Józsefvárosi Napok idén is
Harmadszor rendezte meg a Bárka Színház és az Orczy Park a Józsefvárosi napokat. Szeptember közepén 234. születésnapját ünnepelte a kerület, így három napon át zenei és szórakoztató családi programokkal várták az ünnepelni vágyókat.
A szervezők igyekeztek feledhetetlenné tenni ezt az összművészeti fesztivált, amelynek az a célja, hogy jobban megismertessék az emberekkel ezerarcú kerületünket.
A programok megnyitóján Kocsis Máté felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a mindennapok taposómalmából kilépnünk, hogy a kultúra, a sport és a zene segítségével összekovácsoljuk Józsefváros közösségét. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy rengeteg értékünk és kulturális örökségünk van, amiket óvnunk, védenünk kell. Viszont ha a kerület lakói nem érzik magukat idetartozónak, ez nem fog megtörténni. Beszéde végén ezért megköszönte a szervezőknek, hogy „civilizációs csecsebecsék” helyett valódi kulturális értékeket közvetítenek a Józsefvárosi Napok keretében is.
A megnyitó ezt követően különleges zenei programmal folytatódott, a Fekete-Kovács Kvintett és az RTQ Vonósnégyesnek köszönhetően. Koncertjükön két zenei műfaj találkozásának lehettünk sem és fültani, a dzsezz és a klasszikus vonósnégyesek világába nyerhettünk nem is akármilyen bepillantást. Ritkán hallani koloratúr szoprán áriákat dszezzkísérettel, vagy könnyebb darabokat vonósnégyes által feldolgozva. Az élmény felejthetetlen volt, de a megnyitó napjának zenei kínálata nem állt meg a péntek esti Bárka Színházban tartott műsornál. A koncertet követően az Orczy Nagyszínpadán a dzsezz-fonalat vitte tovább Török Ádám és Józsefváros egyik díszpolgárának, Tátrai Tibornak új formációja is.
A hétvégén utcaszínház, ízek utcája, kézműves kirakodóvásár, komolyzenei koncertek, világzene és számtalan kulturális csemege várta az idelátogatókat. A Sziluett Műhely különleges társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal, Bartha Tóni Bábszínházzal, Halász Judit Csiribiri-előadásával, a Bárka Színház pedig „Meseladikkal” várta kicsiket és gyermekkel érkező családokat. A legnagyobb sikert azonban vitathatatlanul a Megasztárok szombat esti nagykoncertje aratta. A televíziós tehetségkutatóból ismert énekesek fergeteges bulit varázsoltak, Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta léptek színpadra először, és rögtön felpezsdítették a hangulatot kiváló előadásukkal. De a legnagyobb rajongó tábora mégiscsak Kökény Attilának és Tóth Verának volt, az ő koncertjükre legalább 2500 ember volt kíváncsi. A Megasztárok egyenként 40 perces műsort adtak, és fellépés alatt és után is autogramot osztottak, illetve örömmel fotózkodtak a rajongókkal.
A három nap alatt többezren megfordultak az Orczy parkban, hogy megünnepeljék az 1777 óta létező kerületünk fennállásának újabb esztendejét: Isten éltesse Józsefvárost még legalább újabb 234 évig.
forrás: jozsefvaros.hu

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

