K&H: teljesen átalakította a gondolkodást az infláció
sokan átálltak a saját márkás és olcsóbb termékekre
A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket – derül ki a 30 és 59 év közöttiek körében végzett K&H biztos jövő felméréséből.
A megkérdezettek 92 százaléka jobban odafigyel arra, hogy mit, hol érdemes megvenni. Ez a falvakban élők esetében majdnem mindenkire igaz, ám a fővárosban élők 80 százaléka is jobban körülnéz, mielőtt a pénztárcájához nyúl. A nők szintén jobban figyelnek erre, mint a férfiak.
A kiemelkedően magas infláció, ezen belül a jelentős élelmiszer-drágulás alapvető változást hozott a magyarok vásárlási szokásaiban. Erre jutott a K&H biztos jövő reprezentatív felmérése, amely a 30-59 éves korosztály tagjai körében vizsgálta az áremelkedésből adódó változásokat 2023 első negyedévében.
élelmiszerek, éttermek, szórakozás
Az élelmiszereknél a megkérdezettek 94 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy év alatt kifejezetten jelentős volt az áremelkedés. A szórakozóhelyek, éttermek esetében 74 százalékuk tapasztalt komoly drágulást. A lakhatási költségek számottevő emelkedéséról számolt be az érintettek 67 százaléka. Mindhárom esetben növekedés következett be az egy évvel korábbi helyzethez képest.
A magyarok 90 százaléka mostanában gyakrabban vásárolja meg az élelmiszerláncok saját márkás termékeit vagy a hasonló termékek közül az olcsóbbat, mint korábban. A nők körében az átlagosnál magasabb, 94 százalék ez az arány, a férfiaknál ugyanez 86 százalékos. Hasonló az eltérés a községekben, illetve a fővárosban élőknél is.
A felmérés szerint az infláció miatt a magyarok 82 százaléka fogja vissza éttermi, vendéglői látogatásait. Az átlagtól eltérően a fővárosban csak 75 százalék ez az arány, míg a kis településeken 87 százalék. A szórakozóhelyeken történő költéseket vagy azok látogatását a megkérdezettek szintén 82 százaléka csökkentette, illetve ritkította. A keleti országrészben 88, az ország többi részén 77-79 százalék ez az arány. A nők ebben az esetben is megfontoltabbak: 56 százalékuk változtatott a hozzáállásán, míg a férfiaknál csak 48 százalék ez az arány.
Kevesebb ruhát, cipőt vásárol a felmérésben megkérdezettek 80 százaléka, és 72 százalékuk kevesebbet költ márkás divatcikkekre. Mindkét esetben igaz, hogy a nők jobban figyelnek kiadásaikra, mint a férfiak.
kevesebb jut a magyarok asztalára
A 30-59 éves magyarok 67 százaléka kevesebb élelmiszert vásárol, válaszul a drágulásra. A kutatás igazolta azt is, hogy minél kisebb valakinek a jövedelme, annál inkább visszafogja élelmiszer-vásárlásait.
Ritkább, de nagyobb értékű kiadásokra is kevesebbszer szánnak a korosztályba tartozók: 70 százalékuk döntését befolyásolja az infláció a műszaki cikkek vásárlása esetén. A budapestiek és a magas jövedelműek közel 60 százaléka, az ország keleti részén élők 75 százaléka választ olcsóbbat vagy halogatja ezek megvásárlását az árak növekedése miatt.
Az autó- és a lakásvásárlási tervek esetén ehhez képest „csak” a megkérdezettek 54, illetve 46 százaléka számolt be arról, hogy ezzel kapcsolatos terveit befolyásolja az infláció. A viszonylag alacsony arányban szerepet játszik ugyanakkor, hogy sokaknál fel sem merülnek ezek a lehetőségek.
K&H biztos jövő index
Az idézett kutatás 500 interjú alapján készült 2023. február 17-28. között. A minta reprezentálja a magyarországi 30-59 éves lakosság összetételét nem, korcsoport, régió és településtípus szerint.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 34300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2022. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2022. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


