Karácsony Gergely meglátogatta Pécs polgármesterét
Pécs polgármestere közösségi oldalán a találkozóról azt írta: „szót ejtettünk a Szabad Városok Szövetségének eddigi eredményeiről, az ellenzéki vezetésű városokat sújtó kormányzati elvonásokról, Pécs problémáiról és lehetőségeiről, valamint a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazásról is”.
A pécsi városházán tartott megbeszélést Péterffy Attila Budapest főpolgármesterével szerdán – írta meg a Bama.hu.
A portál beszámolt róla, hogy a baloldali városvezetők tárgyalásukról a cikk megjelenéséig részletesebb információkat nem közöltek.
Az mindenesetre különös, hogy Péterffy az ellenzéki városokat sújtó elvonásokat emleget, hiszen Pécs százszázalékos kompenzációt kapott a kormánytól az iparűzési adó megfelezése után – emlékeztet a Bama.hu.
A több mint kétmilliárd forintos ellentételezés a második legnagyobb volt az országban. A harmadik legjelentősebb összeget pedig a szintén ellenzéki, hagyományosan baloldali fellegvárnak számító Szeged kapta.
Mint ismert, Karácsony Gergely a kormány népszavazási kezdeményezésének felhajtó erejét kihasználva szintén referendumot kezdeményezett. Budapest főpolgármesterének és az MSZP–Párbeszéd-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjének kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (mivel magánszemélyként adta be őket) csak később fogja vizsgálni. A baloldali politikus kezdeményezésében egyébként több olyan témakör is szerepel, melyekről előre sejthető, hogy nem lehet népszavazást kiírni.
Hogy mi hangozhatott el a két városvezető között a Karácsony Gergely által életre hívott baloldali lobbiszervezet, a Szabad Városok Szövetségének (SZVSZ) eredményeit illetően, azt elég nehéz megtippelni. A Magyar Nemzet írt arról februárban, hogy a lapunk által megkérdezett SZVSZ-tag polgármesterek sem tudtak a szervezet által elért eredményekről beszámolni.
Mivel Karácsony Gergely nemcsak Budapest főpolgármestere, de az MSZP-Párbeszéd pártszövetség miniszterelnök-jelöltje is, meglepő lenne, ha a két politikus között ne jött volna szóba a baranyai baloldal szövetségi viszonyainak meghökkentő alakulása nem egészen egy évvel az országgyűlési választások előtt – mutat rá a bama.hu. Mint ismert, a Karácsonyt indító pártszövetség jelenleg Mellár Tamást is támogatja a Baranya 1-es országgyűlési választókörzetben.
Mellár és Péterffy viszonya viszont igencsak megromlott az elmúlt időben, a párbeszédes országgyűlési képviselő ugyanis nemrég a polgármester kizárását kezdeményezte a Mindenki Pécsért Egyesületből, amelynek színeiben a baloldal Pécsett megnyerte az önkormányzati választásokat 2019-ben. A Mellár által gründolt egyesület mára – hiába kapott választói felhatalmazást – kiszorult a hatalomból a városházán. A napokban pedig Péterffy főátvilágító ügyvédje, Bodnár Imre bejelentette, hogy indul Mellár körzetében az előválasztáson. Volt tehát mit megbeszélnie Karácsonynak és Péterffynek – teszi hozzá a portál.
MNO - bama.hu
fotó: Péterffy Attila facebook oldala
hírek innen, onnan
Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul
Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.
Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól
Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.
Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...
Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben
Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.
Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...
Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!
Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...
Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...
Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


