Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.
Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni.
A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A megallasnelkul.hu több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.
Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10%-kal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak”.
Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő (HAC) úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ENC-vel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár több órás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kényetlen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5-10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.
Még a szezon előtt érdemes észbe kapni
A megallasnelkul.hu kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.
A horvát kapukhoz praktikus ENC-készülék személyesen kizárólag Horvátországban vásárolható meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén viszont minimum 2 hét, mire a készüléket készhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4-6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes legkésőbb május közepéig online megrendelni a készüléket”.
A felmérés hátteréről:
A megallasnelkul.hu a holtankoljak.hu felhasználói között végzett felmérést a magyarok külföldi autózási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2018. március 26. és április 4. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 17 354 magyar internetező vett részt.
hírek innen, onnan
Nagy füsttel égett a növényzet és egy romos épület Tapolcánál
Több városból riasztották a tűzoltókat.
Megújul a Google kereső, mutatjuk, mi változik
Hamarosan sokan találkozhatnak a Google kereső megújított, több funkciót tartalmazó kezdőlapjával.
2 film a hétvégére a Netflixen, amit nem érdemes kihagynod
Két izgalmas filmet ajánlunk a heti otthoni mozizáshoz a Netflix aktuális kínálatából.
Ismét Business Superbrands minősítést kapott a Dachser Hungary
Fotó: Dachser Hungary A Superbrands magas minőséget szimbolizáló védjegy, nemzetközi programja keretében a fogyasztói és üzleti...
Ezért támad ránk hirtelen a rendrakási láz évszakváltáskor – a pszichológia szerint
A friss kezdés hatása megmagyarázza, miért támad kedvünk hétfőn, hónap elején vagy egy új életszakasz kezdetén rendet tenni magunk...
Magyar Péter: Szerdán a paksi atomerőműben ülésezik a kormány, dönt az apadó Duna miatti gondokat kezelő beruházásról
A miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy a kormány védelmi munkacsoportja ülésén utasítást adott az alacsony vízszintet...
Berúgott, bedrogozott, majd felgyújtotta magát benzinnel egy esztergomi nő, de a tűz miatt nem ő, hanem a 16 éves lánya halt meg
Az ügyészség halált előidéző közveszélyokozás miatt emelt vádat a negyven éves nő ellen, 12 és fél évet kérnek rá. Lánya az...
Drogosan, jogsi nélkül, bontószökevénnyel balesetezett
A rendőrök szerint „a közlekedési közlekedés állatorvosi lova” a hétfőn Dunaföldváron a négy bűncselekménnyel gyanúsított...
Vízszállításban kérik a vállalkozások segítségét, tűz ütött ki Tapolcánál
A lángok az erdőt és a közeli házsort is veszélyeztetik.
Egyetlen betűt cseréltek az e-mail-címben a csalók, 8 millió landolt náluk
A rendőrség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytat eljárást.
Lizzo bikinis fotóit minden olyan férfinak és nőnek látnia kellene, aki szerint még mindig a tökéletes alak a strandolás feltétele
Lizzo aprócska bikiniben élvezi a nyári napot: erről a közösségi oldalára is posztolt néhány felvételt. Az énekesnő, aki az utóbbi...
Kóbor János 19 éves lánya bombázó bikiniben: Léna Baywatch-lánynak is beillene
Kóbor Léna nőies alakján ámul az internet, nem győzik dicsérni a rajongók.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Nem mindenki örül annak, hogy Ronald Araújo a Liverpoolhoz igazolt
Jamie Carragher több szempontból is megkérdőjelezi a transzfert.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét
Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Bulvár
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
Velkey Gábor 63 éves volt.
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Brutális hőségriadó lép életbe: Mutatjuk, melyik országrészben lehet 38 fok és viharos szél
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


