Ezt olvasta már?


Írásbeli fegyelmit kapott Budapest Főváros Vagyonkezelő Központjának vezérigazgatója

rásbeli fegyelmit adott Karácsony Gergely főpolgármester Barts J. Balázsnak, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központja (BVFK) vezérigazgatójának, aki ellen a héten nyilvánosságra került, a Városháza értékesítéséről szóló hangfelvétellel kapcsolatban indult vizsgálat.

 

A Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az "összevágott hangfelvétellel" összefüggésben azt írta: Karácsony Gergely az igazoló jelentés kézhezvétele után a BVFK igazgatóságának elnökét arra kérte, hogy értékelje az abban foglaltakat, és tegyen javaslatot.

Az értékelés szerint a vezérigazgató feladatai közé tartozik az ingatlanpiaci befektetők és képviselőik megkereséseinek fogadása, a kapcsolattartás, valamint a befektetői szándékok minél pontosabb megismerése és az általuk kért információk megadása, ezért nem kifogásolható, hogy egy ingatlanpiaci befektető képviselőinek megkeresésére a vezérigazgató velük találkozott, elképzeléseiket megismerte, és tájékoztatást adott nekik.

A vezérigazgató súlyosan hibázott azonban, amikor az ingatlanpiaci befektető képviselőivel ismertette a korábbi döntés-előkészítő tanulmány azon részét, amely a Városháza értékesítésének lehetséges, hosszú távú, 2030 utáni időre szóló alternatíváit mutatja be. Ezeket az alternatívákat ugyanis a Főpolgármesteri Kabinet korábban már elvetette, egyértelművé téve, hogy nem akarja a Városházát értékesíteni - írták. Hozzátették: ez akkor is hiba, ha a vezérigazgató célja az volt, hogy a hasznosítási lehetőségekről minél több információt szerezzen a befektetői szándékkal érkezőktől.

A vezérigazgató hibázott abban is - folytatták -, hogy az ingatlanpiaci befektető képviselői előtt "olyan informális beszédstílusban nyilvánult meg", amely kétséget ébreszthet egy külső szemlélőben az iránt, hogy a vezérigazgató egyetért-e a városvezetés ezen döntésével. A vezérigazgatónak építészmérnökként és ingatlanpiaci szakértőként lehet szakmai véleménye, de hivatali minőségében, egy ilyen érzékeny kérdésben, még zárt körben sem fejthet ki olyan álláspontot, amely kétséget ébreszt a felől, hogy a városvezetés szándékait helyesnek tartja-e - emelték ki.

Az igazgatóság elnöke szerint ezek olyan hibák, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül, de felhívta a figyelmet arra, hogy a 2014-ben Tarlós István volt főpolgármester által kinevezett vezérigazgató a mindenkori városvezetés megelégedésére végezte a munkáját, és önmagában is értéke van "a jelenlegi polarizált közéletben" annak, ha egy szakember - még ha politikai érzékenysége vagy ezzel kapcsolatos kommunikációs készségei korlátozottak is - ciklusokon átívelően vezet egy köztulajdonban álló gazdasági társaságot.

Az elnök azt is megemlítette, hogy Barts J. Balázs úgy végezte el egy jelentős méretű önkormányzati ingatlanportfolió hasznosításának előkészítését, hogy azzal kapcsolatban korrupciós vádak meg sem fogalmazódtak. Továbbá különösen nagyra lehet értékelni az ingatlanértékesítés és -bérbeadás dokumentumainak nyilvánosságáért kifejtett tevékenységét, az anonim elektronikus licit rendszerének bevezetését, valamint az egységes önkormányzati ingatlanadatbázis előkészítését.

Kitért arra is: különböző, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló fejlesztési telkek hasznosításának előkészítésével a vezérigazgató egyszerre szolgálta az önkormányzati vagyon értékének növelését és nyitott meg városfejlesztési lehetőségeket.

Ezek figyelembevételével a főpolgármester az igazgatóság elnökének javaslatát elfogadva az írásbeli fegyelmi mellett megtiltotta a BFVK vezérigazgatójának, hogy a jövőben a Városháza ingatlanának közép- és hosszú távú hasznosítása koncepciójáról külső személyekkel hivatali minőségében kommunikációt folytasson - olvasható a közleményben.

 

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Halálos biciklibaleset Kecelen: tucatnyian gyászolják Józsit

Józsefen volt láthatósági mellény, de nem volt kivilágítva.

New York térségében csaknem 800 járatot töröltek

Hóvihar és áradás egyszerre csapott le Amerikára az ünnepi hétvégén.

Csoboth Kevin eljegyezte párját Dubajban

Eljegyezte barátnőjét a magyar válogatott Csoboth Kevin.

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15...

Propagandaplakátból lett a világ leghíresebb posztere: te is használtad már

Talán te is láttad már bögrén, pólón vagy egy humoros mémben ezt a propagandaplakátból lett motívumot.

Mindenkit figyelmeztetnek: azt jelenti ez a hang, hogy kémprogram van a telefonodon

A mobiltelefonok mára a mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak, ugyanakkor egyre komolyabb kockázatot hordoznak magukban, mivel...

Kiírták a közbeszerzést, tovább épülhet a Déli Körvasút

A feljesztés kritikus a második ütem használhatósága szempontjából.

Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, órákon át nem lehet majd autópálya-matricát venni

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni,...

Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek

Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező...

Így tervezd meg 2026-ot: 11 egyszerű lépés a sikeres évhez

A karácsony utáni csendben végre lelassul az élet, és eljön az idő, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképp csinálni jövőre. Az...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

0