Juncker nem akarja "elveszíteni" Magyarországot
Az Európai Bizottság elnökével közölt interjút csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál, amelyben Jean-Claude Juncker egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szeretné "elveszíteni" Magyarországot, amely Lengyelországgal együtt "problémás helyzet elé állítja az Európai Uniót".
A brüsszeli testület vezetője meglehetősen pozitív képet festett az EU állapotáról, beszámolt a gazdaság növekedéséről és a csökkenő munkanélküliségről, ugyanakkor elismerte, hogy Európának vannak problémái, többek között Lengyelországgal és Magyarországgal, amelyek - ahogy a cikkben emlékeztettek rá - elutasították a menekültkvótákat, és számos bírálatot kaptak a jogállamiság állítólagos aláásása miatt.
A Politico szerint Juncker az interjú során "keményebb hangot ütött meg" Varsóval szemben, mint Budapesttel, és úgy vélekedett, hogy Lengyelország egyébként is "magányosabb" lesz az Egyesült Királyság uniós kilépése után, mint Magyarország.
Arra a kérdésre, hogy van-e különbség a lengyel és a magyar kormány kezelésében, Juncker azt válaszolta, hogy Orbán Viktor kormányfővel "gondoskodó" kapcsolata van, rendszeresen beszélnek és találkoznak, még ha ezt nem is mindig hozzák nyilvánosságra. Mint mondta, azért teszi ezt, mert nem akarja "elveszíteni" Magyarországot. Azt nem fejtette ki, hogy pontosan mit ért ezen.
A híroldal megjegyezte, hogy az Európai Bizottság elnöke Lengyelországgal kapcsolatban nem tett hasonló kijelentést.
hírek innen, onnan
Minden idők második legnagyobb csúcsán a személyi kölcsönök
Július után ismét 100 milliárd forint feletti összegű személyi kölcsönre szerződtek a háztartások 2025. szeptemberben. Idén ez már a...
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
A súlyos büntetést kapott Piastri kimondta, hogy semmit sem bánt meg + videó
A McLaren 24 éves ausztrál pilótájának már huszonégy pont a hátránya csapattársa, Lando Norris mögött.
Új információk érkeztek a súlyos pozsonyi vonatbalesetről
Pozsony közelében súlyos vasúti baleset történt, amiben két vonat ütközött össze.
Brutális börtönmészárlás: négy halott és több tucat sebesült
Rivális bandák véres tűzpárbajba keveredtek.
Váratlan forrásból jutnak pénzhez ezek a csillagjegyek: minden gondjuk megoldódik november közepéig
Ők most igazán szerencsések lesznek.
Kiakadtak az autósok a túl soknak vélt mozgáskorlátozott parkoló miatt
Vita alakult ki a közösségi médiában a Szeged Pláza parkolójában kialakított akadálymentes parkolóhelyek számát illetően. A...
Ma, 2025. november 10., Réka, Leó névnapja van – Mit rejt a személyiségük?
Névnapok ma: 2025. november 10. – köszöntsd a Rékákat!
9 olcsó autós trükk, amiktől a régi kocsija ismét vadonatújnak tűnik
Egy régi autó is lehet újszerű. Nem kell új fényezésre vagy drága szervizre költenie: néhány olcsó, akár otthon is elvégezhető...
Borzalmasan bántalmazta a bölcsődei dolgozó a 3 hónapos kisbabát
A dolgozónak elege lett a baba sírásából.
Egyre több magyar kedveli élelmiszerként a tengeri halakat – ezért van ok az aggodalomra
Komolyan kell venni a mélytengeri bányászatot, hatással lesz arra, kerül-e tengeri hal a magyarok asztalára.
Bod Péter Ákos az Orbán-Trump védőpajzsról: Olyankor szoktak ilyen megoldásokhoz fordulni, amikor válság van
A volt MNB-elnök szerint valutacsere-megállapodásról lehet szó, amelyet jellemzően válságközeli helyzetben lévő országok alkalmaznak....
Sport
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak
A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.
Messi a Galatasarayhoz szerződik, de előbb vágott két parádés gólt a Cincinnatinek
Ilyen talpas kötényt még nem látott a futballvilág!
Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe
A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.
Luis Díaz az év, de lehet, hogy az évszázad gólját lőtte
Megcsúfolta a fizika törvényeit.
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző
A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.
Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás
Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.
„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja
Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere
Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta
Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Bulvár
A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa
A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.
Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda
A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.
Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés
Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!
Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik
A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.
Robert Fico szerint Prágában dől el a kulcsfontosságú kérés, ami Magyarországot is érinti
Andrej Babis készen áll.
Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden
Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.
Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc
Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto
Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba
Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
blogmorzsák
Kövesedett fa Idahóból
Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?
A küldönc ebédje
Elégedetten és jóllakva.
Emlékek Krétáról
„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


