Ezt olvasta már?


KSH: decemberben 305 ezer forint fölé nőtt a bruttó átlagkereset

Tavaly decemberben a bruttó keresetek 5,7 százalékkal, a nettók 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. (Pécsi Napilap)

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,5 százalékos és 7,1 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése, ezzel átlagosan meghaladták a 305 ezer, illetve 203 ezer forintot - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

 

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető.

Az év utolsó hónapjában a decemberi 1,8 százalékos inflációval számolva a nemzetgazdaság egészében 5,4, a közfoglalkoztatottak nélkül 5,3 százalékkal nőttek a reálbérek éves összevetésben.

A vállalkozásoknál a bruttó bérek 4,4, a nettó 6,0 százalékkal nőttek az előző év decemberével összehasonlítva, a költségvetési szférában 8,5, illetve 10,2 százalékos volt a növekedés.

Tavaly január-decemberben a bruttó átlagkereset 263 200 forint volt, 6,2 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt - közölte a KSH.

2016-ban a nettó keresetek emelkedése - a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése miatt - a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,8 százalék volt.

Tavaly a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték az 519 ezer forintot, a legalacsonyabbak pedig - 154 400 forinttal - a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén.

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 142 ezren az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kaptak, összegük átlagosan 9400 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 175 ezer forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai - elsősorban a kétgyermekes családok esetében - jelentősen módosultak. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 182 200 forintra becsülhető - hívta fel a figyelmet a KSH.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,3 százalékkal emelkedett.

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 6,1 százalékkal nőttek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A talajban lapuló veszély: mitől függ a gyógyszermaradványok sorsa?

Az ELTE és a HUN-REN kutatói szerint a talaj nemcsak szűrőként viselkedik, hanem aktív résztvevője is lehet a szennyezőanyagok...

Mészáros Lőrinc: kötelességünk befietni a különadókat

Az Indexnek adott nagyinterjút Mészáros Lőrinc. A beszélgetés során az ország leggazdagabb embere a különadókról, a hazai...

Atomerőmű felett észleltek ismeretlen drónokat Belgiumban

Három ismeretlen drónt észleltek vasárnap éjjel a belgiumi Doel atomerőmű felett - jelentette be az erőművet üzemeltető, francia...

Kimondták, egyre inkább készülni kell Putyin halálára – hamarosan utódot kell találni az orosz elnök helyére

Egyre inkább fel kell készülnie Vlagyimir Putyin halálára a Nyugatnak, mert az orosz utódlás várhatóan zárt alkuk mentén,...

Agresszívan terjedő, mutáns vírus ütötte fel a fejét – az évtized legsúlyosabb járványa jöhet

Szokatlanul sok mutáción ment keresztül a vírus egyik törzse, ami idén télen sokkal súlyosabb járvány okozhat.

Orbán Viktor megerősítette, meddig nem lesznek amerikai szankciók

Megy a harc azért, hogy kiderüljön, egy évre vagy korlátlan időre kapott Magyarország Donald Trumptól felmentést az orosz olaj...

Kendőzetlen véleményt mondtak a karakterekről  – új nézőpontokkal jön a Reprezent sorozat

Új műsorral áll elő Reprezent címmel a Compact TV. A sorozatban különböző társadalmi csoportok mondják el, mit gondolnak arról, ahogyan...

Meghamisított Trump-beszéd miatt lemondott a BBC vezérigazgatója és hírigazgatója

Lemondott a BBC vezérigazgatója és hírigazgatója is november 9-én este, miután napvilágra került egy belső memorandum a Donald Trump...

Tűzoltók siettek a helyszínre: lángra kapott a budaörsi szauna, 350 ember menekült

Több vízsugárral is küzdöttek a lángokkal a tűzoltók.

Fáradt vagyok attól, hogy mindig „jól kell kinéznem” – elég volt az állandó nyomásból

Sokan érezzük azt a nyomást, hogy mindig tökéletesen kell kinéznünk, ami gyakran fárasztó és kimerítő. A társadalmi elvárások és a...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Brad Pitt édesanyjának utolsó üzenete mindent megváltoztatott, „A fiam mindig is odaadó apa volt”

Brad Pitt neve évtizedek óta egyet jelent Hollywood aranykorával, a sármos filmsztárral, akiért nők milliói rajongtak. De az elmúlt években a reflektorfény mögött inkább a magánélete került a figyelem középpontj

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap

Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.

0