Húsz gépjárművet rongált meg egy férfi karácsonykor Szegeden
Csaknem húsz gépjármű megrongálása, külső alkatrészeink leszerelése és eltulajdonítása írható annak a 23 éves szegedi fiatalembernek a számlájára, akit karácsony első napján, vasárnap hajnalban fogtak el a rendőrök Szeged belvárosában.
Csaknem húsz gépjármű megrongálása, külső alkatrészeink leszerelése és eltulajdonítása írható annak a 23 éves szegedi fiatalembernek a számlájára, akit karácsony első napján, vasárnap hajnalban fogtak el a rendőrök Szeged belvárosában.
A járőrök azt követően siettek az Osztrovszky utcába, miután az ott lakók bejelentették, egy férfi egy földlabdás tuját dobott egy terepjáróra. Az egyenruhások pillanatok alatt a helyszínre kiérve meg is találták a duhajkodó fiatalt, ám azt is észrevették, hogy a férfi a szomszédos gépkocsikat és a környező utcákban parkoló többi járművet sem hagyta épen - mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az autók döntő többségéről az ablaktörlőt törte vagy szerelte le, némelyikre pedig kommunális hulladékot szórt. Egy útjába kerülő kerékpár dinamóját és prizmáját is leszedte, valamint a közeli vendéglátóhely cégérének egyik betűjét is megszerezte. Az okozott kár a helyszínelés elsődleges adatai szerint több százezer forintos nagyságrendű - közölte az alezredes.
Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére nem tudott magyarázatot adni. A rendőrség őrizetbe vette a fiatalt, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A férfi ellen garázdaság, rongálás és lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
MTI

- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tábornokok vesztegetési pere - Újabb vádlottakat hallgatott meg a bíróság
- Másfél évig tartottak fogva egy idős férfit Gádoroson
- Nyomravezetői díjak felajánlásával szorítanák vissza a madármérgezéseket
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

