézte: Ádám László a következő politikai terror alatt is példát mutatott hitből, hűségből, emberségből. A legnehezebb időszakban, 1950 és 1952 között volt tartományfőnök. 1952 júliusában letartóztatták, és négy rendtársával együtt elítélték a népköztársaság elleni szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Akárcsak rendtársára, az 1953-ban kivégzett, 2013-ban boldoggá avatott Sándor Istvánra, az ügyész másodfokon rá is halálbüntetést kért, de "az ítélethozók megelégedtek egy szalézi szerzetes kivégzésével" - mondta.
Ádám László az 1956. szeptemberi amnesztiával szabadult, ezután újpesti lakásában élte illegális szalézi életét. Remeteségében a szalézi irodalmat fordította, neki köszönhető, hogy a rendszerváltás utáni újraindulásakor a szalézi rendnek volt lelkiségi és pedagógiai irodalma - tette hozzá Ábrahám Béla.
Az emlékkoncert végén a résztvevők mécseseket helyeztek el a Terror Háza falánál a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emlékére.
A megemlékezésen részt vett mások mellett Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke és Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alelnöke.
Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
forrás: mti.hu
hírek innen, onnan
BL: Stankovicot kiállították és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl
Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...
Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni
Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...
Ebben a sorrendben állnak le az érzékszerveink az utolsó órákban: ezért fontos, hogy ezt megtedd a szeretted halálos ágyánál
Ez történik valójában a halál előtt.
Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete
Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...
Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot
Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...
Nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén
Az NNI nyomozói a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos...
A Fekete-tengeren sodródó orosz drónokat robbantott fel a román parti őrség
A Gerbera típusú drónokat a Neptun Deep gázmező közelében találták meg.
Nem az önkormányzat szerelte le a nyomókarokat – Rongálás miatt lehet használhatatlan a budakalászi közkutak egy része
Lakossági bejelentések alapján indult vizsgálat a budakalászi közkutak (kék kutak) állapotával kapcsolatban. Miután az egyik helyi lakos...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


