Ezt olvasta már?


ITM: emelkedik a pedagógusok bére és ösztöndíjat kapnak a tanulók a szakképzésben

Emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére júliustól, és a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a szakképzésben dolgozó pedagógusok béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Az a cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók is nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt, átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak.

Mivel az igazgatók látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. Lesznek olyanok, akiknek a fizetése akár ötven százalékkal is megemelkedik, míg másnak az átlag alatti mértékben nő.

A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.

Egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett júliustól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy húsz éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd - írták.

Első ütemben 50 százalékkal nőnek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan idővel akár a piaci szintet is elérhetik - tették hozzá.

A béremelésre a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A magasabb bérezés és a kiemelkedő tudású szakoktatók bevonzása érdekében a szakképzésben dolgozó pedagógusok a munka törvénykönyve alá fognak tartozni, nem a merev közalkalmazotti bértábla alá - fogalmaztak.

Ettől még megmarad a pedagógusok jogosultsága a jubileumi jutalomra az eddigi közalkalmazotti jogviszony beszámításával. Mivel a jubileumi jutalom alapja esetükben az emelt bérük lesz, ezért még magasabb összegre lesznek jogosultak.

Nemcsak a bérük lesz magasabb és rugalmasabb, hanem a béren kívüli juttatások megállapításában is nagyobb teret ad a munka törvénykönyve a munkáltatónak - írták.

A végkielégítésre való jogosultság idejébe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő is beszámít. A korábban megszerzett minősítését sem veszíti el a pedagógus, így ha a későbbiekben ismét a köznevelési törvény hatálya alá tartozó intézményben vállal munkát, a megszerzett fokozata szerint sorolják be.

Annak érdekében, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák, számukra négyévenként legalább egy alkalommal kötelező a továbbképzésben való részvétel, elsősorban vállalati környezetben vagy képzőközpontban.

Az egyik legfontosabb változás a részletszabályokban, hogy a kötelező óraszámok a pedagógusok számára kedvezően alakulnak. A rendelet szerint a szakképzésben oktatóknak heti 22, az osztályfőnököknek 21 tanórájuk lesz. Ezt az oktatási munkaidőt azonban éves keretben kell számolni, amelybe beleszámíthat a digitális alkotó központok tevékenységében való részvétel, a minőségbiztosításban végzett tevékenység, a mentori feladatok ellátása, a tartós helyettesítés vagy éppen a szakértői munka is. Ha összességében a megadott éves keretnél több ledolgozott óra jön ki, akkor az túlmunkának számít, és túlórapénz jár érte.

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel.

Technikumban, nappali rendszerű oktatásban minden tanuló az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult. A szakképző iskolák 9. évfolyamán ez havi 15 ezer forintot jelent minden tanuló számára. Az ágazati alapképzést követő években akár havi 10-50 ezer forint közötti ösztöndíjat is kaphatnak azok, akik önhibájukon kívül, az adott terület sajátosságai miatt nem vesznek részt külső vállalati oktatásban.

A duális képzésben résztvevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően 150-300 ezer forint közötti összeget egyszerre kapnak kézhez.

A közlemény szerint az intézmények a jövőben a szakképzési centrumoknak nem tagintézményei, hanem iskolái lesznek, minőségi versenyhez vezető szakmai szabadsággal rendelkeznek majd.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, mire szórják el a pénzüket a magyarok a kánikulában: durván megugrott a forgalom ezeken a helyeken

A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé...

Gyengült kedden a forint: így áll most az euróhoz képest

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Rejtett miniszobor a Duna-parton: a kis fegyveres katona egy pici ajtó mögött található

A művész több miniszobrot is készített már, amik a város különböző pontjain láthatók.

Teljes átvilágítást jelentett be Tarr Zoltán kulturális miniszter

Tarr Zoltánnak szemmel láthatóan nem tetszett Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása, amelyben felrótta, hogy a Tisza Párt vezetői...

A Moszad volt igazgatója szerint többször is bejárták a fordói urándúsítót, mielőtt az USA lebombázta azt

Yossi Cohen elmondása szerint az intézmény elpusztítása minden álma valóra váltása volt.

Hatalmas Európa-rekordot úszott Kós Hubert Párizsban

Kós Hubert 1:52.30 perces Európa-csúccsal jutott döntőbe 200 méteres hátúszásban a párizsi Európa-bajnokságon.

Átlépte az 1100 milliárdos lélektani határt: erre a hitelre csaptak le a magyar cégek

Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány...

Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó

Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő...

Elkapták Lakatos Márkot a Szigeten, újra kamera elé állt a pedofil-botrány után

Lakatos Márk hosszú visszavonulás után a 2026-os Sziget Fesztiválon állt ismét kamera elé. Bergman Persona című filmje azt világítja...

Sokan elkövetik ezeket a hibákat lefekvés előtt, pedig tönkretehetik az alvást

Nehézséget okoz az elalvás? Léteznek kutatásokkal alátámasztott módszerek, amelyek segíthetnek ezen a téren.

Védőszemüveg-hiány sújtja Európát a napfogyatkozás előtt

Európa-szerte kifogytak a védőszemüvegek a gyógyszertárakban és optikákban az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás közeledtével.

Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0